Brüsszel beint

Civil kezdeményezésre népszavazást hirdettek az uniós–ukrán társulási szerződésről, noha a referendum eredménye nem hogy Brüsszelt, de még a holland kormányt sem kötelezi semmire. A szerződés elutasítása mellett kampányolók országos témává tettek egy olyan ügyet, amiről az uniós polgárok nagy többségének fogalma sincsen, vagy legalábbis fel sem merül benne, hogy neki is lehet beleszólása.

Miért is ne lehetne? A kampány a kezdetektől fogva sokkal többről szólt, mint Ukrajna az és az Európai Unió kapcsolata. A „nem” tábort azzal vádolták, hogy Oroszország pénzeli, az „igen” tábort meg azzal, hogy Soros György. Utóbbi tényszerűen és vállaltan igaz, az előbbi pedig, nos, ésszerű.

Brüsszelben most közölték, hogy őket semmire sem kötelezi a hollandok döntése. Ezt a brit sajtó euroszkeptikusabb része úgy értelmezte, hogy az unió vezetése egyszerűen semmibe vette egy „nemzet akaratát” – ez persze így túlzás, hiszen a hollandok alig több mint harminc százalékának a kétharmada mondott nemet az ukrán társulásra.

Tiszta sor, hogy Brüsszelnek nem kötelessége a hollandok miatt újragondolni az egész társulási megállapodást, megtárgyalni, újra ratifikáltatni a parlamentekkel és miegymás, de érthető azok felháborodása, akik némi drámai éllel az Európai Unió antidemokratikus voltáról beszélnek. A holland „nem”-kampány egyik arca, a konzervatív újságíró és közéleti személyiség, Thierry Baudet nem csak honfitársaihoz, hanem a britekhez is szólt: szerinte addig meneküljenek az unióból, amíg lehetőségük van rá. A holland népszavazás az uniós döntéshozatal tesztje, és nemcsak a briteknek, hanem a magyaroknak is hasznos lecke. Az már most borítékolható, hogy a brit sajtó Brexit-párti része kihozza a maximumot a holland témából, de a magyar fülekbe is bogarat ültet az eset. Felzaklatja vajon Brüsszelt, ha a magyarok milliói elutasítják a migránsok elosztására vonatkozó kötelező kvótát? Mennyit ér a szuverenitásunk? Ha egy alapító tagon átlépnek, mi lesz velünk, visegrádiakkal?