Vélemény és vita
Demokratikus inkvizíció
Álláspont. Ennek a Bizottságnak szerencsére meg vannak számlálva a napjai. Vajon lesz-e olyan vezetése Európának, amely tanul a hibákból? Ez rajtunk is múlik
Csaknem négy és fél éve, 2014. június 27-én az Európai Tanács huszonnyolc tagjából mindössze ketten – David Cameron akkori brit és Orbán Viktor magyar kormányfő – szavaztak nemmel arra, hogy a testület Jean-Claude Junckert jelölje az Európai Bizottság élére. Az euroszkeptikus The Timestól kezdve az unióbarát Financial Timesig egyetértett a sajtó abban, hogy az akkor bevezetett új eljárással földrengésszerű hatalomgyakorlási eltolódás történt a Parlament és a Bizottság javára. Utóbbi lap azt írta: Juncker és Merkel kulcsszereplő a kármentésben, az EU-nak pedig meg kell fontolnia a britek reformköveteléseit, ezzel ugyanis megakadályozhatnák, hogy London az unió kijárata felé induljon el.
Hát ez nem jött össze. Tegnap eljött az a „szomorú vasárnap” is, amikor Brüsszelben aláírták a megállapodást a kilépés feltételeiről. Senkinek sincs oka örülni. Az unió vesztesége magától értetődik: nemcsak politikailag gyengült meg az európai egység, de a brit gazdaság elvesztése is fájdalmas. Nagyon a Brexit-tábornak sincs oka ünnepelni, mert azért eléggé máshogy képzelték el ezt az egészet 2016-ban, amikor nemmel szavaztak a tagságra. Aligha számítottak arra, hogy többéves kínlódás elé néznek, és hogy sorra hullanak majd a politikusfejek.
A már 2014-ben is megjósolt hatalmi átrendeződés az egyébként EU-párti Cameront is aggasztotta, nemhiába figyelmeztetett az egyre szorosabb unióra, a lopakodó centralizációra. A nemzeti szuverenitás csorbulásának döntő szerepe volt a Brexitben, és éppen emiatt járnak rosszul a bennmaradók is: nem úgy tűnik, hogy a brüsszeli elit azt a következtetést vonta volna le, hogy a nemzetek Európája lenne a jövő. Éppen ellenkezőleg, a liberális Guy Verhofstadttal szövetkező francia elnök, Emmanuel Macron világosan meg is mondja a jövő évi EP-választás kampányában, hogy egy új, európai szuverenitásra van szükség, ehhez pedig a tagállamoknak le kell mondaniuk a nemzeti szuverenitásuk egy részéről.
Brüsszel demokrácia- és szuverenitásfelfogása egyre sajátosabb. Ahogyan azt tegnap Orbán Viktor is felidézte Brüsszelben, hazánk a Brexit-népszavazás kampányában újsághirdetésben kérte a briteket: maradjanak. Az Orbán-kormány a referendum előtt tette mindezt, majd ha sajnálattal is, de elfogadta az eredményt. Ezzel szemben az unió központjában feltűnő aktivitással lobbizó Soros-birodalom arra adott pénzt és paripát, hogy rendezzenek még egy népszavazást, ha nem szimpatikus az eredmény. Hasonló demokráciafelfogással kerül újra és újra napirendre az Európai Parlamentben a migránsvízum ügye, a nyílt társadalom demokratái addig szavaznának, amíg nekik tetsző eredmény nem születik.
Ugyanezt a hozzáállást láttuk a macedón névváltoztatás ügyében is. A népszavazás érvénytelen lett, hiába győztek az igenek, a részvétel messze elmaradt a küszöbtől. A macedónok 36 százaléka járult az urnákhoz, ehhez képest úgy gratuláltak a nyugati vezetők, mintha egységes népakaratról beszélnénk. A vesztegetéssel és börtönnel való fenyegetéssel terhelt parlamenti szavazást se bánták, a hazánkkal kritikus Johannes Hahn bővítési biztos finoman úgy fogalmazott: józan ész és egy kis Balkán is kell a sikerhez. Innentől kezdve milyen legitimitása van a jogállamisági eljárásnak nevezett boszorkánypernek, mire fel oktat ki minket vagy a lengyeleket Frans Timmermans bizottsági alelnök-főinkvizítor?
