Délibábos szolidaritás

Kerítést nem finanszírozunk! – mondta Alexander Winterstein, az Európai Bizottság szóvivője Orbán Viktor levelére reagálva, amelyben arra kérte az Európai Uniót, hogy járuljon hozzá a magyar határvédelem megemelkedett költségeihez, ahogy teszi ezt Olaszország és Görögország esetében is. A szóvivő elmondta: a határvédelmet támogatják, a kerítést nem. Nem lehet tudni, ő hogyan különítette el a kettőt, a magyar miniszterelnök ugyanis nem zöldségeskertje köré húzott kerítésre kért uniós támogatást, hanem a szövetség határának védelmére épített rendszerre. Az Európai Bizottságnál a határvédelmet valószínűleg még mindig úgy képzelik el, hogy a „Wilkommen” táblákkal kiszűrhetik azokat, akik rossz szándékkal érkeznek a kontinensre. Sétál egymás mellett Abdul, aki a „hitetlenek” elpusztítására törekszik, és Ahmed, aki elmenekült a háború elől, és amikor átérve a határon látják, hogy nincs kerítés, akkor Abdul elszégyelli magát, és hazamegy.

Winterstein megnyugtatott mindenkit, hogy Magyarország már kapott támogatásokat korábban, és természetesen ezt a kérést is megvizsgálják, ugyanakkor a szóvivő remek tévéshopos hagyományokat felelevenítve rögtön árukapcsolással akarja az országra sózni a menekülteket: kijelentette, hogy ha a schengeni határvédelem finanszírozásában van szolidaritás, akkor a kvótákban is. A probléma csupán az, hogy míg az egyik közös érdek, és tagállami kötelezettség, amit elfogadott az egész unió, addig a másik egy ma is vita tárgyát képező döntés, amivel bizonyos országok az egész szövetségre akarják hárítani saját hibás döntéseik következményeit. Manapság úgy tűnik, olyan az Európai Bizottsággal levelezni, mint a régi vicc szerint József Attilával barkochbázni: a költő mindig csak a mamára gondol, Junckeréknek pedig mindenről a migránskvóta jut az eszükbe.

Kerítést nem finanszíroz az unió, de az afrikai országoknak örömmel fizetnek, ha feltartják a migránsokat. Miközben Brüsszelben senkit nem zavar az, hogy Merkel asszony és Emmanuel Macron nyugodt lélekkel ad pénzt a probléma valószínűleg sokkal durvább eszközöket is alkalmazó afrikai megoldására, addig az európai politikusok és a sajtó folyamatosan támadják Magyarországot a kerítés felépítéséért, és a „menekültek cserben hagyásával” vádolják. Nem mellékes, hogy azok a politikusok, akik fennhangon kritizálják a magyar kormányt, falakat emeltetnek országaik határára. Bocsánat, ők „kapukat építenek szárnyakkal”, ami természetesen teljesen más.

A magyar határon szolgálatot teljesítők nemcsak az országot védik, hanem „nagyobb hazájukat” is (ahogy Ottlik Géza írta Iskola a határon című regényében Kőszeg védőiről), az Európai Unió vezetői mégis átnéznek rajtuk, és arra használják a lehetőséget, hogy a kvótákat ismét megpróbálják ráerőltetni Magyarországra. És hol van ilyenkor Ujhelyi István MSZP-s képviselő, aki attól félt, hogy a levél ügyét Orbán Viktor majd „politikai játszmáiban” használja?

Magyarország még mindig bízik Európa vezetőiben, hiába hagyták cserben újra és újra, amikor közös érdekekről volt szó. A kontinens addig egységes, amíg a közös ügy nem ütközik pénzügyi vagy politikai érdekekkel. Amint ez megtörténik, a puzzle szétesik, az európai összefogás délibábja szertefoszlik. Ma sincs ez másként: a sokat hangoztatott szolidaritás addig tart az uniós politikusoknál, amíg mindenki úgy táncol, ahogy ők Brüsszelben fütyülnek. Talán le kéne mászniuk az elefántcsonttoronyból, és észrevenni, hogy Európa határain vannak nehézségek, és nincs kolbászból a kerítés.