Csatornák

Nagyanyám elmondása szerint időnként még Kovács Kati Add már Uram az esőt című örökzöldjét is kísérték már-már paranormális jelenségek, már ha az annak tekinthető, hogy a dal végén valóban eleredt, de úgy istenigazából. Aztán az egyszeri pap is mondta a híveinek, hogy ő hajlandó imádkozni megfelelő időjárásért és esőért is, egy feltétele van, hogy az összes gazda ugyanazt akarja. Mondani sem kell, a bölcs plébános ilyen tárgyú imádságai nem szálltak az égbe.

Ám ebből is látszik, hogy mekkora szerepe van életünkben az időjárásnak, közelebbről pedig a víznek. Utóbbinak a mezőgazdaságban még talán annál is nagyobb, mint ezek után elsőre gondolnánk. Mindezt forintosítandó, hadd idézzek Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége elnökének lapunknak adott interjújából, aki azt mondta, hogy ha rendesen lehetne öntözni Magyarországon, akkor az évente minimum nyolcszázmilliárd forinttal növelné az agrárbevételeket. Itt két dolog hangsúlyos, az egyik a nyolcszázmilliárd évente. A másik a minimum.

A nyolcszázmilliárdhoz évente tegyük még hozzá, hogy ezért a súlyos összegért keményen megdolgoznának a gazdák vagy a termelők, kinek mi tetszik, hangsúlyozottan nem ingyen, uniós vagy állami támogatásként hullana az ölükbe. Tegyük hozzá azt is, hogy az a bevétel csak és kizárólagosan az agráriumban keletkezne, a többletei, amelyek nagy biztonsággal kijelenthetően ismét csak súlyos összegeket jelentenének, a feldolgozóiparban és a kereskedelemben realizálódnának. Ha ehhez hozzáadjuk azt is, hogy általában a gazdák keresik a legkevesebbet a terményeiken, akkor a minimum nyolcszázmilliárd szorzója kettő vagy még magasabb szám is lehet.

És akkor most szakadjunk el egy kicsit a magyar mezőgazdaságtól, és tegyünk egy kis utazást Olaszországba, amely köztudottan híres a kertészetéről, nem hiába lehet nálunk (is) egész évben az itáliai félszigeten termett zöldség- és gyümölcsféléket enni. Olasz körutunk azonban most nem nagyvárosokba vezet, és elkerüljük a kulturális és építészeti csodákat is. Helyette több olasz tartományon át kanyargunk és nevesincs utak mellett, kis parcellák végében azon tűnődünk, hogy lám itt is van egy apró csatorna, meg ott is, és végig mindenhol, amerre csak járunk. És azon már csodálkozni sem kell, hogy ezekből a csatornákból, amelyek szó szerint behálózzák a nagy folyók vízgyűjtő területeit, az olaszok mindent öntöznek, a gabonától kezdve az epren keresztül a cseresznyéig. Az olaszok ugyanis megtanulták megfogni a vizet, minek rohanjon az a sok „hólé” a tengerbe, ha valami értelmesre is fel lehet használni. És a játékot visszafelé is űzik, ha kell, a nagy folyókból is fel tudják tölteni csatornarendszereiket, amelyekkel az öntözés mellett mintegy mellékesen a belvízhelyzetet is remekül kezelik. Olaszországból anélkül térjünk haza, hogy Izraelbe átruccannánk, elég így is tudni, hogy ott is az öntözés teremtette meg az igazán kiváló eredményekkel büszkélkedő mezőgazdaság alapjait.

Ismét hazai vizeken evezve azt azért rögzítsük, hogy szakembereink és talán mondhatjuk, hogy nemcsak kormánypárti politikusaink is tisztában vannak a helyzet komolyságával. Nem hiába beszélt arról Jakab István, hogy a hazai vízstratégiát – amely egyébként 2015-ben készült el – néhány ponton módosítani kell. Tisztában vannak azzal is, hogy elképesztő a bürokrácia, nehéz és hosszú idő vízjogi engedélyhez jutni, emellett az öntözésre ingyenesen felhasználható ötvenezer köbméter víz mennyiségét is a duplájára szeretnék emelni. Emellett nem feledkeznek meg a kisemberekről sem, mert a kiskertekben is fontos az öntözés, nem véletlenül beszélt erről a legutóbbi Kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, szeretnék elérni, hogy nyolcvan méter mélységig mentesülnek a bejelentési, engedélyezési kötelezettség alól a lakossági felhasználású kutak, a már befizetett illetékeket, szakértői díjra fordított költségeket pedig visszaadják.

Ha egyelőre elfelejtünk mindenféle csatornázást, és a kormány egyszerűbbé teszi az engedélyek beszerzését, ingyenessé teszi a mezőgazdasági célú vízfelhasználást, már akkor is nyugodtan beszélhetünk rezsicsökkentésről az agráriumban. Még akkor is, ha ezt eddig nem mondták, és ekkor is, ha hivatalosan sosem fogják használni ezt a kifejezést. Pedig az agrárrezsi-csökkentés jó szó. Tartalma van. Igazából nem kerül semmibe, főleg, ha azt vesszük, hogy annyi vízről beszélünk, amennyi nagyjából két nap alatt le- és kifolyik az országból a Dunán.

És ha ez a vízügyi vagy öntözési stratégia megvalósul, talán Brüsszel sem fog ellenünk kötelezettségszegési eljárást indítani, mert mégiscsak a mi vizünkről van szó, George Soros szervezetei sem tüntetnek majd a földek végén az öntözőberendezések szerintük nem megfelelő tájolását kifogásolva, több vizet követelve az amerikai illetőségű növényeknek, és remélhetőleg az ellenzék sem kiált majd orosz befolyást, ha az öntözővíz történetesen Paks alól kerül majd ki a Dunából.