Csikar

Tízéves kisfiúként láttam őt utoljára játszani, és nehezen fogadtam el, hogy a futballpályán többé nem láthatom már. 1964-ben megfogadta, nem lesz sem edző, sem öregfiúk-mérkőzéseken nem fog soha szerepelni. A politika sem érdekelte igazán, cselekedeteiben csak az igazságérzete vezérelte őt. Azt szerette volna mindig, nyerjen a válogatott, legyen jó az országnak, éljenek minél jobban az emberek. 1956-ban, amikor a forradalom idején az MTK is túrára indult, Csikarnak számtalan szerződést kínáltak, bárhova mehetett volna játszani. Bécsben két régi barát is várta, az ott élő Jakob Guttmann, aki az Austria Wien alelnöke volt, és Solti Dezső játékosügynök, aki később a világhírű olasz Internazionale menedzsere lett. Solti direkt Puskás és Csikar miatt utazott Bécsbe, de Csikar eldöntötte, inkább visszamegy Magyarországra a feleségével együtt.

A labdarúgáson kívül volt egy másik élete is. Rajongva szerette a feleségét és a fiát, sok barátja volt, élénk társadalmi életet élt. Életeleme volt a haverok „zrikálása”, a kártyázás és a lóverseny. Kártyaszenvedélyének Bécsben is hódolt, a Grünwald étteremben játszott nap mint nap, amikor nyaranta legalább egy hónapot eltöltött Bécsben. Eleinte, amikor még csak turistaként jártam Bécsbe, majd később, amikor már ott éltem, az én feladatom volt elkísérni vásárolni. Bécs belvárosában, a Kärntner Strassén sokan felismerték őt. Az egyik ilyen vásárolgatás alkalmával történt, hogy a Grabenen Bécs egyik legdrágább üzletébe, a Braunba mentünk be. Csikar, aki németül is csak négy-öt szót tudott, ilyenkor tolmácsként használt, kérte, fordítsam, hogy kis kockás zakót szeretne a méretében. Az eladó, aki felismerte őt, azonnal üdvözölte, és már hozták is az áhított zakót. Csikar felpróbálta, de sajnos nagy volt rá, és mint kiderült, nem volt annál kisebb. Nagyon elszomorodott, amikor hirtelen meglátott egy másikat, ami még jobban is tetszett neki. Azonnal felpróbálta, és megállapította, hogy tökéletes. Ekkor vette észre az eladó, és zavartan közölte, az az ő zakója, amit csak letett, hogy jobban tudjon mozogni. Nem baj, mondta Csikar, megveszem. Az eladó egyre inkább zavarba jött, és roppant udvariasan próbálta elmagyarázni, hogy nem adhatja el a saját, használt zakóját, még akkor sem, ha a kedves vevő felárat kínál érte. Természetesen mindent megtettek azért, hogy szerezzenek pontosan ugyanolyat, de nem volt raktáron már. Mint egy vesztes meccs után, olyan leverten jöttünk ki az üzletből, és mentünk az Európa presszóba, ahol legalább húszfős társaság várt már rá, BenZur Vili, a Stadtkrug étterem tulajdonosa, Fried Tata, aki éveken keresztül volt a válogatott csempészáru-beszerzője Bécsben, Stern Mendi az egykori recski fogoly, és természetesen Jákob Guttmann. Krankl, aki nemcsak a Rapidban, hanem a Barcelonában is társ volt, szintén lejárt a társaságba időnként. Pesten is kiterjedt ismeretséggel, baráti körrel rendelkezett. Hosszú ideig a Pozsonyi úton lakott a családjával, szemben az Ipoly presszóval. Szertartásszerűen mindennap 12-kor jött le az utcára, egyenesen át a presszóba, a haverokhoz. Amíg működött az Andrássy úton a Párizsi cukrászda a Divatcsarnok mellett, vagy kicsivel arrébb a Jókai térnél a Rozmaring (előbb Rosmary) presszó, Csikar ezeken a helyeken is tartott „fogadóórát”. Sándor Csikar erősen kötődött az MTK-hoz, ezért tiszteletbeli zsidónak érezte magát, és annak tartotta a szurkolótábor is. Amíg egészségi állapota engedte, az őszi nagy ünnepekkor mindig megjelent a Dohány utcai zsinagógában. Csikar most elment, nagyon nagy fájdalmat okozva a családjának.

Nyugodj békében, Csikar! Soha nem felejtünk el.