Csapdában

Ez nem tévesztendő össze a konzekvens kommunikációval. Ha ugyanis a helyzet lényege nem változik, ragaszkodni kell a korábbi megállapításokhoz. Baj akkor van, ha változik a helyzet, vagy más felismerésre jutunk, de mégis ugyanazt mondjuk.

Európán félelmetes nagyságú tömegek haladnak át. Abból a csapdából már éppen kiszabadultunk, hogy velük kapcsolatban menekültekről beszéljünk. Beismertük végre, hogy a tömeg legnagyobb része nem menekültekből, hanem migránsokból áll. Ezt most már ki is merjük mondani.

Sokszor a helyzet olyan drasztikusan változik, hogy képtelenség ragaszkodni a korábbi kommunikációhoz. Ezzel a kényszerhelyzettel birkózik éppen Faymann osztrák kancellár és belügyminisztere. A kerítés elítélésétől a kerítés megépítéséig nem könnyű eljutni.

Megrendüléssel követtem a párizsi terrorcselekményekről szóló beszámolót. A hírek szerint a borzalmas esemény elkövetői franciául beszéltek. Ez beleillik abba az elméletbe, hogy az európai tapasztalat szerint az elkövetetők második, harmadik generációs bevándorlók.

Érdekes volt, hogy a terrorcselekmény elemzői feltűnően kerülték, hogy a mostani migránsáradattal bármiféle összefüggésről szóljanak. Hát persze: ők nem a bevándorlók második vagy harmadik generációját alkotják.

Hónapok óta látjuk a megmagyarázhatatlan konoksággal nyomuló migránsokat. A média jó érzékkel koncentrál a tömegben sodródó gyermekekre.

Arra senki sem gondol, hogy az eddigi tapasztalataink szerint a tömegben sodródó, ma még ártatlan és kiszolgáltatott gyermekek valamikor már második generációs felnőttek lesznek.

Elég ehhez akár csak tíz-tizenöt év. Alig hihető, hogy a szüleik mindenben arra fognak törekedni, hogy gyermekeik harmonikus érzelmi életben váljanak felnőttekké, hogy aztán majd sikeresen beilleszkedhessenek az európai társadalomba.

Csapdában vagyunk. Nem félhetünk a bevándorlók gyermekeitől. Pedig a mostani véres merényleteket is a bevándorlók valamikori ártatlan kicsi gyermekei követik el. Mikor merünk ezzel végre szembenézni?