Lovas István

Vélemény és vita

Clintonék öldökölnek?

Most már tényleg kellene egy valóban független "Szabad Európa Rádió"

A tavalyi amerikai elnökválasztási kampány során meggyilkolták Seth Richet, amerikai demokrata kampányaktivistát. Ő volt az, aki Hillary Clintonra és pártjára nézve rendkívül kínos elektronikus leveleket kiszivárogtatott a WikiLeaksnek. Az FBI máig nem találja a tettest. Azt hazudták, hogy rablógyilkosság történt, noha a férfitól az égadta világon semmilyen értéket nem vittek el.

A Fox News televíziónak egy magánnyomozó egy évvel ezelőtt elmondta, érezhető, hogy befolyásos körök akadályozzák az alapos nyomozást. Igazán sajátos volt, hogy a liberális médiában – vagyis a sajtó óriási többségében – mindez nem volt hír.

Most egy pár napon belül két ilyen eset is történt.

A 81 éves Peter Smith-t a Minnesota szövetségi államban lévő Rochester kisváros egyik szállodájának szobájában holtan találták. Nagyon gyanús körülmények között, néhány nappal azután találták meg, hogy a Wall Street Journalnak elmondta, meg akarja találni Clintonné „soha nem látott” és kitörölte-mailjeinek ezreit. Halálát – bocsánat, „öngyilkosságát” – a liberális médiában egy szóval nem említették.

A Haiti Libre nevű haiti lap július 13-án jelentette, hogy holtan találták Klaus Eberwein volt haiti kormányzati tisztviselőt, akinek a haiti szenátus etikai és korrupcióellenes bizottsága előtt július 18-án kellett volna beszámolnia a Clinton Alapítvány korrupciós és egyéb jogszabályellenes működéséről. Például arról, hogy a haiti földrengés áldozatai megsegítésére az alapítványnak küldött pénzek 86 százalékát lenyelték.

Eberwein ötvenéves volt, amikor Floridában, Miami-Dade megyében „főbe lőtte magát”, olvasható a hivatalos diagnózisban. Eberwein volt egyébként a karib-tengeri térség fejlődését segítő gazdasági és szociális alap igazgatója.

„Öngyilkossága” előtt elmondta, hogy félti az életét. Akárcsak egy szó is megjelent minderről a liberális sajtóban? Ugyan, kit érdekel? És különben is, kell a hely a „búvárkundos” Putyin éppen aktuális világrontó akciójára. Tényhelyettesítőként.

Szándékosan idéztem a Haiti Libre halálhírét. Idézhettem volna a YourNewsWire-t is, amely szintén aznap jelentette be az öngyilkosságnak bemutatott halálesetet, vagy akár utána egészen tegnapig számos alternatív portál nevét, de nagyon megijedtem, hátha a Magyar Nemzet másnap ismét nekimegy ezen amerikai portálnak.

Ugyanis hétfői számában ezt tette, amikor „Továbbra sincs meg a csodafegyver az álhírek ellen” címet kapott panaszos cikkében, példát említve a botrányos álhírgyártásra, azt írta, „hogy egy néhány napos példát mondjunk: »A halálán lévő CIA-ügynök bevallotta, ők robbantották fel a Világkereskedelmi Központot« (mármint annak 7-es számú toronyépületét). Rövid keresgélés kell csak hozzá, hogy rájöjjünk: Malcolm Howard nevű exügynök nem létezik, a terjesztő YourNewsWire pedig egy kamuhírportál”.

Nos, egy picit még több keresgélés után a cikkírónak az is feltűnhetett volna, hogy a csak minőségi, de az establishmentnek nagyon nem tetsző írásokat közlő InformationClearingHouse portál éppen úgy átvette az eredeti cikket, mint a State of the Nation nevű hírportál, amely úgy hirdeti magát, mint amelyet csak a tények érdekelnek.

