Vélemény és vita
Csikóhalak
Bármennyire meglepő is, az ember bizonyos aspektusokból rettentő nagy hasonlatosságot mutat a csikóhalakkal
A paradoxon feloldására rögtön jegyezzük meg, hogy a legtöbb csikóhal monogámiában él párjával (de van ellenpélda is, például a Hippocampus abdominalis), és rendszeresen udvarlással erősíti párkapcsolatát. Ráadásul a párzási időszak a trópusi vizekben egész évben tart, a hidegebb vizekben élők azonban kevésbé szerencsések, és az esemény jellemzően a holdtöltéhez kapcsolódik. Viszont sosem panaszkodnak a felek migrénre.
Különbség is van, persze, mert a kis csikóhalakat a hím költi ki a költőtáskájában. Nálunk ez szerencsére másként működik. Erre a kis biológiai felvezetésre azért volt szükség, hogy lássuk, az erősen építő jellegű kormányintézkedéseknek sem képes örülni az ellenzék. Pedig megint adott a kormány, ráadásul megint kötelezettség nélkül, az érintettekre bízva, hogy élnek-e a felkínált lehetőséggel. Nincs kötelezettség, kötöttség, szabály, csak lehetőség. Talán még az sem kizárt, hogy abba is belemennek majd, hogy a legharcosabb amazonok két vagy három gyermek esetén is visszafizessék a felvett diákhiteleiket teljes egészében. A kétgyermekeseknek sem kell tenniük semmit, magától, pontosabban a megfelelő intézkedésektől emelkedik majd tovább a családi adókedvezményük. A diplomás gyed időtartama is hasonlóképpen tolódik majd ki még egy évvel. Gyanítom, hogy az sem jön majd rosszul az érintetteknek, ha a jelzáloghitelükből a harmadik gyerkőc esetén egymilliót átvállal az állam, és utána, ha vállalnak még gyermeket – mert ez sem kötelező, sőt, a harmadik sem –, akkor újabb milliók esnek le a hitelből. És mindezzel a túloldalon nem nagyon tudnak mit kezdeni, csak azt hajtogatják, hogy ettől nem emelkedik majd a születésszám. Máról holnapra nem is, az biztos, mert ez hosszú távú terv, de évek múlva már lehet mérni a hatását. Egyelőre nyugtatgassák magukat azzal, hogyha egyszer kormányra kerülnek, majd lesz bőven válogatniuk a megszüntetendő kedvezményekből, nemcsak a tizenharmadik havi nyugdíjat vehetik el, mint az jó szokásuk, hanem mást is. De addig is keressenek egy tengeri akváriumot, és nézegessenek csikóhalakat, hátha képesek tanulni tőlük valamit.