Cenzúra

A brit konzervatív újságíró, a nemrég magyarra is lefordított Európa furcsa halála szerzője két sokkoló eseményt idéz fel cikkében. Először Arnaud Beltrame negyvenöt éves francia csendőr alezredes halálát, aki a március 23-i iszlamista merényletben hősiesen vállalta, hogy átveszi egy túsz helyét, a marokkói Redouane Lakdim – aki az Iszlám Állam katonájának nevezte magát – pedig elvágta a torkát, és főbe lőtte. Másodszor pedig a nyolcvanöt éves holokauszt-túlélő Mireille Knoll halálát, az idős párizsi hölgyet otthonában megkéselték, és rágyújtották a lakását. A brutális támadást antiszemita indíttatású gyilkosságként kezelik a hatóságok. Ahogyan arra Murray rámutatott – és némi kereséssel hamar igazolható is –, a sajtó liberális része nagy erőket fektetett bele, hogy elkenje, kik is a tettesek: két arab fiatal. A magyar jogállamiságért szakmányban aggódó liberális The New York Times oldalán is megjelent olyan cikk, ami egészen egyszerűen nem vesz tudomást a támadók személyéről, de arra persze nem mulaszt el kitérni, hogy milyen antiszemita vádak érték a francia Nemzeti Frontot, amelynek vezetése egyébként szintén részt vett a megemlékezéseken.

Ugyanott jelent meg viszont egy igen kemény véleménycikk egy szintén zsidó származású szerzőtől, aki felidézte, miként dühítette fel a nyugati közvéleményt három éve Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, amikor a terrortámadások és antiszemita atrocitások miatt azt üzente az európai zsidóságnak, hagyják el Európát, Izrael a hazájuk. A zsidóság azonban Bari Weiss szerint egyre kevésbé érzi úgy, hogy valóban Franciaországhoz tartozna. A szerző nyíltan írt a támadókról és arról, hogy akik ma zsidókat ölnek Franciaországban, nem a Nemzeti Front tagjai, hanem az iszlamisták. Mireille Knoll egyik unokája, Noa Goldfarb Izraelben él, nagyanyja halála után ezt írta a Facebookra: húsz éve elhagytam Párizst, tudva, hogy sem az én jövőmet, sem a zsidóság jövőjét nem találom ott meg.

Netanjahut három éve ugyanúgy lehurrogták, ahogy Orbán Viktort is, amikor a migrációs válság legelején, első európai vezetőként beszélt arról, hogy összefüggés van a tömeges, illegális migráció és a terrorveszély között. Ezt az evidenciát nyugati vezető politikusok a mai napig csak óvatosan merik megközelíteni.
Murray hosszan írt arról, hogy a brit sajtóban is félnek beszélni a migráció árnyoldalairól, a közösségi oldalak algoritmusai és moderátorai pedig páratlan szorgalommal irtják a kritikus tartalmakat. Ennél is veszélyesebb, amikor a hatóságok hallgatnak el tényeket, nehogy rasszistának minősítsék őket. Szombaton egész Európát megrázta a münsteri gázolás, amit egyes források szerint egy bevándorló hátterű, kurd férfi követett el. Bár Horst Seehofer belügyminiszter szerint sem terrortámadás történt, az elkövetés módja kísértetiesen idézi a napra pontosan egy évvel korábbi stockholmi merényletet. De vajon meg kell-e nyugodnunk, ha most pont épp nem terrortámadás történt?

A probléma letagadása egészen biztosan nem vezet a probléma megoldásához, sőt, a továbbra is nyitott nyugati migrációs politika és a közvélemény megvezetése csak tovább fokozza a problémát addig, amíg már tényleg le lehet mondani Európáról. A probléma létezik, és ostobaság lenne azt hinni, hogy eltűnik magától, vagy hogy csak megússzuk valahogy akkor is, ha nem teszünk semmit ellene. Hiába kormányozzák Európát a jéghegynek, egyre többen akarnak irányt váltani. Mindenkit pedig nem lehet elhallgattatni.