A fősodratú média hihetetlen idegességgel veti rá magát minden olyan médiumra, amely neki nem tetsző információt közöl. És azt rendszeresen összeesküvések kolportálásával is vádolja.

Aki nem hiszi, nézze meg a Wikipedia angol nyelvű szócikkét a kínosan csak ellenőrzött tényeket közlő, így a Putyin-féle konteókat is messze elkerülő Deutsche Wirtschafts Nachrichten független gazdasági-politikai hírportálról, amelynek vezető szakemberek rendre nyilatkoznak. E lexikon erről is azt írja, hogy összeesküvéses.

Az interneten dúl a hisztérikus harc az „álhírek” ellen. E kíméletlen harc – amelynek keretében Németországban már az „álhírnek” minősített információ hosszabb kitételéért akár ötvenmillió eurós büntetést is kóstál – hátborzongatóan hasonlatos a sztálinista vadászathoz a nyugati információforrások ellen, amelyeket hatalmas költséggel zavartak, mert elpusztítani nem tudták őket. Amit Reagan mondott, az „fake news”-nak minősült, amit Brezsnyev, az volt a hiteles.

Vegyünk egy friss példát annak május 7-i előzményével, amikor az Index.hu így rikoltott fel örömében, mert az amerikai CNN-től jövő újabb konteót kötelességszerűen terjesztette, hogy uszítson: orosz hekkerek nyúlhattak bele azokba a hírekbe, amelyek nyomán hétfőn megszakította diplomáciai kapcsolatát Katarral Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mauritius és a Maldív-szigetek, mondván, hogy Doha terroristákat támogat és beleavatkozik a belügyeikbe – írta washingtoni forrásokra hivatkozva a CNN. Július 17-én adta ki az Associated Press a hírt, amely szerint a Washington Post (ugye, liberálisok, ez oké forrás?) vasárnap azt írta, az Egyesült Arab Emírségek hekkelte meg a katari kormány portálját, és helyezett ott el egy hamis hírt, amely kirobbantotta a Katar és hét arab ország közötti válságot. A WP egyébként az önmagáról szóló AP-sztorit aznap szintén hozta. De a hamis hírért bocsánatkérésnek nyoma nem volt ott sem.

Nos, feltehetjük a kérdést: vajon az Index.hu, vagy az álhírekre és az ellene folyó harcra szintén oly érzékenynek mutatkozó Magyar Nemzet akár az eredeti baromság megkérdőjelezésével, akár a valódi hekkelőről tudósított? Vagyis arról, hogy a világ egyik legérzékenyebb térségét fenyegető hekkelést nem oroszok, hanem a Nyugat egyik drágalátos szövetségese robbantotta ki? Ugyan!

Vagy erről az eredeti becsapásról most szánom-bánom alapon vagy akárhogyan írt vagy beszélt a nyugati fősodratú álhírgyártó média? Ismét egy ugyan!

Szintén július 17-i hír, hogy az ARD Tagesschau egyik volt szerkesztője panaszt tett a legnézettebb német közszolgálati csatorna ellen, mert az rendszeresen elhallgatja azt, hogy áramlanak vissza Szíriába az onnan menekültek, mégpedig a közös szíriai–orosz–iráni erők által felszabadított zónákba. Az idén eddig négyszáznegyvenezer szíriai tért vissza hazájába.

Ja, csak nem azért e hallgatás, mert a Nyugat és szövetségesei finanszírozta zsoldos dzsihadista terroristáinak Asszad-elleni „lázadása” volt az oka milliók elmenekülésének, és most ezek kiszorítása eredményeként állt helyre e szerencsétlen ország egyes részeiben a nyugalom?

Aki mindezek után azt állítja, nem kellene egy valóban független, Juncker, Soros, Merkel stb. befolyásától mentes Szabad Európa Rádiót indítani, az szorítkozzon továbbra is kizárólag a fősodratú média háborús légkört szító álhíreire. Ameddig le nem lövik a saját terroristái, ha netán rossz helyre teszi be a lábát.