Vélemény és vita

Csajok, sípok, füttyösök

Álláspont. Az ellenzéki vezetők láthatóan azt vették a fejükbe, hogy ha a demokratikus módon, a szavazófülkékben sokadjára sem megy a kormányrúd megszerzése, csinálnak majd ők maguk forradalmat a parlamentben

Már akkor sejtettem, hogy itt valami új, nagy összefogás készül, amikor szombaton az éhségmenetek legendás vezetője, Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke a szakszervezeti emelvényről Dugovics Titusz módjára akarta magát levetni, miután kiadta jelszót a Kossuth tér elfoglalására. A dolog balul sült el, kifordult a bokája. Ezt pártja ráadásul a rendőrségre fogta, mint kiderült, hazug módon. Szintén gyanúsan csillogott Szél Bernadettnek, az LMP volt társelnökének a szeme az ATV stúdiójában, amikor a riporter feszegetni kezdte, mire készül az ellenzék a parlamentben, ha a kormánypárti többség megszavazza az általuk rabszolgatörvénynek nevezett előterjesztést a túlóra újraszabályozásáról. Ehhez jött a Jobbik tegnapi akciója a Pénzügyminisztérium bejáratának eltorlaszolásával, amit a rendészet könnyen elhárított – a dolgozók ugyanis a hátsó kapun zavartalanul bejutottak az épületbe.

Az ellenzéki vezetők láthatóan azt vették a fejükbe, hogy ha a demokratikus módon, a szavazófülkékben sokadjára sem megy a kormányrúd megszerzése, csinálnak majd ők maguk forradalmat a parlamentben. Síposat, fütyülőset, csajosat, jó balhésat. Azt eszelték ki, hogy az ellenzéki pártok női kvótája a szónoki pulpitus egyik oldalát foglalja el, testükkel – bár szurok bevetése nélkül – védve az emelvényt, míg a délceg férfiszárny a másik feljárót. Utóbbi élén Varju László egykori Demisz-ügyvivő állt, aki a KISZ többmilliárdos vagyonának eltüntetésében való aktív részvétellel írta be a nevét örökre a „demokratikus” ellenzék történetébe. A botrányos tegnapi esemény pofátlan krónikása, a választások csatamezejére még soha nem merészkedő Párbeszéd Tordai Bencéje volt, aki párttársaival az MSZP vállán surrant be az Országgyűlésbe, és néhány ujdondász jobbikossal együtt meghonosította azt a balkáni suttyós stílust, ami kültelki kocsmákban sem megengedett. Kevésbé prózaian: az ellenzék vállt vállhoz vetve küzdött az alkotmányos rend aláásásáért, sőt, aláaknázásáért.

A szerény társadalmi támogatottságú, egymást is utáló, bukott politikusokat garmadával felvonultató, társadalmi vízió és elképzelés nélküli ellenzék erőszakos akciója volt mindaz, ami a parlamentben történt. Ráadásul az ürügyet, az úgynevezett „rabszolgatörvényt” illetően az ellenzék összes állítása hazug és hamis. Nem igaz, hogy a túlórát háromévente kell kifizetni, mert ezután is havonta kell ezt megtennie a munkáltatónak. Nem igaz, hogy több száz túlórára kényszerítik az embereket, mert a dolgozó beleegyezése kell minden túlórához. Hamis az ellenzék azon kijelentése is, hogy a magyar törvény sokkal több túlórát tesz lehetővé, mint más európai országoké, mert az uniós irányelv 416 túlórát enged meg, többet, mint a magyar. Nem igaz az sem, hogy a szakszervezetek jogai csorbulnak, mert azok a korábbi jogosítványokkal mindenben megegyeznek.

Az pedig már szinte megmosolyogtató, hogy a jelenlegi kormányt vádolják a multik kiszolgálásával. Azt a kormányt, amelyik a világon elsőként külön bankadót és több, kizárólag multik által uralt piaci szegmensben különadót vezetett be. (Egyébként akkor a „szakma” azzal riogatott, hogy az Orbán-kormány elüldözi a multikat.) Ha valakik egészen különleges engedményt tettek a multiknak, akkor azok éppen a balliberális kormányok voltak. Elég az energiaszektor garantált nyolcszázalékos nyereségére utalni.

A szerencsétlen ellenzék helyzetét jól jellemzi, hogy a hekkelésük is kudarcba fulladt. Akciójukat ugyanis lényegében meghekkelték az Országgyűlés levezető elnökét testükkel védelmező kormánypárti képviselők.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom