Csak a jog útjain járhatunk

Az azonban nem mindegy, hogy milyen módon tiltakozunk ezek ellen. Ellentmond a józan észnek, ha ezt úgy tesszük, mintha már hadat is üzentünk volna, akár csak 1941. december 7-én. Akkor, sajnos, a miniszterelnök attól sem tért észre, hogy Herbert Pell amerikai nagykövet így reagált: „Rettenetes német nyomás nehezedhetett önökre, hogy idáig jutottak.” A tényleges hadüzenet pedig a kormányzó és a parlament jóváhagyása nélkül megtörtént.

Hadüzenetet sugallani most sem tanácsos. Nem védem ezzel azokat a politikusokat, akik a tényeket figyelmen kívül hagyják, s észre sem veszik, sőt, akár tagadják is, hogy most egy komoly konfliktushelyzet keletkezett az amerikai-magyar viszonyban, amelyet meg kell oldani. A magyar nép bátor. Nemegyszer szembeszállt a hatalmas túlerővel is, váráldozatok árán is dacolt elnyomással, diktatúrával. Most azonban nem diktatúrával szemben, hanem a demokratikus választásokkal megerősített politikánk, nemzeti érdekeink befolyásolása ellen kell fellépnünk. Okosan.

Manapság sokat idézik azokat a súlyos következményekkel járó amerikai lépéseket, amelyek helyességét és jogosságát sok esetben valóban vitatni lehet, és amelyek a fő célt tekintve hatástalanok maradtak. Most ezek felemlegetésével is támogatni szokás az Egyesült Államok-ellenes radikalizmust. Az a súlyos helyzet állt elő, hogy mire Amerika katonai-védelmi és gazdasági szempontból fontos partnerünkké és szövetségesünkké vált, a politika terén ellenségként viselkedik velünk szemben. A jobboldali kormányzás kezdetétől fogva a demokrácia lerombolásával, a korrupció elharapódzásával, az antiszemitizmus terjedésével vádolja hazánkat. Az az Amerika vádol bennünket antiszemitizmussal és a kisebbségi jogok megsértésével, amelyik a múlt század két világégésének időszakában számos bizonyítékát adta annak, hogy akkor rokonszenvet érzett a kiszolgáltatott Magyarország iránt. Pell nagykövet már említett reakciója is ezt bizonyította. De nem lehet elégszer hivatkozni J. F. Montgomery korábbi amerikai nagykövet emlékirataira sem, amelyekben Magyarországot a hitleri követeléseket elszabotáló, „vonakodó csatlósként” jellemezte. Aki pedig ebben kételkedne, annak bizonyítékul szolgálhat Magyarország megszállása. Egy engedelmes szövetségessel szemben ennek nem lett volna helye. És mintha a mai vádlók elfelejtették volna, hogy a német megszállásig a Magyar Királyság csaknem egymillió zsidó számára nyújtott menedéket. Azzal pedig, hogy a kormányzó nem mondott le az 1944. júliusi „csendőrpuccs” alkalmával, még meg tudta akadályozni a budapesti zsidóság deportálását. Hamarosan ezután tervet nyújtott be Svájc budapesti külképviseleténél a még nem deportált zsidók külföldre történő evakuálására. A nemzetközi segélyszervezeteket pedig a koncentrációs táborok felé irányuló aktivitásra ösztönözte. Különös, hogy az evakuációs terv éppen az Egyesült Államok vonakodása miatt elkésett és meghiúsult.

Horthy Miklóssal szemben az erős amerikai közreműködéssel tevékenykedő nürnbergi törvényszék sem talált okot arra, hogy megvádolja. A Magyarországot elhagyó Horthy család pedig éppen amerikai diplomáciai segítséggel juthatott úti okmányok nélkül előbb Svájcba, onnan pedig Portugáliába. Megélhetésükben hálás zsidó családok segítették őket. Végül ne felejtsünk el egy korábbi amerikai segítséget sem, amelyet a Népszövetség által hazánkba delegált Jeremiah Smith személyében az új és erős magyar pénzt, a pengő megteremtéséhez kaptunk. A magyarok iránti tiszteletét semmi sem fejezte ki jobban, minthogy távozásakor búcsúzóul a Szent Korona megtekintését kérte, és így nyilatkozott: „Most már tudom, hogy Szent István szent koronája: maga – egész Magyarország.”

Talán ezzel kellene szembesíteni az Egyesült Államokat, mert a történelmi múlt fontos igazodási pont lehet! Még akkor is, ha a mai nagyhatalmi érdekek durván beleszólnak a nemzetek egymás közötti viszonyaiba. Magyarország demokratikus jogállam. Törvényeit összehangolta az Európai Unióval. Ez tehát a kapaszkodónk. Semmilyen ettől eltérő, nyílt vagy burkolt eljárást, beavatkozást nem fogadhatunk el. Semmilyen ügyben sem, legyen az bármekkora jelentőségű is. Ezért volt helyes, hogy a közismert amerikai korrupciós váddal szemben a miniszterelnök az egyedül járható jogállami megoldás elindítására szólította fel az adóhatóság tények nélkül megvádolt elnökét. Szövetségeseket is kell keresnünk, mert az Egyesült Államok nagyhatalmi érdekeket szolgáló módszerei nemcsak bennünket sértenek. Mindent, ami számunkra sérelmes, kellő indoklással vissza kell utasítani. Az igazi erő jele nem a radikalizmus, hanem a jogszerű, következetes és tiszteletet parancsoló magatartás.