Egyszerű megoldások

Kezdjük egy plágiummal, ugyan­­is az eredeti javaslatnál talán az egész világsajtóban annál egyszerűbb megoldást senki nem javasolt az emberiséget egy akár atomháború kirobbanásához vezető veszély elhárítására.

A javaslat benne van az amerikai The Intercept hírportál a témában írt cikke címében, amely így szól: „Megállíthatjuk Észak-Koreát, hogy ne támadjon meg bennünket. Mind­össze annyit kell tennünk, hogy nem támadjuk meg őt”.

Ugye milyen „bonyolult”? Tényleg kell ehhez a szuperhatalom Egyesült Államok elnöke, tanácsadói köre, külügyminisztere, a Pentagon, hogy erre rájöjjön?

Nem lehet, hogy a világ sorsfordítóan „bonyolult” ügyei sokkal egyszerűbbek, mint gondolnánk?

A javasolt pofonegyszerű mintának áldásaira gondolhatnánk egy sor más, az egész világra katasztrofális következményekkel járó döntések esetében is.

Mi lett volna, ha az amerikai kormányzat nem a háborús héják befolyása szerint jár el például Afganisztánban, Irakban, Szíriában és Líbiában, hogy csak néhány olyan országot említsünk, amelyet mára sikerült félig-meddig vagy még annál is jobban elpusztítani.

Vegyük sorra példáinkat.

Afganisztánban a megszállók és az amerikaiak által az ország élére ültetett elnök kezéből csúszik ki még az a hatalom is, amelyet Asraf Gáni birtokol messze nem az egész országban, a mindkét oldalon, de persze főleg a szerencsétlen helyi lakosság oldalán elszenvedett igen súlyos hatalmas véráldozatok után.

Mint tudjuk, Donald Trump elnök kampánybeszédeiben ígéretet tett, hogy nem folytatja elődei külhoni háborúskodásait, hanem az Egyesült Államok jobbá tételére fordítja a figyelmét. Ehelyett pontosan annak az ellenkezőjét teszi, így Afganisztánban is. Nem hogy leépítené az ott állomásozó amerikai katonák létszámát, mint ahogyan azt elődje, Barack Hussein Obama elkezdte, de megakadt vele. Mivel fenyegetett most Trump? Hogy az Afganisztánban még ott állomásozó 8400 amerikai katona mellé továbbiakat visz, és megnöveli az ott lévő amerikai légierő fegyverzetét.

Természetesen a tálibok ellen, akik fokozatosan terjesztik ki befolyásukat az országban. Azt pedig, hogy a táliboknak vagy a világ szuperhatalma elnökének van-e több józan esze, döntse el az olvasó annak a nyílt levélnek alapján, amelyet a több afganisztáni tartomány fölött uralkodó tálibok küldtek Trump elnöknek, és amely levelet kedden közölt a Der Standard című osztrák lap.

A levélben ez olvasható: „A korábbi tapasztalatok megmutatták, hogy az Afganisztánban lévő katonai erők további növelése csak ahhoz vezetett, hogy az amerikai katonai és gazdasági hatalomnak az még több kárt okozott”, miután megállapították, eleinte abban reménykedtek, hogy Trump elnök elődei hibáit felismeri, és kivonja csapatait Afganisztánból.

A levél tökéletes diagnosztikával folytatódik: „Néhány háborúpárti kongresszusi képviselő, valamint Afganisztánban lévő tábornok Önre nyomást gyakorol az afganisztáni háború meghosszabbítása érdekében, mivel meg akarják tartani katonai előjogaikat.”

Ezután a tálibok – akik alatt egyébként ötdekányi ópiumot nem állítottak elő abban az országban, amely e szer termelésében most világelső – odavágnak Asraf Gáni elnöknek, amiért az Washington szolgája lett, és aki nyakáig korrupt, miközben az amerikaiaknak „optimista és rózsaszínű” képet fest Afganisztánról, noha az a valóságban „rosszabb, mint Ön elképzeli”. A tálibok közlik az elnökkel, csak azért nem vonják uralmuk alá a nagyvárosokat, mert aggódnak az ott élők életéért, ami pontosan fordított helyzet az országban lévő amerikai tábornokokkal, akik „eltitkolják”, hogy valójában hány amerikai katona veszti életét és sebesül meg.

Ezután feltehetjük a kérdést, ha az amerikaiak és NATO-juk nem szállja meg Afganisztánt azon oknál fogva, hogy szerintük a Tora Bora hegység egy, „nyilván” ultra szélessávú internetes kapcsolattal és szuperwifivel ellátott barlangjából irányított egy szakállas figura olyan komplex támadásokat, mint a 9/11, akkor ezt a szovjetek által is már részben elpusztított országot rombolják tovább, de nem késztetnek afganisztániak százezreit hazájuk elhagyására.

De a tálibokhoz hasonló levelet írhatna ma Szaddám Huszein egykori iraki diktátor is, ha az amerikaiak és ott is nekik engedelmeskedő szövetségeseik hazug indokkal (tömegpusztító fegyverek Irakban) nem szállják meg országát, és őt nem akasztják fel. Aminek következtében ma nehéz irakit találni, aki azt állítaná, az amerikaiak által országukra bombázott demokráciát tartja jobbnak a korábbi diktatúránál, amelynek lakosai egyébként legalább annyit szenvedtek az amerikaiak által országukra kényszerített, félmillió iraki gyerek halálával járó ENSZ-szankcióktól, mint attól, hogy Huszein diktátorként vezette az országot, ahol Bagdad legrosszabb hírű negyedében fényévekkel jobb volt a közbiztonság, mint a mai Chicagóban.

Vagy milyen levelet írhatna Trump­­nak Bassár el-Aszad szíriai elnök? Azt, hogy tetszett volna hazámat nem szétbombázni, és öbölbeli szövetségeseivel egyetemben nem támogatni az al-Nuszra Front terroristáit és a többi dzsihadistát, akik nyilvánvalóan emberjogi és demokráciaügyi paradicsomot teremtettek volna az általuk és az amerikai bombázások segítségével oly tragikus állapotba bombázott Szíriában, amely huszonkétmilliós népességének fele lett külső és belső menekült.

Vagy milyen levelet írt volna a megölt Kadhafi líbiai elnök, ha a drágalátos Nyugat e békés és gazdag országra az égből dobott fém mannákkal nem teremt olyan „rendet”, mint aminek migráns „gyümölcsét” most issza elsősorban Olaszország és azon át Európa.

Nem lehetne végre megérteni azt az alaptételt, hogy „megelőző” háborúkkal és mások „demokráciába” bombázásával nem lehet békét és jólétet teremteni, hanem azoknak épp az ellenkezőjét?

Mi az a folyamat a lobbik közismert működésén kívül, amelynek során egy felelős állásba került politikus elfelejti azt a leckét, amit iskoláskorában már nyilván megtanult: ha valakit arcon ver, annak az eredménye előreláthatóan a verő arcán is meg fog jelenni, és cselekedetének eredménye sokkal rosszabb lesz, mint a status quo, azaz az, ha békén hagyja társait.