Faggyas Sándor

Vélemény és vita

Cassandra és a Néppárt

Álláspont. Feketén-fehéren kiderül, milyen állapotban van a legnagyobb európai pártcsalád, s milyenek a belső erőviszonyok

„Tudok én küzdeni remény nélkül is” – idézte Deák Ferencet kedd esti strasbourgi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor arra a kérdésre válaszolva, hogy mire számít a szerdai EP-szavazással, illetve a Fidesz és a Néppárt viszonyának alakulásával kapcsolatban. Deák mondata, melyet Kossuthhoz 1844 novemberében írt levele tartalmaz, így folytatódik: „érzem keblemben az erőt, Istenemre mondom: érzem, hogy csüggedést nem ismertem soha, s az elhatározottság, mely nálam kötelességérzeten alapul, nem kisebb, mint másoké, kiket a remény lelkesedésre gyújt.”

A magyar miniszterelnök, aki csaknem három évtizede jelen van a politika élvonalában, s az európai küzdőtéren is sokat tapasztalt, kipróbált politikusnak számít, elmondta, hogy tisztában van vele: az EP meg fogja szavazni a Magyarország elítélését és a 7. cikkely szerinti büntetőeljárás megindítását javasló ún. „Sargentini-jelentést”. Mégpedig azért, mert nemcsak a kereszténydemokrata, bevándorlásellenes magyar kormányt gyűlölő baloldali (szocialista, liberális, kommunista, zöld) frakciók szavaznak ellenünk – az ő összes képviselőjük is kevés a jelentés elfogadásához –, hanem a Fidesz pártcsaládjának egy része is. A kormányfő nyíltan kimondta, hogy a migráció kérdése súlyosan megosztja a Néppártot, amely – mint fogalmazott – kedvére próbál tenni a szo­ciáldemokratáknak és a liberálisoknak, hogy a jövő évi EP-választások után koalíciót tudjon velük alkotni.

A tegnapi szavazásnak nem hazánk tényleges jogi és pénzügyi szankcionálása volt az igazi tétje – hiszen ahhoz a hosszú egyeztetési, alkudozási procedúra végén az Európai Tanácsban (a magyar kormányfőn kívül) valamennyi tagállam vezetőjének teljes konszenzusa volna szükséges, s ez szinte kizárt. Hanem az, hogy a Néppárton belül hányan és kik szavazzák meg az abszurd hazugságoktól és hamis vádaktól hemzsegő fércművet. Vagyis feketén-fehéren kiderül, milyen állapotban van a legnagyobb európai pártcsalád, s milyenek a belső erőviszonyok.

Orbán már a tavaly áprilisi európai parlamenti felszólalásában megjósolta, hogy a szocialisták és a liberálisok a Fidesz elleni frontális támadással „föl akarják szalámizni” az Európai Néppártot, hogy ők irányíthassák az EP-t és az uniót, ezért arra figyelmeztette pártját, hogy ne lépjen bele ebbe a csapdába. Cassandra-jóslatának akkor sajnos nem sokan hittek, de ma már jól látszik, mennyire igaza volt és van.

A Néppárt ugyanis bajban van, és jelenlegi vezetői még mindig nem látják, hogy az Orbán-kormány elleni baloldali bosszúhadjárathoz való csatlakozással, a Fidesz lenyomásával, esetleg kizárásával önmagukat gyengítik, saját esélyüket rontják a jövő májusi EP-választásokon. Akaratlanul is elősegítik a bevándorláspárti, multikulti baloldali erők győzelmét, egy Macron vezette – és a németek által finanszírozott – európai egyesült államok létrehozását, és akkor a bevándorlás és a káosz el fogja árasztani Európát. Manfred Weber frakcióvezető keddi gyáva és képmutató szereplése és a koncepciós ítélet – vele együtt – több mint száztíz néppárti képviselő (a 219-ből) által történt megszavazása is bizonyítja, a Néppárt elhagyta az alapító atyák értékeit és tanításait, s „úgy ugrál, ahogy a szocialisták meg a liberálisok fütyülnek”.

Bár Orbán Viktor előre megmondta, ő a migráció megállítása, a keresztény Európa védelme kérdésében jelenleg kisebbségben van a Néppárton belül, a Fidesz a botrányos, csaló döntés után sem akar távozni a konzervatív pártcsaládból, hanem annak megreformálásáért és megerősítéséért küzd ezután is. Ha kell, „remény nélkül is”. De az ismert szállóige arra int mindannyiunkat: amíg élünk, remélünk.