Dicsérj, dicsérj, dicsérj!

Hol a boldogság mostanában? – tette fel a kérdést a maga korában Petőfi Sándor, de a felvetés azelőtt is, azóta is bármikor, és ma is ott motoszkál az emberek fejében. A válasz vagy sokkal egyszerűbb, vagy sokkal nehezebb, mint gondolnánk, mégis akadnak jó páran, akik kísérletet tettek a „titkos recept” kidolgozására.

A mai kor fiatal embere viszont tán még ennél is nagyobb feladatot kapott örökségül. Amíg a múlt század sötét viharaiban az akkori hősök saját függetlenségük kivívását kapták sorsfeladatul, addig a jelenkor igazi kihívása az, hogy megtanuljunk élni az ölünkbe hullott szabadsággal.

A mai húszas-harmincas generáció talán nem is méri fel, micsoda felelőssége van az utána következők sorsát illetően: új, saját értékrendszerét kell hogy meghatározza abból a szinte kimeríthetetlennek tűnő lehetőséghalmazból, amely örökül kapott döntési szabadságának következménye.

Amíg felmenőinknek nem volt kérdés a családalapítás, a házasság, az érzelmi biztonság kialakításának igénye, addig az általuk sokat bírált „mai fiatalok” számára mindez csupán választási lehetőséggé silányult. Amíg szüleinknek és nagyszüleinknek a válás szinte szégyen volt, addig ma inkább az önmegvalósítás útjának egy eszköze, és társadalmilag sokkal inkább bátor, követendő döntésnek számít, semmint kudarcnak vagy feladásnak.

A mai felnövekvő generációkra már születésüktől fogva ömlik az a sugallat, hogy mindenáron az egyéni érdeket érvényesítsék a közösségivel szemben, ehhez segítségül pedig minden gyorsan és könnyen elérhetővé vált. A tömegkommunikációs eszközök egyre modernebb változatai szinte megsemmisítették az értékes egyedüllét fogalmát, a helyébe pedig egy minden pillanatban elérhető, ám hamis közösségi élményt teremtettek.

S hogy mi okozza a fiatal generációk dilemmáját? Az, hogy éppen önállósága és minden eddiginél sokrétűbb önmegvalósítási képessége miatt válik saját farkába harapó kígyóvá. A modern kor számos előnnyel járó vívmányai ugyanis igen komoly torzulást is okoznak: amíg a fiatal nők és férfiak előtt ott lebeg a szüleik és nagyszüleik többnyire biztos érzelmi közösségének ideája, addig minden más inger, amit a világból kapnak, arra bátorítja őket, hogy szakítva ezzel a képpel, kizárólag saját vágyaikat éljék meg, mentesüljenek a tartós kötöttség alól, és „rabláncaikat” ledobva teljesedjenek ki önnön tökéletességükben. A férfi így saját értékrendszerét már másként határozza meg: míg korábban sokkal inkább volt sajátos jegye a határozottság, a kitartás, a tartás és a döntéshozatal képessége, addig mára ezt lerázva magáról, a folyamatos újdonságélményt kereső, önmagára hiú, saját gyökereit megteremteni képtelen s egyben bizonytalan egyénné vált. Nincs ez másként a modern kori nővel sem, akiben elemi erővel munkálkodik ugyan az otthon és a család kialakítására és biztonságban tartására irányuló ösztön, ám vélt egyenjogúságával még kissé bátortalanul élve, lassan utoléri az erősebbik nemet, és a család iránti vágyát háttérbe szorítva elsősorban önálló karriert és biztos egzisztenciát teremt magának. A két életút közötti döntés azonban számára sem egyértelmű, és nem is biztos, hogy boldogító. Ilyenformán pedig roppant nehéz is.

Csakhogy bármennyire is könnyű lenne a felnövekvő generációk felett pálcát törni, nem érdemes elhamarkodni, hiszen legbelül ugyanaz motiválja azt is, mint bármelyik felmenőt: a kölcsönös, szeretetteljes kapcsolat iránti vágy. Ehhez azonban meg kell határoznia saját, új értékrendszerét és identitását, mivel a 21. század és a folyton változó világ ezt követeli tőle. Ez pedig nem könnyű feladat.

A modern kor káoszában nyújt némi útmutatást Kopp Mária és Skrabski Árpád: A boldogságkeresés útjai című könyve, amelyet gyermekeik, Skrabski Fruzsina és Skrabski Luca egy új, bővített kiadásban adattak ki, benne a szerzőpáros örökérvényű útmutatásaival, amelyek mankóként szolgálnak az érett személyiség kialakításától kezdve, a harmonikus párkapcsolaton át egészen a családalapításig. Kopp Mária orvosként és pszichológusként azt vallotta, a test és lélek együtt vizsgálható, és az egészséges létezéshez mindkettőnek jól kell működnie. Fontosnak tartotta, hogy a férfi és a nő is önálló személyiség legyen, de minduntalan hangsúlyozta azt is, hogy a két nem egy családban összeolvadva tud kiteljesedni és magasabb szintre emelkedni.

A szerzőpáros felteszi az örök kérdést is: Hol a boldogság? Mi a titka? Hogyan találunk rá? A könyv személyes példák és logikus érvelés mentén jut arra, amit Kopp Mária élete során szintén sok fórumon hangoztatott: a boldogság nem egy állapot, hanem tevékeny haladás a céljaink felé vezető úton.
S ha a könyv a mai fiatal fejekben rendet nem is teremt, mégis, utat kínálhat a megoldás felé a maga szelíd, de határozott módján. Végül pedig kiemelendő az írás egyik legfontosabb tétele, vagyis, hogy a szeretteinknek, a környezetünkben élőknek egy negatívum mellé legalább három pozitív dolgot mondjunk. Dicsérj, dicsérj, dicsérj! Ha a sok értékes tanács és gondolat közül csupán ez az egy gyökeret ereszt az olvasóban, máris sorsfordító láncolatot indíthat el vele nem csak az egyén, a közösség
életében is.