Vélemény és vita

Csak akarni kell

Álláspont. Kapkodjuk a fejünket. Régen volt példa olyan gyors és éles váltásra a diplomáciában, mint amilyennek most szemtanúi vagyunk Észak- és Dél-Korea esetében

Ki kell mondani: megdöbbentően felpöröghetnek az események, ha megvan a politikai akarat. Kim Dzsongun és Mun Dzsein kézfogása persze nem egy minden előzmény nélküli fordulat, hiszen a mindkét részről szükséges befektetés és elszántság sem a semmiből pattant ki.

Mostanra Kim konszolidálhatta a hatalmát, ami nagyobb teret biztosít a tárgyalásokra, és Mun is nagyobb nyitottságot mutat az egyezkedésre elődeinél. A dél-koreai elnök számára fontos a béke északi szomszédjával, és arra a fontos felismerésre jutott, hogy a további keménykedés és fenyegetés aligha javít a helyzeten. Bár a békét ünnepelni majd akkor szabad, ha meg is köttetett, annyi bizonyos, hogy déli területre lépve Kim megtört egy régi tabut. Ahogyan pedig majd elhárulnak az akadályok a formális békemegállapodás elől, úgy közeledik a régió egy új korszak felé, amiben a Koreai-félsziget már nem folyamatos feszültség forrása.

Az észak-koreai vezető fontos gesztust tett azzal, hogy egy sor engedményt tett a párbeszéd érdekében Washingtonnal. Ehhez persze megfelelő partner is kellett, hiszen bár Barack Obama azért érzékelte, hogy a phenjani erőfitogtatások általában az amerikai–dél-koreai lépésekre adott reakciók, Donald Trump lett az, aki tovább ment, és miután lejátszotta a retorikai játszmát Kimmel, meg tudta adni az általa várt tiszteletet, egyenrangú félként való elismerést. Kim ezt akarta, erre az alapra már lehet építeni. Bár természetesen Japán és Kína lépései is kulcsfontosságúak a sokszereplős történetben, Trump szerepe mindenképpen döntő, hiszen részéről sem kis kockázattal járó gesztust tesz. Eggyel több ok arra, hogy az amerikai elnököt végre ne – csak – elszabadult hajóágyúnak tekintse a világ.

Kim esetében még inkább igaz, hogy gyorsan változik a róla kialakult kép. Bizonyos, hogy nem szép szóval tudta hatalmát konszolidálni, ezt még úgy is megállapíthatjuk, hogy az észak-koreai híreket azért érdemes némi szkepszissel kezelni, hiszen a legritkább esetben jutunk hozzá olyan információhoz, amelynek a forrása semleges. Reálisan nézve pedig szintén egyértelmű, hogy Kim nem a világot akarja szétbombázni, hanem tudja, erőt kell mutatnia, ha azt akarja, hogy ne tiporják el, hanem lehetőleg hagyják békén. A megfelelő pillanatban pedig – nem függetlenül több, kedvező külső körülménytől – azt is megérezte, hogy mikor kell kompromisszumkészséget mutatnia. Hiszen ahogy a világ egyetlen országának, úgy Észak-Koreának sem érdeke, hogy megtámadják, vagy különféle szankciókkal véreztessék ki.

Még egyszer, előre ünnepelni nem szabad, de azért van okunk optimistának lenni. A találkozó nagyon jó hangulatú volt, s már önmagában az, hogy megtörtént, és így történt meg, óriási dolog. A következő döntő állomás Kim és Trump találkozója lesz, aminek bejelentésével az amerikai elnök alighanem Washingtonban is sokakat meglepett. Mégiscsak van érzéke a reálpolitikához? Ekkor segített Peking is, hiszen a kínai külügy hamar üdvözölte a találkozó hírét. Peking szerint bátor politikai döntésekre és önmérsékletre egyaránt szükség lesz, az egész folyamatot pedig támogatják. Trump másnap telefonon beszélt Hszi Csin-ping kínai elnökkel, aki pedig két héttel később Pekingben fogadta Kimet. Észak-Korea vezetője ezt követően még inkább tárgyalásra késznek mutatkozott.

A bizakodásra okot adó folyamat tehát beindult, és az egész világ érdeke, hogy ne szakadjon meg.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom