Vélemény és vita
Brüsszeli bohóckodás
Álláspont. Sokat hallottunk az elmúlt hónapokban az úgynevezett LIBE bizottságról, vagyis az Európai Parlament állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságüggyel foglalkozó elitosztagáról
Ez a Brüsszelben székelő testület ugyanis arra jutott még a harmadik fideszes kétharmad előtt, hogy hazánkban haldoklik a demokrácia, emellett a sajtószabadság és a jogállamiság, ezért kiterjedt vizsgálat szükséges, amely részletesen kibontja ezt a 2010 óta nem először hallott megállapítást. Olyan nagy nevű előd, mint Rui Tavares után persze nem könnyű ez a feladat, ám a zöld- és Soros-párti holland Judith Sargentini mégis beleállt.
Jó brüsszeli szokás szerint pedig hiába lehetett tudni már az első pillanattól, hogy mi lesz a csúsztatásoktól és ténybeli tévedésektől hemzsegő jelentés utolsó változatában, vagyis az ítéletben, a procedúra csak tegnap zárult, amikor is a bizottság „nagy meglepetésre” megszavazta. Kimondták: hazánk megérett az atombombaként emlegetett hetes cikkely szerinti eljárásra, amely végső soron uniós tagságunk felfüggesztését is jelentheti. Persze nem eszik olyan forrón a kását, hiszen erről szeptemberben az Európai Parlamentnek is szavaznia kell, ahol már kétharmados többség szükséges az elfogadáshoz. Ha ezt valahogy sikerül abszolválniuk, következhet az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács, ahol Lengyelország bizonyosan megvétózza az ötletet. Vagyis eleve kudarcos ez a koncepciós eljárás, ám kár lenne búslakodni: minél több fórumon lehet elrikácsolni, hogy Orbán egy diktátor, annál jobban örül a levitézlett magyar ellenzék. És persze Soros, aki szereti hallani az ilyesmit, meg hát el is várja az általa támogatott brüsszelitáktól, hogy tegyenek a pénzéért. Talán Merkel is elmosolyodik, aztán megy minden tovább a maga útján.
Ez az út pedig mégis csak abba az irányba mutat, hogy egyre több országban állnak a választópolgárok a „diktátor” mellé, sorra kerülnek hatalomra a bevándorlást és a brüsszeli túlhatalmat elutasító politikusok, erősödnek a visegrádi négyek, miközben Németországban lassan már az is csodaszámba megy, ha a féléves kínlódás nyomán megszült koalíció megéri a tanévkezdést. Tehát miközben liberálisék például a magyar tankönyvekkel és nyugdíjakkal foglalkoznak, hazugságokat gyártanak, a valóság átgázol rajtuk úgy, hogy észre sem veszik.
Ne feledjük azt sem, hogy az OLAF, vagy a kötelezettségszegési eljárásokkal operáló Európai Bizottság eddig is alaposan átvilágította a hazai jogszabályokat és a különböző beruházásokat, az uniós tagságunkkal járó kötelezettségeknek, illetve az Európai Bíróság ítéleteinek pedig hazánk mindig megfelelt. Nincs szükség önjelölt ellenőrökre. Különösen olyanokra nem, akik a magyar választópolgároktól vennék el a döntés jogát holmi amatőr nyomásgyakorlási kísérlettel.
A nagyhangú testület hozzáállását jól jellemzi az április 8-a után tartott egyik ülés, ahol az akkor még a módosító javaslatok előtt álló, Sargentini asszony által azonban már a Soros-féle TASZ-szal és a Magyar Helsinki Bizottsággal is egyeztetett tervezet volt napirenden. A vágyvezérelt, a választási eredmény miatt nyilván igen frusztrált grémium volt kegyes hagyni Szijjártó Péter külügyminiszternek, hogy ismertesse a magyar kormány álláspontját, ám az elnök a neki nem tetsző érvelésnél elvette a szót a demokratikusan újraválasztott kormány tagjától.
Ez tehát a brüsszeli módi. Pökhendiség és intolerancia, a tények figyelmen kívül hagyása. Jövő tavasszal azonban az Európai Parlamentbe is új képviselőket választhatnak a tagállami polgárok, így talán alábbhagyhat ez a liberális bohóckodás.
Jó brüsszeli szokás szerint pedig hiába lehetett tudni már az első pillanattól, hogy mi lesz a csúsztatásoktól és ténybeli tévedésektől hemzsegő jelentés utolsó változatában, vagyis az ítéletben, a procedúra csak tegnap zárult, amikor is a bizottság „nagy meglepetésre” megszavazta. Kimondták: hazánk megérett az atombombaként emlegetett hetes cikkely szerinti eljárásra, amely végső soron uniós tagságunk felfüggesztését is jelentheti. Persze nem eszik olyan forrón a kását, hiszen erről szeptemberben az Európai Parlamentnek is szavaznia kell, ahol már kétharmados többség szükséges az elfogadáshoz. Ha ezt valahogy sikerül abszolválniuk, következhet az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács, ahol Lengyelország bizonyosan megvétózza az ötletet. Vagyis eleve kudarcos ez a koncepciós eljárás, ám kár lenne búslakodni: minél több fórumon lehet elrikácsolni, hogy Orbán egy diktátor, annál jobban örül a levitézlett magyar ellenzék. És persze Soros, aki szereti hallani az ilyesmit, meg hát el is várja az általa támogatott brüsszelitáktól, hogy tegyenek a pénzéért. Talán Merkel is elmosolyodik, aztán megy minden tovább a maga útján.
Ez az út pedig mégis csak abba az irányba mutat, hogy egyre több országban állnak a választópolgárok a „diktátor” mellé, sorra kerülnek hatalomra a bevándorlást és a brüsszeli túlhatalmat elutasító politikusok, erősödnek a visegrádi négyek, miközben Németországban lassan már az is csodaszámba megy, ha a féléves kínlódás nyomán megszült koalíció megéri a tanévkezdést. Tehát miközben liberálisék például a magyar tankönyvekkel és nyugdíjakkal foglalkoznak, hazugságokat gyártanak, a valóság átgázol rajtuk úgy, hogy észre sem veszik.
Ne feledjük azt sem, hogy az OLAF, vagy a kötelezettségszegési eljárásokkal operáló Európai Bizottság eddig is alaposan átvilágította a hazai jogszabályokat és a különböző beruházásokat, az uniós tagságunkkal járó kötelezettségeknek, illetve az Európai Bíróság ítéleteinek pedig hazánk mindig megfelelt. Nincs szükség önjelölt ellenőrökre. Különösen olyanokra nem, akik a magyar választópolgároktól vennék el a döntés jogát holmi amatőr nyomásgyakorlási kísérlettel.
A nagyhangú testület hozzáállását jól jellemzi az április 8-a után tartott egyik ülés, ahol az akkor még a módosító javaslatok előtt álló, Sargentini asszony által azonban már a Soros-féle TASZ-szal és a Magyar Helsinki Bizottsággal is egyeztetett tervezet volt napirenden. A vágyvezérelt, a választási eredmény miatt nyilván igen frusztrált grémium volt kegyes hagyni Szijjártó Péter külügyminiszternek, hogy ismertesse a magyar kormány álláspontját, ám az elnök a neki nem tetsző érvelésnél elvette a szót a demokratikusan újraválasztott kormány tagjától.
Ez tehát a brüsszeli módi. Pökhendiség és intolerancia, a tények figyelmen kívül hagyása. Jövő tavasszal azonban az Európai Parlamentbe is új képviselőket választhatnak a tagállami polgárok, így talán alábbhagyhat ez a liberális bohóckodás.