Csökkentőben…

Méghozzá a mostani, több mint ötvenszázalékos GDP-arányos szintről 45 százalékra

Mindezt Varga Mihály jelentette be a Napi Gazdaság minapi konferenciáján. Rögtön ki is számolta az ellenzék, hogy ez a terv hatalmas megszorítással jár majd, hiszen 1700 milliárd forintos mínuszt jelent a költségvetésnek. Persze kormányzati oldalról csípőből vissza is lehetett lőni: egyfelől nem azonnali kivonás keletkezik az állami pénzügyekben, hanem fokozatosan – három esztendő leforgása alatt –, másfelől a versenyképesség növelése kapcsán érdemes meglépni azt, amelyre eddig egyetlen kormánynak sem volt elegendő bátorsága.

Márpedig itt arról van szó, hogy a mindenkori állam rátelepszik a gazdaságra, leegyszerűsítve: az ország produktumának, éves javai felének újraelosztását a „központ” végzi el. Fejlett nyugati gazdaságokban ez a szint legfeljebb 30-40 százalékos.

De miért is van szükség erre? Minél nagyobb az újraelosztás aránya, annál több pénzt von el az állam a gazdaságtól, amely rontja az ország versenyképességét. A jelentős kiadáscsökkentésre amúgy azért lehet igényt tartani, mert – miközben „semmire nincs pénz” – pazarlás is megfigyelhető a nagy rendszerekben – oktatás-, egészségügy és nyugdíj -, ráadásul  továbbra is jelentős terhek rakódnak adók és különböző, extra fizetési kötelezettségek mellett a gazdasági szereplőkre. Hogy a bürokráciát már ne is említsük! Mindenesetre a magyar állam a régióhoz képest sokkal többet költ közösségi szolgáltatásokra, gazdasági kapcsolatokra és jóléti kiadásokra. Azaz saját maga fenntartására, minisztériumaira, központi, regionális és helyi hatóságaira vagy éppen köztestületeire, különféle intézeteire.

Persze idetartozik, hogy a kiadáscsökkentésnek az a legfőbb célja, hogy az állam spóroljon, és kevesebb legyen a folyó kiadása. Így mérsékelhetjük az ország versenyhátrányát, amit a magas állami újraelosztás jelent. Amennyiben ugyanis indokolatlanul sokat költünk központi bürokráciára, egészségügyre, nyugdíjakra akkor máshonnan fog hiányozni ez a pénz.

Említést nyert, hogy eddig egyetlen kabinet sem lépett az ügyben: a közgazdász körökben „legendás” Bokros-csomag például a vámbevételekre épített, valamint a folyamatos árfolyam-leértékelésre, magas inflációra. Egyedül a Széll Kálmán-terv készítői próbáltak nagyot álmodni: akkor, amikor megjelent 2011-ben a reformcsomag nem 45, hanem 40,2 százalékra akarták levinni a GDP-arányos kiadási szintet. Úgy tűnik, Varga Mihály óvatosabb duhaj, neki „elég” a 45 százalék is. Valószínűleg első célkitűzésnek ez elegendő is, de csak akkor, ha ennek jelei - szálkásabb, hatékonyabb állami szerepvállalás révén - már a jövő évi költségvetésben is megjelennek.  Egyébként a piac, amelynek mindig igaza van - ezt csak halkan jegyzem meg -, üdvözli a szóban forgó bejelentést. A hírre rögtön erősödni kezdett a forint. Ennek oka, hogy a jelenlegi 50,6 százalékos arány túl magas a környező régiós országok mértékéhez képest. Például Csehországban és Lengyelországban 45, Szlovákiában 40, Romániában pedig 38 százalék körül alakul a kiadások GDP-hez mért aránya. A vállalati működő tőke pedig azokat az országokat szereti, ahol az állam mérsékelten van jelen a gazdálkodásban, másfelől ha el akarjuk kerülni az Európai Unió esetleges  deficiteljárását, akkor csak a kiadási oldal lefaragásával lehet csökkentheti – fenntartható módon – az államháztartás hiányát. Nézzük az opciókat! Egyfelől szerkezeti átalakításokat csak akkor lehet véghez vinni, ha van hozzá társadalmi felhatalmazás is. Márpedig eddig a politikai támogatottság hiányzott ahhoz, hogy hazánk csökkentse az újraelosztás mértékét. Úgy tűnik, ez az alaptétel – újfent kétharmados parlamenti többséggel – kipipálva!

Ugyanakkor a kormány egyáltalán nem tervez - legalábbis az összes megnyilvánulás a kabinet részéről ezt tükrözi - drasztikus lépéseket. Sőt, inkább azzal kalkulálnak a döntéshozók, hogy tovább növekedik a gazdaság, emiatt pedig a GDP-arányos kiadás „önmagától” is lezuhan. Tippadás nélkül lehet rögzíteni: ehhez annyi elegendő, ha nominális szinten befagyasztják a kiadásokat. Utóbbihoz azonban kell az infláció: a jelenlegi környezetben - közel a nulla százalékhoz - úgyszólván mindegy, hogy rögzítik-e a kiadási szintet, vagy sem, ennek nem lesz semmilyen következménye. Már említettük, hogy   várhatóan a három százalékot is eléri majd az infláció, vagyis adott lesz a terep.

A „fűnyírórendszernek”, mint tapasztalhattuk a Bokros-csomagnál, nincs értelme: csak ideig-óráig működik az, hogy minden kiadásból próbálnak valamennyit lecsípni, anélkül, hogy strukturális átalakítások történnének. A gyakorlat épp azt mutatja, ha egy rosszul működő intézményt nem alakítanak át alapjaiban, vagy nem szüntetnek meg, akkor természetes, hogy az átmeneti kiadáscsökkentés után a visszarendeződés, az eredeti állapot visszaállítása következhet be.

A jelek szerint a jövő évi költségvetés mélyreható változásokat hoz magával. Miután a  költségvetést október 30-áig kell a kormánynak a parlament elé beterjesztenie, már nem kell sokat aludnunk... Mindenesetre a frissített makrogazdasági pályából - gazdasági növekedés, infláció és államháztartási hiány - majd sok részlet kiderül. Bővebben: minden.