Vélemény és vita
Chemnitztől Brüsszelig
Álláspont. Jövő héten visszatér hazánk az Európai Parlament napirendjére: ekkor döntenek ugyanis a képviselők arról, induljon-e eljárás Magyarország ellen
A holland zöldpárti Judith Sargentini szerint, aki az erről szóló jelentést összeollózta, Magyarország megérett a büntetésre. Egy évig dolgozott azon, hogy megindokolja ítéletét, amelyet már a „vizsgálat” elején nem titkoltan meghozott. A pártatlanságát folyamatosan hangsúlyozó Sargentini ügyelt rá, hogy ne hagyja el a komfortzónáját: megmerítkezett a különböző migránsbarát és Soros-szervezetek véleményében, valamint beleásta magát egy rakás olyan, Európa Tanács-i vagy ENSZ-es jelentésbe is, amelyeket már megjelenésük idején cáfolt a magyar kormány. Kitartóan bizonygatta, hogy mindez nem a migrációról szól, de sokszor elárulta magát.
A képviselő hozzáállását jelzi az is, hogy simán beleírt a jelentésébe nyilvánvaló hülyeségeket is. Különösen aljas és abszurd például a következő rész: „a magyarországi látogatását követően 2014. december 16-án közzétett jelentésében az Európa Tanács emberi jogi biztosa jelezte, hogy aggasztónak tartja a rasszizmussal és az intoleranciával kapcsolatos magyarországi helyzet romlását, amelyen belül a cigányellenesség az intolerancia legkirívóbb formája, amiről a romákkal szembeni különösen durva, akár erőszakos cselekmények, félkatonai szervezetek felvonulásai, valamint a romák lakta falvakban tartott őrjáratai is tanúskodnak. Kiemelte továbbá, hogy a magyar hatóságok által tett, az antiszemita beszédet elítélő nyilatkozatok ellenére visszatérő probléma az antiszemitizmus, amely gyűlöletbeszéd, valamint a zsidók és a zsidó tulajdon ellen elkövetett erőszakos cselekmények formájában nyilvánul meg”. Az idézett biztos Soros egykori embere, Nils Muiznieks legelszántabb kritikusaink egyike. Nem kell különösebb háttérmunka ahhoz, hogy valaki észrevegye, Muiznieks a második Fidesz-kétharmad után több hónappal ró fel a kormánynak olyasvalamit, ami még a szocialista kormányok alatt történt. Vajon hol láthatott 2014 decemberében a biztos úr félkatonai felvonulásokat Magyarországon? Vagy lemaradtunk egy kristályéjszakáról talán abban az évben, ha jól következtetünk Muiznieks utalásaiból? Ilyen semmivel alá nem támasztott, de kellőképpen rémisztően hangzó vádakkal van tele az egész jelentés. Rossz vicc az egész.
Sargentini, aki saját bevallása szerint is aktívan lobbizik képviselőtársainál a jelentés elfogadtatása érdekében, nem fárasztja magát ellenvélemények meghallgatásával. Varga Judit uniós államtitkárt például nem fogadta, de arra volt ideje, hogy egy ezer szálon Soroshoz kötődő eseményen, baráti akolmelegében mesélje a napokban, milyen szörnyű a helyzet Magyarországon. Ez a brüsszeli találkozó remekül rávilágít arra, milyen emberek is írják az ehhez hasonló jelentéseket az unióban.
A jó hír az, hogy ennek a csak önmagával foglalkozó, a valósággal minden kapcsolatát elvesztett, arrogáns liberális elitnek hamarosan harangoznak. Tudjuk, a jó káder nem vész el, és mindegyikük otthonra talál a Soros-hálózat valamelyik meleg zugában, de a jövő évi EP-választás azért nekik is nagy pofon lesz. Dominique Venner francia filozófus-történész nem sokkal 2013-as halála előtt azt mondta, a Nyugat kulturális mazochizmusának egyik legaggasztóbb eredménye, hogy a nem európai migránsok gyarmatosítják a kontinenst. Azt is leírta azonban, amit ma is látunk, Chemnitztől remélhetőleg hamarosan Brüsszelig, hogy az emberek kezdenek ébredezni, visszanyerik az öntudatukat. Hát, ettől félnek annyira Sargentiniék.