Egy választás tapasztalatai

Elvileg jelentős skalpot szerzett az ellenzék az április 8-i országgyűlési választások előtt a hódmezővásárhelyi polgármesteri poszt „független” jelöltjének sikere révén. Így azzal felvértezve indulhat majd neki a közelgő nagy ütközetnek. A kérdés az, hogyan folytatódjanak ezután a város dolgai? A politikai vizsgálódásnak e szintjén maradva a témát azzal zárhatnánk le, a vásárhelyiek rövid idő múlva eldönthetik, jól választottak-e, ha pedig arra a következtetésre jutnak, hogy nem, akkor bő másfél év múlva lehetőségük nyílik a korrekcióra.

Aki azonban egy kicsit is figyeli a hazai belpolitikai életet, és azon belül is az ellenzék politikai magatartását, tudja, vásárhelyen az ellenzék tesztkísérletet hajtott végre. Ennek lényege pedig abban áll, hogy a Jobbiktól a DK-ig terjedő összeborulásuk révén tudják-e olyan mértékben mozgósítani a választásra jogosultakat, hogy az már elegendő a Fidesz–KDNP koalíció leváltásához. Az eredmény kapcsán a válasz: talán igen. Célszerű azonban az eredmény tekintetében annak összetevőit is számba venni. Akárhogyan is igyekszik az ellenzék az áprilisi országgyűlési választások számára kedvező eredmény elérése érdekében általánosítani a történteket, senki sem tagadhatja, hogy a választási eredmény nem kis mértékben helyi összetevőkre is visszavezethető. Úgy is fogalmazhatunk, nagyobb mértékben egyedi esetről van szó. Az leszögezhető, hosszú évek óta létezett a városban egy teljes mértékben megalapozatlan okokra hivatkozó látens elégedetlenség, a sokak által egy személyhez köthető városvezetési gyakorlattal szemben. Ezt lovagolta meg Márki-Zay Péter. Felkorbácsolta az elégedetlenséget, hogy az ellenzék a választási hajrában bedobott olyan állítólagos korrupciós ügyet – amely vásárhelyi vonatkozással is bír –, mint az Elioshoz köthető közbeszerzések. Ez volt az ellenzék sikerének titka. Egy látszólag független jelölt támogatása révén össze tudták kapcsolni az országos ügyekkel szembeni elégedetlenséget a helyi jellegűekkel. Választási stratégiájuk lényege tehát, amelyet nagy valószínűséggel máshol is alkalmazni fognak, úgy hangzik, gerjeszd tovább a helyi kifogásokat, keress azok megoldását ígérő független jelöltet, akinek a személyén keresztül az országos szintű politikádat is meg tudod jeleníteni.

A megválasztott polgármester zavaros világ- és politikai nézetével, ha arra nem volnának a tapasztalatok szerint a választók közül sokan vevők, talán külön nem is volna érdemes foglalkozni. Ezzel kapcsolatosan csak annyit, ő országos szinten is keresztény, jobboldali értékeken alapuló politikát kíván megvalósítani, baloldali háttérrel. Ez viszont fából vaskarika. Ugyanakkor a megválasztott polgármester részéről, feltételezve, hogy nem farizeuskodott a választási kampány során, legalábbis rövidtávon – a következő önkormányzati választásokig – ez a politika Hódmezővásárhelyen a jobboldali többségű közgyűlési háttérrel elvileg megvalósíthatónak tűnik. (Azzal, hogy ezesetben hoppon maradnának az ellenzéki pártok, most ne foglalkozzunk, legyen az ő bajuk.)

Azonban szögezzük le, a Vásárhelyen történtek országos szintre emelésének vajmi kevés esélye van. Bármennyire is szeretné az ellenzék, mert a történtekből levonható tapasztalatokat jelöltállítási stratégiájában az országgyűlési választásokon nyilvánvalóan csak részben tudja majd hasznosítani. Ezért a mostanihoz akár csak hasonló sikerben az ellenzéknek kár reménykednie. Egyrészt azért, mert a százhat egyéni országgyűlési választási körzet jelentősebb részében nem lesznek képesek olyan jelölteket találni, akik rendelkeznek olyan – lehet, hogy szintén csak külsőleg létező – eladható mutatókkal, mint amilyennel Márki-Zay Péter. Másrészt az ellenzéki pártok prominensei egzisztenciális érdekei ellen lenne, ha az országgyűlési választásokon nagyobb számban független jelöltek háta mögé bújnának.

