Vélemény és vita

Centrális erőtér az ellenzéki oldalon

Böhöm nagy bajban vannak az Orbán-ellenes ellenzéki szivárványkoalíció parlamenti pártjai

A szombati tüntetés után ugyanis nemcsak a kormány politikájához, világos világ- és jövőképéhez kell majd viszonyulniuk, reagálniuk, a legtöbbször utánakullogniuk, vagy a ballib sajtónak megfelelniük, hanem az utcán elégedetlenkedők igényét is meg kell hallgatniuk. A most hétről hétre a fővárosi tereken politizálók ugyanis nemcsak a Fidesz–KDNP politikája, hanem az ellenzék eddigi teljesítménye ellen is szólnak. Erre is oda kell figyelniük, ezt is meg kell hallaniuk, mielőtt végleg kicsúszik a lábuk alól a talaj.

Persze kapóra jött most a Jobbiknak, a szocialistáknak és a Demokratikus Koalíciónak az utcára vonuló, zömmel budapesti illetőségű tömeg, mint ahogy az Együttnek, a Momentumnak vagy a többi leszerepelt törpepártnak is. Hisz időt nyernek, és olyan témát találnak, amivel el tudják terelni egy ideig a saját személyi és szervezeti válságukról a figyelmet. Mert ugyan szereplőválogatás folyik, válságmenedzselés van, keresik az új mondanivalót, de most ezt lehet egy kicsit a kulisszák mögött csinálni, nem kell az érdeklődés teljes fókusza mellett a kudarcról őszintén beszélni.

De attól, hogy nem szükséges nyilvánosság előtt szólni róla – a kudarc, a bukás, az ellenzékváltás folyamata és igénye még létezik. Makacs tény. Kézzelfogható, tapasztalható politikai valóság és kihívás is egyben.

Így az ellenzéki pártok még regnáló vagy leendő vezetői – akik egyáltalán nem új szereplők – megbújhatnak a Budapesten tiltakozó tömegben. Még akkor is, ha a székházban soha sem látott viták, bonyodalmak, esetleges pofozkodások történnek vagy várnak rájuk. Mert azokat nem lehet megúszni.

Ráadásul – mivel a tömeg kissé irracionálisan reagált – most be kell nyelniük a legabszurdabb és legellentmondásosabb állításokat is, amelyek, azért valljuk meg, kissé röhejesek. Hisz a véleménynyilvánítás szabadságát megkérdőjelezni egy szabad tüntetésen, vagy a demokrácia haláláról beszélni a többség elvével szemben, nem éppen logikus politika. No meg azt harsogni, hogy „mi vagyunk a többség” – elég nagy marhaság. Mintha a demokrácia ellen lépne fel az úgynevezett „demokratikus ellenzék”. Ráadásul kényszerből. Kicsit olyan az ember érzése, mint amikor Örkény egyperces novellájának szereplői menetelnek a nagy büdös semmi felé. „Elől a tojás, utána Berengár király, őutána a fél bicikli, aztán Jézus Mária Szent József és Bertolt Brecht, utoljára Takariko Kiriwi, a szemüveges asztalitenisz-világbajnok. Mennek, mennek, mendegélnek. Mennek, mennek, egy szót se szólnak. Még ma is mennek, ha meg nem haltak.”

És most Vona Gábornak (vagy aki követi majd), Gyurcsány Ferencnek, Karácsony Gergelynek, Szél Bernadettnek, Molnár Gyulának vagy Kunhalmi Ágnesnek és a többieknek is be kell állniuk a sorba a „szemüveges asztalitenisz-világbajnok” után. Jócskán, több lépéssel lemaradva.

Ez pedig azt jelenti, hogy az elszabadult indulatú, az utcára kilépő, zömmel pesti ember új centrális erőteret teremt. Csak most éppen a másik oldalon. Az ellenzéki pártoknak pedig, ha meg akarnak maradni (és úgy tűnik, hogy meg akarnak, hisz foggal-körömmel kapaszkodnak a hatalom kicsiny szeletébe), mostantól ehhez a tömeghez, illetve ennek a tömegnek a mondanivalójához is alkalmazkodniuk kell. Még akkor is, ha ennek a tüntető tömegnek nincs valódi mondanivalója; még akkor is, ha a színpadon voltaképp senkik beszélnek néha nagy-nagy hülyeségekről és összeesküvés-elméletekről.

Nem is beszélve arról, hogy relatív nagyságú ez a tömeg, ha a Békemenetet vagy a szavazók számát nézzük. Mondhatjuk, hogy voltaképp nem jelentene nagy előrelépést az sem az ellenzéki pártoknak, ha fel tudnának ülni erre az egész szivárványszínű, összevissza kígyózó kígyóra, hogy klasszikusoknál maradjunk. Benne a Pride-vonulókkal, egykori gárdistákkal vagy Gyurcsány-hívőkkel, és sok-sok ki tudja, honnan és hová tartó szavazóval.

Voltaképp három új kihívás előtt állnak így az ellenzéki pártok. Első kérdés az, hogy elfogadják-e a tüntetők irracionális politikai mondanivalóját és illúzióját, a „csalás” és az „illegitim parlament” leendő működését. Másodszor, hogy az egyre erősebb összefogási igényt rá tudják-e kényszeríteni a saját pártjukra? Azaz a jobbikosok végleg kezet fognak-e majd Gyurcsánnyal, vagy Szél Bernadett képes lesz-e egy Juhász Pétert maga mellett megtűrni? Végül pedig, hogy megértik-e a tüntetők kissé halkabb szavát. Ami nem az „Orbán takarodj!”, hanem tömören az „ellenzékváltást is akarunk!” rigmusban foglalható össze.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom