Egyirányú tolerancia

Nem is volt olyan régen, amikor Euró­pa balliberálisabbik, mondjuk úgy, „hatvannyolcas” fele, köztük az egyházakkal szemben alig titkolt ellenérzéssel viseltető Gyurcsány Ferenc pártja kvázi egy emberként ünnepelte Ferenc pápát. A „haladó” társaság hozsannázása abból fakadt, hogy a híresen közvetlen egyházfő egy kötetlen sajtóbeszélgetésen a neki feltett, alig leplezetten provokatív újságírói kérdésre úgy válaszolt: ki ő, hogy elítéljen egy meleget? Ebből az emberséges megnyilvánulásból a Demokratikus Koalíció már azt szűrte le, hogy míg Orbán Viktor és kormánya diszkriminálja a homoszexuálisokat, csak a papa-mama-gyerekek – magyarul: család – kombinációt támogatja, addig Ferenc pápa legközelebb már egy melegfelvonuláson vesz majd részt. És nem túlzás úgy összegezni, hogy a nemzetközi véleményformálók is jórészt ehhez hasonló, hajmeresztő következtetésre jutottak.

Pedig a józanabbak már akkor is megjegyezték, hogy Róma püspöke nem haladta meg az egyház évezredes tanítását, amely szerint a homoszexuális cselekmény igenis bűnnek számít, és azt sem mondta, hogy mostantól változik a katolikus, ha úgy tetszik, bibliai törvény.

Vagyis: az embertárs felé való fordulás, az irgalom és a szeretet parancsa mindenkire vonatkozik, sőt, ilyen tekintetben a pápa jár elöl jó példával, ez azonban nem egyenlő a mai értelemben vett toleranciával, relativizmussal.

Mindezt azért is érdemes felidézni, mert a Szentatyának ismét „dolga van” a témával, miután a szocia­lista vezetésű Franciaország egy, a homoszexualitását nyíltan vállaló személyt, bizonyos Laurent Stefaninit jelölt vatikáni nagykövetnek, de a Szentszék ezt – meg nem erősített sajtóinformációk szerint – nem hajlandó elfogadni. Hivatalos döntés nincs, de a január óta tartó várakoztatás elemzők szerint felér egy nemmel.
És lőn: a korábban dicshimnuszt zengő aktivisták most átkot szórnak a jámbor jezsuita felé.

Országának egyik legnépszerűtlenebb vezetőjeként Francois Hollande a jelek szerint a feszültség ellenére sem tágít, ellenkezőleg, ragaszkodik emberéhez. Annak dacára, hogy lépése az első pillanattól fogva nem más, mint kekeckedés, méltatlan kötözködés.

Nem lehet másként tekinteni a kialakult helyzetre, minthogy az évszázadokig a katolicizmus bástyájának tekinthető, majd véres forradalmai­val, diáklázadásaival, legutóbb pedig a homoszexuálisok házasságának intézményesítésével a radikális változások útjára lépő állam első embere azt a látszatot akarja kelteni, hogy „lám, a maradi, reakciós Vatikán nem hajlandó haladni a korral”. Hiszen csupán nemi identitása miatt képes visszautasítani egy talpig tisztességes diplomatát. A vatikáni reakció ugyanis borítékolható volt.

De ha már ennél a „műfajnál” tartunk, nem árt körülnézni a nagyvilágban, ahol persze korántsem számít ritkaságnak, hogy egy nagykövetre nemet mond a fogadó ország vezetése. Így tett például Izrael is, amikor Új-Zéland olyan jelöltet javasolt neki, aki egyúttal a Palesztin Hatósággal is kapcsolatot tartott volna. De nemrég hazánk is megtapasztalta az ilyen előszobáztatás keserű kenyerét, amikor az Amerikai Egyesült Államok hónapokig nem fogadta el hivatalosan Szemerkényi Réka személyét, minden különösebb ok nélkül. Ami a jogi részt illeti: a diplomácia nemzetközi szabályai szerint egyik fél sem köteles megmagyarázni döntését – ahogy egyébként a pápa most sem kommentálta a diplomá­ciai affér körül megjelenő feltételezéseket. Vagyis igazából még az sem biztos, hogy Stefanini nemi identitása jelenti a problémát, ahogy korábban azt sem indokolta a Szentszék, miért mutatott ajtót a híresen abortuszpárti, amerikai Caroline Kennedynek.

A fogadó ország sajátosságait, hagyományait a küldő félnek igenis tudomásul kell vennie, tiszteletben kell tartania, ez örök szabály a diplomácia világában. Márpedig ezt a részt Hollande látványosan kihagyta. Ugyanakkor jellemzően „ferenci” magatartás, hogy a pápa közben személyesen fogadta a francia jelöltet, elbeszélgetett vele, vélhetően megmagyarázta neki a szituációt. Elmondhatta, hogy nem ítéli el, hiszen nem is teheti. Talán azt is, hogy az egyház ajtaja továbbra is nyitva áll előtte, és nem baj, ha nem nagykövetként megy át rajta.

Talán most jött el az ideje annak, hogy a tolerancia önjelölt bajnokai kedvenc hobbijukat az egyházfővel és elveivel szemben is gyakorolják. Vagy legalább próbálják meg!