A hódmezővásárhelyi politikai szituáció is egyedinek tekinthető, ami szintén kizárja hasonló siker jelentősebb számú másolási lehetőségét. Néhány körzetben azonban lehetősége nyílhat az ellenzéknek a történtek megismétlésére, megakadályozva így a Fidesz–KDNP pártszövetség kétharmados sikerét.
A választási kampány során a kormánykoalíció pártjainak ezekre a körzetekre megkülönböztetett figyelmet kell fordítaniuk! (Itt kell megjegyezni, a 2014-es választásokon az egyéni körzetek nem egészen egyötödében sikerült a kormánypártok jelöltjeinek ötven százalékot meghaladó szavazati aránnyal nyerni, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.)

A kiszivárgott információk szerint az ellenzéki pártok a Soros-terv részeként várhatóan a százhat egyéni körzetből hatvanhatban vissza fogják léptetni jelöltjeiket egyetlen, a betelepítést támogató javára. Ha ez a helyzet áll majd elő, akkor azokon a helyeken még fokozottabban kell felhívni a választópolgárok figyelmét a migráció veszélyeire.

A kampányidőszakban (egyelőre) fontosabb azonban annak számbavétele, milyen lehetőségek vannak nyitva a kormánykoalíció számára. Ha az országgyűlési választásokig hátralévő időt vesszük figyelembe, leszögezhetjük, alapvető választási politikai stratégia váltásához már rövid az idő. (E téren az ellenzék kedvezőbb helyzetben van, mivel a további tömbösödésük időigénye jóval kisebb.) A kormánypártoknak az eddigi politikai klisék sulykolása helyett – még ha azok, mint például a nemzetközi liberális körök által szervezett újkori népvándorlás veszélyei, továbbra is elsődleges jelentőséggel bírnak – fokozottabb hangsúlyt kell fektetniük az elmúlt nyolc év társadalmi, gazdasági eredményeire és arra, hogy azok mekkora veszélybe kerülnének, ha az ellenzék nyerne. A választások során többnyire passzív szavazók mozgósítására – amelynek létfontosságára az időközi polgármester-választás eredményei is egyértelműen utalnak – csak így nyílik lehetőség. Ezt pedig azért fontos hangsúlyozni, mert nélkülük az országgyűlési választások nagy valószínűséggel nem nyerhetők meg.

A vállalati gazdaságtan tudománya által értelmezett termék életgörbe-jellemzői a politika termékeire, így annak a kampányelemeire is igazak. (Ez a megállapítás érvényes a politikusi teljesítmény és életpálya választópolgárok általi megítélésére is.) Ennek kapcsán elmondhatjuk, pillanatnyilag úgy tűnik, Soros György, és a vele kapcsolatba hozható ügyek a választókra gyakorolt hatásuk eredményét illetően túl vannak a csúcson. Ezért is szükséges az előbb említett kommunikációs stratégia, valamint tartalmi elemeinek részbeni cseréje, kiegészítése. Mindezeknek nem mond ellent annak a további hangsúlyozása, a tét továbbra is az, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Ha ugyanis ez a jövőben nem így lesz (természetesen bízunk annak be nem következtében), akkor országunk esetében nem pusztán a lakosság etnikai összetétele, vallási és kulturális irányultsága területén történnének kedvezőtlen és egyben visszafordíthatatlan változások, hanem a jóléti rendszerek – a nyugdíjellátás, az egészségügy, az oktatás, valamint a család-, szociális és a kultúrát szolgáló támogatások – is jelentős veszélybe kerülnének.  

A stratégiaváltáshoz köthetően szólni kell az azt közvetítő jobboldali média eddigi ténykedéséről is. Ennek kapcsán csak annyit, kevesebbet kell foglalkozni az ellenzék problémáival – tagoltságával, egymáshoz kapcsolásuk inkompatibilis nehézségeivel, programjaik összeegyeztethetetlenségében stb. – még ha azzal a baloldali tábor demoralizálása is a cél, és sokkal inkább a korábban említett veszélyforrásokra, azok prognosztizálható hatásaira és a mozgósítási elemek előtérbe helyezésére kell tenni a hangsúlyt.