Vélemény és vita

Csak Gyurcsány profitálhat a káoszból

Nem riogatok, bár tehetném, hisz a bukott miniszterelnök idején minden, de tényleg minden rosszabb volt

Még akkor is, ha seregnyi ember, Gréczy elvtárssal az élen, igyekezett azóta eltörölni vagy legalábbis szépíteni a múltat; és még akkor is, ha sok-sok első szavazó nem is emlékszik már az őszödi beszédre, a szemkilövetésre, a vizit- és tandíjtervekre, valamint a kormányválságba csúcsosodó bénázásba, no és persze a Bokros óta nem látott megszorításokra – pedig mindez valóság volt. És persze elnézve Gyurcsány pártjának egyház- és nemzetellenességét, illetve a határon túli magyarok iránt egyre csak növekedő gyűlöletét, az ijesztgetés igencsak jogos lenne. A maffiabaloldal és a gazdasági háttérhatalom megszervezéséről nem is beszélve.

Ma logikusan megjósolható, hogy amit a hódmezővásárhelyi időközi választások és a Békemenet óta az ellenzéki pártok tesznek (szinte érthetetlen logika szerint), az ismét Gyurcsány Ferenc hosszú távú érdekeit szolgálja. Bármi is lesz április 8-án, a bukott miniszterelnök jól fog belőle kijönni.

Először is: a kis pártok már esélytelenként fordulnak a választásokra. Nincs és nem is lesz Együtt-formáció, ahogy a Momentum is mérhetetlenné vált mára, mondhatni a „Kétfarkú viccpárttal” versenyez jelenleg azért, hogy a választások után esetleg egy kis pénzhez juthasson, ellenkező esetben adósságokkal megterhelve a magyar költségvetést végleg eltűnik majd mindegyik. Ezt akarta Gyurcsány Ferenc is, hisz a baloldali alternatívaállítás kérdésében, az utódpárt utáni időkben (amely azért sanszos, hogy ha nem is most, de a következő választásokra megtörténik) a „legjobb” választ Gyurcsány Ferenc pártja fogja adni. Legalábbis az ő logikája szerint, és attól tartok, hogy ezzel a baloldali érzelmű polgárok is egyet fognak majd érteni.

Karácsony Gergely és a szocialista párt mintha átaludta volna a Békemenetet, és még mindig a hódmezővásárhelyi időközi választások rózsaszín felhőin ülne. Olyannyira nem törődnek a csaknem négyszázezer emberrel, hogy csupán Orbán beszédét elemezgetik, és azt is bele akarják hallani, ami benne sem volt. Ráadásul abszurd módon „árnyékkormányt” állítanak. A választópolgár pedig csak pislog, hogy mi a fene ez, miközben a baloldali értelmiségi fájdalmában fogja a fejét, és magyarázkodva menti azt, mi menthető; a politológus pedig végül szerényen kijavítja, miszerint az „árnyékkormány” mást jelent…

Meg kell jegyezni azt is, hogyha az ellenzék majd négyszázezer embert vitt volna az utcára, akkor a nemzetközi és hazai haladó sajtó szerint le kellene mondania a kormánynak… és akkor tegyük már fel azt a jogos kérdést, hogy akkor most mit kellene tennie Karácsony „árnyékkormányának”, amely ráadásul nem is „árnyékkormány”, hanem egy olyan szereplőválogatás első köre, mint mikor egy kabaréműsorba keresnek hangulatkeltő bohócokat a műsor elejére.

De Gyurcsány álmai annyiban is valóra váltak, hogy a szocialista párt agóniája Botka lemondásával és Karácsony Gergely bevonásával elkezdődött. Ugyanis ha valamilyen meglepő okból kifolyólag mégis győznének, akkor is minden valószínűség szerint kijelenthető, hogy kormányt nem tudnának alakítani. De ha vesztenek, akkor a zuglói polgármesterrel együtt mennek majd a történelmi süllyesztőbe. Úgy „vinnék el a balhét”, hogy közben Gyurcsány Ferenc feltehetné a kezét, és mondhatná azt, hogy ez a ti harcotok és bukásotok volt. Megint… csak most Mesterházy után egy zsoldossal taknyoltatok el.

A színtiszta logika szerint muszáj még megemlíteni, hogy bármiféle összefogás jön is létre, ha nyer, akkor is képtelen lesz kormányozni a „politikai zombikból” álló „horrorkoalíció”. Magyarul mind Vona, mind Szél, mind pedig Karácsony Gergely le fog égni ország-világ előtt, mert valóban az a káosz fog következni, amelyet maga Gyurcsány Ferenc is megjósolt. Ebből pedig sem az LMP, sem a Jobbik, sem pedig Karácsony és a szocialisták nem fognak pozitívan kijönni, míg a DK-nak nagyobb esélye lehet egy esetleges előre hozott választásokon. (Ezzel a forgatókönyvvel pedig számolni kell, még akkor is, ha az országnak és az embereknek ez a káosz többet ártana, mint bármiféle gazdasági világválság.)

Ha pedig veszít a bármiféle-forma baloldali összefogás, és nem nyer a „se veled, se nélküled” Jobbik sem (amire, mondjuk ki, jelenleg a legnagyobb az esély), akkor ismét csak Gyurcsány kerülhet előtérbe. Pillanatok alatt szétsöpörhetne a balliberális oldalon, és „tiszta lappal” tudna a következő választásokon „Orbán Viktor valódi kihívója lenni”. Hisz a tragikus és katasztrofális kormányzása már a múlt homályába veszne, az ellenzéki oldal „letisztulna”, és végül kiskakasként egyedül kukorékolhatna a balliberális szemétdombon – amelyet egyébként ő hordott össze az elmúlt évtizedben. És azt hiszem, hogy Gyurcsány Ferenc ezt már lesakkozta fejben.

Így azt gondolom, hogy az ország szempontjából is jobb lenne, ha Karácsony Gergelyék őszintén szembenéznének a Békemenet következményeivel, és nem „árnyékszerű kormányokkal” tennék magukat nevetségessé, hanem „gyurcsánytalanítanák” a baloldalt; míg a Jobbik visszafordulhatna a szakadék felé vezető útról, mert ha már ők úgyis bele fognak zuhanni, legalább olyan káoszt ne hagyjanak maguk után, hogy megint Gyurcsány Ferenctől kelljen félnünk.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom