Csak a kezét figyeljék

A magát liberálisnak nevező oldalon többször is kiakadt a hisztériamérő, míg mások úgy ünneplik az elnököt, mintha a messiás jött volna el. Ezeknek az érzelmeknek azonban nem biztos, hogy van reális alapjuk: hacsak nem őrült hobbinak tekinti Trump az elnökséget, amivel elüti nyugdíjas éveit, nem valószínű, hogy fenekestül fordulna fel a világrend.

Az Egyesült Államok történetében egyaránt előfordult az elzárkózás politikája és az is, hogy a világ csendőrének szerepében tetszelgett. Az elmúlt időszakban egyértelműen a felelőtlen beavatkozások uralták az amerikai külpolitikát, de Donald Trump elnökké választása megmutatta, hogy miközben a washingtoni vezetés távoli tájakra szegezte tekintetét, az otthoni problémák egyre csak dagadtak, mert miközben Barack Obama kormánya a Közel-Keletre próbálta elvinni a demokrácia vívmányait, elfelejtette megvédeni saját állampolgárait. Kettészakadt az amerikai álom: az ország egyik felének az a legnagyobb gondja, hogy milyen felesleges dolgokra költse el a fizetését, és mikor kerül fel az internetre a sorozata következő része, míg a másik fél éjszakákon át számolgatja, hogyan oldja meg családja gondjait, ha nem talál valami munkát.
Persze azért nem mindenkinél arról van szó, hogy egyik napról a másikra élne, de amikor ellentmondásba kerültek a fejekbe évtizedek munkájával belesulykolt gondolatok a valósággal, akkor sok amerikai számára az anyagi biztonság vágya elhalványított minden mást.

Miközben az amerikai vezetés és a felső és a középosztály egy része fokozott figyelemmel követte azt, mi történik a világban, halvány lila gőze sem volt arról, mi folyik a saját országában a menő partvidéki nagyváro­sokon kívül. A demokraták megoldási kísérletei (például az Obamacare) nem eszközt adtak az emberek kezébe a nehéz helyzetből való kilábaláshoz, hanem szociális támogatást, miközben munkahelyekre lett volna szükség. Halat adtak háló helyett. És ahogy a lavinaszerűen növekvő problémákat nem oldotta meg az amerikai külpolitika, úgy lett Amerika saját korábbi beavatkozásainak foglya.

És akkor jött Trump, és sokan világvégét kiáltottak, és sokan még mindig jajgatnak. Pedig alig van rá okuk, mert nem szabad elfelejteni, hogy sikeres üzletember, és ha rábízott befektetésként tekint az elnökségre, akkor valószínűleg nagyon is reális döntéseket várhatunk tőle. Jó eséllyel nem a berögződések és szentimentális érzések fogják mozgatni, hanem kőkemény érdekek. Tanácsadói és miniszterei között is sok reálpolitikus van, így amiben változás következhet be, az éppen az, hogy sokkal óvatosabb lesz az Egyesült Államok beavatkozási politikája. De ahol harcba száll, ott gyorsabban próbálja majd megoldani a konfliktust. Ugyanakkor mint volt üzletember, az új elnök akivel csak lehet (vagy érdemes), minden bizonnyal tárgyalóasztalhoz ül majd.

Trump azt teszi majd, amiről azt gondolja, hogy az Egyesült Államok előnyére válik. Így nem érdemes sem messiásként, sem ördögként tekintenünk rá. Odaszól, visszaszól és provokál, olyan ő, mint egy bűvész. Akármit is mond, csak a kezét kell figyelni!