Vélemény és vita
"Demokratikus kis sziget" vagy újabb történelmi beégés (Tutiblog)
Vélemény
Aztán jött Tóth József, aki a legnehezebb, legkétharmadosabb időkben is könnyedén hozta a kerületét minden választás alkalmával, és csak annyit mondott: - Ez itt Angyalföld – majd berúgta az Együtt-PM és a DK tárgyalódelegációját a kútba.
Ha félretesszük az újraegyesült baloldal kincstári pártkasszai optimizmusát, reálisan 5-6 kerületben lehet esélyük a győzelemre, de ebből is kilóg Tóth József (és Sanyitibi) magprovinciája, ahol - a budapesti kerületek közül egyedüliként - a Fidesz kevesebbet szerzett, mint 40 százalék a nemrégiben lezajlott európai parlamenti választásokon. Sőt, összesen két kerületben végzett hátrébb a Fidesz, mint a három „demokratikusan” ellenzéki párt összesítve, tehát biztos polgármesterből csak kettő darabja van a baloldalnak, abban a két kerületben, ahol többségben vannak a szavazóik, Újpesten és Angyalföldön. Ha csak ezt nézzük, előfordulhat, hogy a két országgyűlési választás után megint hoznak egy történelmi beégést, és mindössze 2 polgármestert adnak a közgyűlésbe, meg a kompenzációs listáról pár horváthcsabit, de annyit nem, hogy hosszában fúrjanak alagutat a Duna alá, vagy ingyen legyen a békávé.
Van kockázat, tulajdonképpen nem meglepő, hogy akkora túljelentkezés volt az MSZP pártelnöki székére, mintha liberális jogvédőt kerestek volna Észak-Koreába. Ha kicsit kevésbé türelmetlenek, és kivárják azt az időpontot, amíg a tagság számszakilag tökéletesen egybevágó nem lesz a kiosztható párttisztségek mennyiségével, akkor hagyhatták volna nyugodtan Mesterházyt behúzni a harmadik szopórollert a Jókai utcába.
Persze lehet, hogy nem érdemes az EP választások eredményéből kiindulni, mert azt erősen befolyásolta minden országgyűlési választás természetes következménye, a győzteshez húzás, valamint ha levesszük a kismértékű mobilizációs különbséget, akkor 13 kerületben van esélyük a győzelemre, de a közgyűlési többséghez még ebben az esetben is szükség lenne a főpolgármesteri székre.
Azt meg sosem nyerik el Falus Ferenccel…
Forrás: Tutiblog.com