Vélemény és vita
Csalóka remény
Álláspont. Már csak bő egy hónap van hátra a szeptember 24-i Bundestag-választásig
Már csak bő egy hónap van hátra a szeptember 24-i Bundestag-választásig, a többnyire nyári szabadságukat élvező németek azonban aligha arról töprengenek, hogy mely pártokra, politikusokra kívánják bízni országuk kormányzását a következő négy évre. A nagy kánikulában úgy látszik, hidegen hagyja őket, hogy a legtöbb politikai, gazdasági szakértő és elemző Európában az idei év legfontosabb választásának tartja a németországit. Érthetően, hiszen az Európai Unió legnépesebb, gazdaságilag messze legerősebb és politikailag legfontosabb államáról van szó. Ezzel arányosan nagy a felelőssége a német hatalmi elitnek, hogy az európai civilizáció és az itt élő őshonos népek ellen indított, többfrontos háborúban mit tesz – vagy nem tesz. Immár két éve, 2015 különös, kaotikus nyara óta tudjuk, amikor Ázsia és Afrika felől elárasztotta Európát az újkori tömeges népvándorlás első nagy hulláma, hogy az uniós – köztük a német – vezetők ostobasága, gyengesége és bűnös mulasztása miatt hosszú és nehéz, sok-sok ártatlan áldozattal járó önvédelmi harcra kényszerülünk.
Európa egyik legbefolyásosabb politikusa, Angela Merkel kancellár két éve még a minden államhatárt illegálisan átlépő, országokon, városokon cunamiként átáradó, szegény menekültnek nevezett gazdasági migránsok korlátlan befogadását szorgalmazta, de egy éve szögre akasztotta a „Willkommenskultur” nevű, egyszerre nevetséges és veszélyes álhumanista doktrínáját. A tavaly szeptemberi csúfos berlini választási vereség után elismerte, hogy pártja, a CDU sorozatos tartományi választási kudarcaiért elsősorban ő a felelős. Bevallotta, hogy őt magát is felkészületlenül érte a menekültválság, s ha tudná, „sok-sok évvel visszaforgatná az idő kerekét”. Fél éve még mélyponton volt a 2005 óta regnáló kancellár asszony népszerűsége, de a legfrissebb felmérések szerint most a németek ötvenkét százaléka voksolna Merkelre, míg fő ellenfelére, a szocdem Schulzra csupán harminc. A választók negyvenkilenc százaléka azt szeretné, ha továbbra is a CDU és bajor testvérpártja, a CSU irányítaná az országot.
Egy másik friss közvélemény-kutatásból viszont az derül ki, hogy patthelyzet alakult ki a német pártok között a népszerűségi versenyben. Eszerint a CDU/CSU támogatottsága negyven százalékon áll, a három baloldali párté – SPD, Zöldek és Baloldal – pedig együttvéve harminckilenc százalékon. A keresztény pártszövetség korábbi szövetségese, a Bundestagból négy éve kiesett liberális FDP támogatottsága jelenleg hét-nyolc százalékos, de még ez is kevés lehet Merkeléknek a parlamenti többséghez. Elvileg a CDU/CSU-tól jobbra álló, populistának nevezett AfD lehetne nyolc százalékával a mérleg nyelve, de vele egyetlen párt sem hajlandó együttműködni. Így pedig folytatódhat a CDU/CSU és az SPD nagykoalíciós kényszerházassága, amit viszont egyik nagy párt sem akar igazán – s még kevésbé az elhúzódó bevándorlási válság, a mindennapossá vált „migrációs hátterű” bűnözés, a mélyülő etnikai, szociális és kulturális feszültségek alkalmatlan kezelése miatt egyre elégedetlenebb és türelmetlenebb német társadalom.
Nagy kérdés, hogy a jelenleg huszonnégy százaléknyi passzív és bizonytalan választópolgár a következő hetekben merre fordul. Nem lesz könnyű dűlőre jutniuk, mert csak a kisebbik és a nagyobbik rossz között lehet választaniuk. Sokan még mindig abban reménykednek, hogy ha Merkel az idő kerekét nem is tudja visszaforgatni, de talán megérti végre az idők szavát. S ez a – meglehet csalóka – remény lehet döntő szeptember 24-én.
Európa egyik legbefolyásosabb politikusa, Angela Merkel kancellár két éve még a minden államhatárt illegálisan átlépő, országokon, városokon cunamiként átáradó, szegény menekültnek nevezett gazdasági migránsok korlátlan befogadását szorgalmazta, de egy éve szögre akasztotta a „Willkommenskultur” nevű, egyszerre nevetséges és veszélyes álhumanista doktrínáját. A tavaly szeptemberi csúfos berlini választási vereség után elismerte, hogy pártja, a CDU sorozatos tartományi választási kudarcaiért elsősorban ő a felelős. Bevallotta, hogy őt magát is felkészületlenül érte a menekültválság, s ha tudná, „sok-sok évvel visszaforgatná az idő kerekét”. Fél éve még mélyponton volt a 2005 óta regnáló kancellár asszony népszerűsége, de a legfrissebb felmérések szerint most a németek ötvenkét százaléka voksolna Merkelre, míg fő ellenfelére, a szocdem Schulzra csupán harminc. A választók negyvenkilenc százaléka azt szeretné, ha továbbra is a CDU és bajor testvérpártja, a CSU irányítaná az országot.
Egy másik friss közvélemény-kutatásból viszont az derül ki, hogy patthelyzet alakult ki a német pártok között a népszerűségi versenyben. Eszerint a CDU/CSU támogatottsága negyven százalékon áll, a három baloldali párté – SPD, Zöldek és Baloldal – pedig együttvéve harminckilenc százalékon. A keresztény pártszövetség korábbi szövetségese, a Bundestagból négy éve kiesett liberális FDP támogatottsága jelenleg hét-nyolc százalékos, de még ez is kevés lehet Merkeléknek a parlamenti többséghez. Elvileg a CDU/CSU-tól jobbra álló, populistának nevezett AfD lehetne nyolc százalékával a mérleg nyelve, de vele egyetlen párt sem hajlandó együttműködni. Így pedig folytatódhat a CDU/CSU és az SPD nagykoalíciós kényszerházassága, amit viszont egyik nagy párt sem akar igazán – s még kevésbé az elhúzódó bevándorlási válság, a mindennapossá vált „migrációs hátterű” bűnözés, a mélyülő etnikai, szociális és kulturális feszültségek alkalmatlan kezelése miatt egyre elégedetlenebb és türelmetlenebb német társadalom.
Nagy kérdés, hogy a jelenleg huszonnégy százaléknyi passzív és bizonytalan választópolgár a következő hetekben merre fordul. Nem lesz könnyű dűlőre jutniuk, mert csak a kisebbik és a nagyobbik rossz között lehet választaniuk. Sokan még mindig abban reménykednek, hogy ha Merkel az idő kerekét nem is tudja visszaforgatni, de talán megérti végre az idők szavát. S ez a – meglehet csalóka – remény lehet döntő szeptember 24-én.