Ennek a Bizottságnak szerencsére meg vannak számlálva a napjai. Vajon lesz-e olyan vezetése Európának, amely tanul a hibákból? Ez rajtunk is múlik.
Hát ez nem jött össze. Tegnap eljött az a „szomorú vasárnap” is, amikor Brüsszelben aláírták a megállapodást a kilépés feltételeiről. Senkinek sincs oka örülni. Az unió vesztesége magától értetődik: nemcsak politikailag gyengült meg az európai egység, de a brit gazdaság elvesztése is fájdalmas. Nagyon a Brexit-tábornak sincs oka ünnepelni, mert azért eléggé máshogy képzelték el ezt az egészet 2016-ban, amikor nemmel szavaztak a tagságra. Aligha számítottak arra, hogy többéves kínlódás elé néznek, és hogy sorra hullanak majd a politikusfejek.
A már 2014-ben is megjósolt hatalmi átrendeződés az egyébként EU-párti Cameront is aggasztotta, nemhiába figyelmeztetett az egyre szorosabb unióra, a lopakodó centralizációra. A nemzeti szuverenitás csorbulásának döntő szerepe volt a Brexitben, és éppen emiatt járnak rosszul a bennmaradók is: nem úgy tűnik, hogy a brüsszeli elit azt a következtetést vonta volna le, hogy a nemzetek Európája lenne a jövő. Éppen ellenkezőleg, a liberális Guy Verhofstadttal szövetkező francia elnök, Emmanuel Macron világosan meg is mondja a jövő évi EP-választás kampányában, hogy egy új, európai szuverenitásra van szükség, ehhez pedig a tagállamoknak le kell mondaniuk a nemzeti szuverenitásuk egy részéről.
Brüsszel demokrácia- és szuverenitásfelfogása egyre sajátosabb. Ahogyan azt tegnap Orbán Viktor is felidézte Brüsszelben, hazánk a Brexit-népszavazás kampányában újsághirdetésben kérte a briteket: maradjanak. Az Orbán-kormány a referendum előtt tette mindezt, majd ha sajnálattal is, de elfogadta az eredményt. Ezzel szemben az unió központjában feltűnő aktivitással lobbizó Soros-birodalom arra adott pénzt és paripát, hogy rendezzenek még egy népszavazást, ha nem szimpatikus az eredmény. Hasonló demokráciafelfogással kerül újra és újra napirendre az Európai Parlamentben a migránsvízum ügye, a nyílt társadalom demokratái addig szavaznának, amíg nekik tetsző eredmény nem születik.
Ugyanezt a hozzáállást láttuk a macedón névváltoztatás ügyében is. A népszavazás érvénytelen lett, hiába győztek az igenek, a részvétel messze elmaradt a küszöbtől. A macedónok 36 százaléka járult az urnákhoz, ehhez képest úgy gratuláltak a nyugati vezetők, mintha egységes népakaratról beszélnénk. A vesztegetéssel és börtönnel való fenyegetéssel terhelt parlamenti szavazást se bánták, a hazánkkal kritikus Johannes Hahn bővítési biztos finoman úgy fogalmazott: józan ész és egy kis Balkán is kell a sikerhez. Innentől kezdve milyen legitimitása van a jogállamisági eljárásnak nevezett boszorkánypernek, mire fel oktat ki minket vagy a lengyeleket Frans Timmermans bizottsági alelnök-főinkvizítor?
Ennek a Bizottságnak szerencsére meg vannak számlálva a napjai. Vajon lesz-e olyan vezetése Európának, amely tanul a hibákból? Ez rajtunk is múlik.