Galsai Dániel

Vélemény és vita

Egy sima rohadék

Vágó István saját Facebook-oldalán nemes egyszerűséggel „rohadéknak” nevezte az egyik hozzászólót – és ezt egy vele készült interjúban büszkén vállalja is

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elébb a hozzászóló „rohadékozta” le az egykori kvízmestert, így akár azt is mondhatnánk, hogy a szellemi párbaj döntetlen. De mégsem mondhatjuk ezt! Ugyanis Vágó mostanság amolyan közszereplő vagy mifene lenne – már amennyiben a DK nevezetű, nagyjából féltucatnyi felismerhető politikust felmutatni képes Gyurcsány-párt elnökségi tagjának lenni annak számít.

És nem csak ezért. Hanem például egy régebbi történet miatt. Azon a napon, amikor a csodálatos futballkapus, Grosics Gyula elhunyt, Gréczy Zsolt ugyancsak a Facebookon azt bírta leírni, hogy ha a „Fekete párducot” a Bazilikába temetik, akkor azt újra kell szentelni! És mindezt azért, mert a példás életű, szerény és intelligens Grosics 1945-ben, 19 évesen, jelentkezett a Hunyadi-páncélosokhoz, ahol értelemszerűen nem is harcolt..

No már most: az nyilvánvaló, hogy a DK szóvivője ezzel a nyilatkozattal kiiratkozott a civilizációból, Vágónak azonban még lett volna esélye arra, hogy belül maradjon a Homo sapiensek nagyszámú és sokszínű körében. Elsőként teljesen természetes módon törölnie kellett volna vérgőzös párttársa hozzászólását, el kellett volna határolódnia tőle, és adott esetben – amúgy létező – humán műveltségével elmagyarázni neki, hogy a kultúrtörténetben mit jelentett és jelent a humánum, a kegyelet, a holtak tisztelete. Nem ezt tette. Inkább írt egy hasonlóképpen gusztustalan és cinikus választ, amely szerint ő semmilyen listán nem találta a világ legjobb kapusai között Grosicsot.

Vágó politikai karrierje azóta töretlen. Tőle sem határolódott el senki, sőt a XII. kerület törpepárti aktivistái egyenesen a DK elnökségébe repítették, ocsmány lelketlensége úgy látszik kitűnő ajánlólevélnek számított ebben a szubkultúrában. Indult a 2014-es választásokon is, ott például azzal kampányolt, hogy egy régi keresztény temetőt be kellene szántani, és a helyére valami szórakoztató intézményt kellene építeni! Azóta szinte naponta osztja meg a világgal politikai rögeszméit, átkozza még az MSZP-t is, mert nem hajlandó önként és dalolva elfogadni Gyurcsány halálos ölelését. Ja, korábban nemes egyszerűséggel Deák Ferenchez, a haza bölcséhez, a kiegyezés atyjához hasonlította mentálisan erősen megkérdőjelezhető állapotú főnökét.

Legutóbbi szellemi ámokfutása során egy politikai véleményportálon 117 pontban (!) foglalta össze az Orbán-kormány állítólagos bűneit. Az iromány talán csak egy pszichiátriai zárójelentésben lenne elemezhető részletesen. A vádpontok jó része feltételezéseken alapul vagy tényszerűen cáfolható: utcán masírozó nácikról fantáziál (akik ugyebár éppen a szeretett vezére idejében masíroztak), a tanárok és az egészségügyi dolgozók ellehetetlenüléséről (a soha sem látott nagyságú béremelések idején), és így tovább.

Mit is nem mondtam még? Talán ezt: „Ám legyen szókimondó és goromba, akinek teljesen igaza van!” Ezt egy bizonyos Thomas Mann nevezetű úr mondta, akit igazán nehéz jobboldali elhajlással vádolni.

Kedves Vágó Pista! Neked, nektek nagyon nincs igazatok. Ezt nem én mondom, amúgy ex cathedra, hanem a választók, akik nagyon csekély számban kíváncsiak a folyamatos, alig leplezett, keresztény- és magyarellenes kirohanásaitokra, blaszfémiátokra, kegyeletsértéseitekre, agresszív kisebbségi erőszakosságotokra.

Ez egy nagyon türelmes és toleráns nép. Ezt bizonyította például akkor, amikor Gréczy alávaló megjegyzése és a te alantas cinizmusod után egyetlen pofon sem csattant.

Szerintem mindezek után egy sima „rohadékot” illene szó nélkül elviselni!