Nagy Ottó

Vélemény és vita

Darwin madárkái

Álláspont. Olyan csodának vagyunk most tanúi, amelyet a Beagle fedélzetén az egész világot körbehajózó Charles Darwin is megirigyelhetne

Sőt, ha tudta volna az elkövetkezendőket, akkor az összes kutatást, geoló­giait, biológiait és publikációját, köztük a Fajok eredetét is hagyja a fenébe, és inkább átalszik majdnem két évszázadot, de aztán olyan könyvet ír, hogy arra szavak nincsenek.

Darwinnak nem kellene ma mást csinálnia, mint az unió külső határain cirkálni fel és alá. De lehet, hogy az is elég lenne, igaz, nem éppen olyan egzotikus hely, mint a Galápagos-szigetek, ha beülne mondjuk a kiskunhalasi rendőrkapitányságra, és ott kezdené el legújabb munkájának alapjait jegyzetelni. Érdekességképpen feljegyezhetne két dolgot is. Az egyik az, hogy a Közel-Keleten, hacsak nem vezettek be új születés-szabályozási módszereket, akkor új evolúciós stratégiát fejlesztett(ek) ki az ott élő népcsoport(ok), mert régóta tudott, hogy a magukat menekültnek mondó illegális bevándorlók kivétel nélkül mind január elsején születtek. Ez az egyetlen dátum, ilyen tömegben pedig sem más feltételezést, de más következtetést sem enged, csak evolúciós hiperugrást. Másrészt, ha január elsejétől kilenc hónapot visszaszámlálunk, akkor éppen április elsejére lapozunk a naptárban, amit ilyen fejlődési stratégia mellett biztosan nem a bolondok napjaként tisztelnek az érintettek.

A következő pont, amin Darwin is elcsodálkozhatna, az a lenyűgöző tanulási folyamat, amelyen ezek az emberek – míg a schengeni határokhoz érnek, vegyen igénybe akármennyi időt is az utazásuk – keresztülmennek. A hosszú út alatt ugyanis szinte kivétel nélkül mindannyian számítástechnikai szakemberekké fejlődnek, az IT-szektor bástyáivá, mintha nem is lehetne másra alapozni az uniós hightech ipart, csak rájuk.

Aztán, amin Darwin ugyancsak eltűnődhetne, az a menedékkérők nemi hovatartozása. Az eddigi sajnálatos erőszakos cselekedetek fényében biztonsággal kijelenthető, hogy a migránsok egészséges szexualitással és kellő libidóval rendelkeznek. A legutóbbi uniós döntés értelmében azonban nem lehetne vizsgálni nemi identitásukat, a felvilágosult arab világ hetven országában ugyanis büntetéssel sújtják a homoszexualitást. Sokan pedig erre hivatkozva kérnek menekültkérelmet, ami megint csak evolúciós ugrásnak tekinthető ekkora tömegben és ilyen rövid idő alatt. Líbiában most pél­dául egymillióan állnak indulásra készen. Persze, ez a fejlődési irány zsákutca, hiszen itt a plusz és plusz összeadása és összeszorzása is negatív eredményt ad majd, az ilyen kapcsolatokból nem születik se uniós, se semmilyen állampolgár. És filozofálhatnánk azon is, mi lesz akkor, ha a bevándorlók, mondjuk Berlinben, visszazökkennek az eredeti kerékvágásba – akkor eléneklik majd nekik a régi Ricse-slágert, hogy „aki hazudik az csal, aki hazudik az lop”. És hogy ez csúnya dolog?

És mi lesz a családegyesítésekkel, amit most fogadtak el a németek? Abdul csak az ő Mohamedjét várja majd, vagy a zökkenés után feleségét és sok gyermekét?

Ausztrál tudósok szerint a klímaváltozás miatt csökkenhet egyes madarak testmérete, lehet, hogy a Galápagoson élő pintyeké is, amelyek sokféle csőrt fejlesztettek ki az évezredek során. Némelyik még tüskét is használ a táplálékszerzéshez, mondhatjuk hát, hogy specializálódtak. A migránsok viszont mintha furcsa módon specializálódnának, és mind ugyanarra. Vigyázzunk hát, mert ha nem figyelünk, ők is könnyebbek lesznek, átrepülnek a legkisebb széllel a határok felett, és a levegőben megtett újabb evolúciós lépcső után már mint képzett jogvédők lendülnek támadásba.