Vélemény és vita

Egy ismeretlen politikus

Pattantyús Ábrahám Dezső a magyar történelem egyszerre ismert és ismeretlen alakja.

Az iskolázottabbaknak persze feltétlenül tudniuk kell néhány dolgot róla, például szegedi szereplését és csupán egy hónapig tartó, de annál fontosabb miniszterelnökségét ugyanott, 1919-ben.

Nyilvánvaló, hogy épp az „ismeretlenség” sarkallta arra Domonkos Lászlót, hogy könyvet írjon P. Ábrahám Dezsőről és pályafutásáról. Természetesen igaz könyvet, amely megmutatja ennek az egyébként bonyolult politikai személyiségnek minden pozitív és negatív tulajdonságát s persze tetteinek mozgatórugóját is. A kötetet, mely a Megfigyelt tanú címet viseli, kissé kockázatos dolog lenne monográfiának nevezni. Ez a mű messze több annál.

Többdimenziós munka, amely nagyon érdekes képest fest például az első világháború előtti Magyarország politikai viszonyairól, s persze a háborúzó országról, meg arról a megtépázott, majd megcsonkított hazáról, mely saját hajánál fogva próbálja kihúzni magát valahogy a bajból.

Domonkos László plasztikus stílusban ír, sikeresen kerülve a terjengősség veszélyét, pedig meglehetősen széles vágányon halad, hiszen az ábrahámi életpálya s az ábrahámi jellem megrajzolásához meglepően sokféle eszközt használ a pályatársak nyilatkozataitól és történeteitől kezdve az anekdotákon át egészen a szöveghű parlamentijegyzőkönyv-részletekig. Semmiféle „tudományoskodás” sem jellemzi a kötetet, ám mégis hatalmas és hozzáértő gyűjtő-, illetve kutatómunka áll mögötte, ez teljesen nyilvánvaló.

Mellesleg nem is olyan egyszerű dolog P. Ábrahám Dezső személyiségét és politikai pályáját bemutatni. Az 1875-ben született ügyvéd egyrészt nagyon sokfelé ágazó és meglepő fordulatoktól, sőt pártváltásoktól sem mentes politikai pályát futott be. Másrészt viszont volt egy állandó, sohasem változó szikla-talpazata munkásságának, a hazaszeretete. Ezt kiröptető fészkéből, Debrecen sajátos, évszázadok alatt kiformálódott kultúrájából hozta magával. P. Ábrahám Dezső 1906 és 1918 között országgyűlési képviselő volt, s mint ilyen, Tisza István nagy kritikusa is egyben. A kötet jól érzékelteti, hogy Tiszát nem egészen értették pályatársai, akik igyekeztek az egyébként rendkívül leegyszerűsített konzervativizmus–progresszió ellentétpárban gondolkodni, s mindent ezen a lencsén át vizsgáltak.

Magát P. Ábrahám Dezsőt is elragadta a progresszió gondolata, különben minek is lett volna a Károlyi-kormány igazságügyi államtitkára. Legalábbis egy rövid időre. Vagyis addig, amíg fel nem ismerte e kormány tehetetlenségét és „lehetetlenségét”, s azt, hogy idegen idegen erők és akaratok nyernek teret Károlyi Mihály szárnyai alatt. Szakított is vele, s így került végül Szegedre, ahol – igaz csak egyetlen hónapra, de – miniszterelnök lett, és saját kabinetet alakított.

Világos, hogy a hazaféltés, a hazaszeretet vezette mindvégig. Szegeden mégis azzal vádolták, hogy az antanttal való jó viszonyban látta a kibontakozás és a vörösterror letörésének egyik legfontosabb feltételét. Miközben persze lehetőséget teremtett arra, hogy Horthy Miklós megszervezze az új, nemzeti hadsereget.
Lehet, hogy csak belemagyarázás, de mintha a könyv is azt sejtetné, hogy P. Ábrahám Dezsőt mindenekelőtt saját naivitása sodorta a liberalizmus irányába. Mai fogalmakkal élve talán liberális jobbközép beállítottságú politikusként lehetne kategorizálni őt. A naivitás és a jóhiszeműség egészen különös dolgokhoz vezetett pályáján. Például meglátogatta a miniszterelnök Benest Prágában, aki feltűnő szívélyességgel fogadta őt rezidenciáján, a Hradzsinban. A kiegyezés, a sérelmek félretolása, az összefogás volt a téma. Dél felé Benes javasolta, hogy ebéd után folytassák a reggel megkezdett beszélgetést, de ebből a folytatásból nem lett már semmi sem…

Árulás? Reálpolitika?
Netán csak szimpla jóhiszeműség, hogy tiszta és igaz szavakkal reparálható, javítható mindaz, amit a politikai sandaság és alattomosság teremtett?!

P. Ábrahám Dezső a Horthy-korban felhagyott a politikával, ügyvédként dolgozott. Jó nevű, budapesti ügyvédként. Alakja és világlátása, kapcsolatrendszere annyira azért ismert volt, hogy a Gestapo 1944-ben letartóztassa és Sopronkőhidára hurcolja.

 Érdekes, de minden jel szerint elhitte, hogy 1945 után valóban megszülethet az a polgári Magyarország amely talán mindig is politikai ideája volt. Mintha fölébredtek volna az egykori, Függetlenségi és ’48-as pártban dédelgetett tervei, s egyik alapítója lett a Magyar Szabadság Pártnak. Majd a Független Magyar Demokrata Párt listáján újra az Országgyűlésben ülhetett 1947 és 1949 között. Az viszont már a híres-hírhedt, Rákosi-féle szalámizás jegyében történhetett, hogy szélsőjobboldalisággal vádolták, s kizárták a pártjából. Sőt két évvel később ki is telepítették.

Az 1956-os forradalom idején megint felébredt benne a remény, s ott bábáskodott a Szabadság Párt megalakításánál. A rendszer, pontosabban a kádári „konszolidáció” nem tudott mit kezdeni vele. Az állambiztonság folyamatosan megfigyelés alatt tartotta, bizonyos jelentésekben arra utaltak a besúgók, hogy megint szervezkedik, kormányt akar alakítani. Csak 1971-ben hagytak fel a megfigyelésével, kilencvenhat éves volt ekkor. Két esztendővel később hunyt el.

A kötet nem fukarkodik a tanulságokkal. Sőt, a tanulságok jelentik a legfontosabb üzenetét.
Mindenek előtt azt, hogy álljon bárki a világnézeti paletta bármely részén, hazafinak kell ahhoz lennie, hogy hiteles politikusnak tartsa az utókor.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom