Kacsoh Dániel

Vélemény és vita

Cukisodó vírusgazdák

Álláspont. A nagy ellenzéki álom, azaz a leendő szivárványkoalíció esetén milyen szerep jutna a jobbikosoknak?

A fasizmus vírus, a Jobbik a vírusgazda, harcot kell indítani a fasizmus ellen, és ehhez szavak helyett tettekre van szükség – dörögte az MSZP nevében az akkori pártelnök, Mesterházy Attila tízezreknek, akik Gyöngyösi Márton zsidók listázásának szükségességét felvető nyilatkozata miatt tiltakoztak. Nem a múlt ködébe vesző esemény ez, nemrég, 2012 telén került rá sor.

A nácizmus újraéledése ellen tüntető tömeg ovációval fogadta a karakán kiállást, különösen, amikor Mesterházy hozzátette, támogatják a Demokratikus Koalíció javaslatát: zárják karanténba Vona Gáborék pártját!

Az éljenzés akkor hágott tetőfokára, amikor a szocialisták első embere felszólította Orbán Viktort, ne taktikázzon, határolódjon el a Gyöngyösi-féle botrányos kijelentésektől! Meg a Jobbiktól is, úgy egyébként. Azt követően, hogy a szélsőséges eszmékkel szemben ugyanazon a színpadon előzőleg a fideszes Rogán Antal is kikelt – igaz, ő taps helyett inkább füttyöt kapott az „az a gyanús, ami nem gyanús” eszmei talapzatán álló, sivalkodásban pallérozódott balliberális közönségtől.

A szereplőkkel azóta nagyot fordult a világ – leszámítva az európai, illetve magyar zsidó közösségek védelméért továbbra is következetesen kiálló Fideszt.

A múlt végképp eltörlésének komcsi igénye a jelek szerint nem veszett oda a Szovjetunióval. Ellenkezőleg.
Hol van ma már a Mesterházy által minap követelt harc a „vírusgazda” ellen? Hol van a kormányt kettős beszéddel, a Jobbikal való összekacsintással vádolók szinte hipnotikus mantrája? Vona Gábor mostanában hanukaüzenetet küldözget, a Spinoza Házba jár, a jelenlegi kormányt lépten-nyomon fasisztázó Heller Ágnes pedig a tegnapi nácivezér hazug mosolyába olyannyira beleszédült, hogy őt ajánlja favoritként minden elkötelezett Orbán-ellenes szavazópolgár figyelmébe. A Gyurcsány Ferencre réveteg odaadással tekintő, március 15-i ellenzéki „ünneplők” – akik közül többen ott lehettek 2012-ben a Kossuth téren is – eközben heves tapssal üdvözlik a bukott miniszterelnök bejelentését: felejtsék el a karantént, együtt kell működni a Jobbikkal! Miért is? Hát a hatalomért, egészíthetjük ki a DK-s üléspontot.

De nem csak a balliberális „elit” és holdudvara kezd belezúgni a Jobbikba, odáig jutottunk, hogy Erdélyi Miklós, a hódmezővásárhelyi zsidó hitközség vezetője elmegy Vonáék kampánygyűlésére, és felszólal annak érdekében, hogy a körzetben élők Kiss Attilára szavazzanak. Kiss, ha bejutna a parlamentbe, egy frakcióban ülne a már említett Gyöngyösivel, a női beosztottjait zaklató, amúgy Hitler-hasonmással fotózkodó Janiczak Dáviddal vagy éppen a volt szkinhedvezérrel, Sneider Tamással. Kínos, különösen, hogy a Soros elleni kampányba antiszemitizmust látó Mazsihisz jelezte, nem áll módjában megtiltani Erdélyinek a pártpolitizálást.

Persze a cukisodás ingoványos talaján vesztegetési botrányok közepette botladozó Simicska-kliensek a hiteltelenség mellett egyéb korábbi ügyek miatt is kénytelenek magyarázkodni. Vona pártelnökről például már azt hallani, bár a kampányfotók kedvéért előszeretettel mutatkozik kiskutyákkal, lelke mélyén valójában farkas, mégpedig szürke. És elkötelezett barátja lehetett annak az iszlamista török brancsnak, amely a Szent II. János Pál pápa elleni merényletben is érintett lehet. Hozsanna vagy shalom helyett tehát Allah akbar, így teljes ez a posztmodern ideológiai kotyvalék.

Kérdés: a nagy ellenzéki álom, azaz a leendő szivárványkoalíció esetén milyen szerep jutna a jobbikosoknak? Igazából jelentkezhetnek bármire, már szinte mindent kipróbáltak.