Brókerdominó

Kezdjük azzal, hogy vannak olyan nagyszabású dominójátékok, értve ezen különféle világversenyeket és Guinness-rekord-kísérleteket, ahol sok-sok millió lapocskát állítgatnak napokig a versenyzők, hogy amikor eljön a nagy nap s benne a pillanat, és eldől az első kocka, akkor percek alatt kirajzolódik a csoda, és látunk tevét meg oázist, eszkimót és fókát, őserdőt és papagájokat, mindent, amit csak az emberi elme láttatni-látni akar. Még a tévé is közvetíti. Az ilyen foglalatosságra akármilyen dominó jó. Az úgynevezett dupla hatos vagy akár dupla tizenötös dominócsomagok, amelyek a legnagyobb előforduló számot kétszer tartalmazó lapról kapták a nevüket, nagyobb figyelmet érdemelnek. Mert jó, ha tudjuk, a dominó eredetileg nem gyerekjáték volt, hanem felnőtt logikai sport. Egy akár autentikusnak is tekinthető idézet szerint „mint gyerekjáték, a dominó szerencsejáték karaktere van előtérben. Mint felnőttjáték, a taktikai tervezés művészete: az győz, aki tudja, hogy a szerencse hogyan irányítható”.

És akkor itt van nekünk most ez a brókerdominó, amelyben erősen vegyülnek a taktika és a szerencsejáték elemei. Úgy tűnik, most az utóbbi faktor, amelynek fontos mérőszáma az úgynevezett befektetői bizalom, került előtérbe. A nagy dőlés, azaz itt pontosabban bedőlés a – gyaníthatóan a szocialistákhoz köthető – Buda-Cashsel kezdődött. Azt követően, hogy a pénzügyi felügyelet szerepét ellátó jegybank vizsgálódott egy kicsit a brókercégnél, amelynek felfüggesztett vezérigazgatója vélhetően önfeljelentést tett. Az okozott kár egyes becslések szerint hatvan-, mások szerint százmilliárd forint. Mélyütés sok-sok kisbefektetőnek, több tucat önkormányzatnak, négy régiós banknak, mert őket is magával rántotta a Buda-Cash.

Már ekkor elkezdték suttogni, hogy ez még csak a kezdet, lesznek még itt bedőlések. És láss csodát, másodikként célba csapott a Hungária Értékpapír is, bár azt még nem derítették ki, hogy csak háromszázmilliócskáról van szó vagy egy masszívabb, ötmilliárdos tételről. És akkor harmadiknak itt az öncsődöt jelentő Quaestor, amely ennek ellenére simán elviheti a pálmát, mert esetében már 150–200 milliárd fiktív kötvénykibocsátásról beszélnek. A fene gondolta volna, hogy még a végén sajnálni kell Kulcsár Attilát, hogy a K & H-botrányban csak 24 milliárdot sikerült eltüntetnie.

Hát itt tartunk most. És majdnem biztos, hogy még nincs vége, majdnem biztos, hogy főleg a kisebb brókerházak, kereskedőcégek – amelyek mögött nincs kellő tőke – bedőlnek.

De ez a brókerdominó furcsa játék, nem borul meg mindig mindenki. Ha van kellő alap, akkor állva marad. A kellő alap itt nem mindig a likvid, azonnal kifizethető pénzt jelenti, van annál egy sokkal fontosabb, a már említett befektetői bizalom. Ha az inog, elfogy, akkor a legjobbak, legnagyobbak is mehetnek a süllyesztőbe. Emlékezzünk a Postabank-botrányra. És emlékezzünk arra is, hogy mennyibe került a Postabank konszolidációja: 175 milliárdba, akkori áron! Princz Gábor egyébként köszöni, jól van.

Ezt persze csak azért csatlakoztattuk ide, mert el szeretnénk mondani, hogy Tarsoly Csaba, a Quaestor tulajdonosa hétfőn maga is besétált a jegybankba, este jött az öncsőd iránti kérelem, másnap reggel pedig a hivatalos közlemény, amelyben a cég jelezte, hogy „a Buda-Cash Brókerházban történt visszaélések és bűncselekmények miatt a pénzügyi szolgáltatók iránti bizalom kritikusan megrendült. A Buda-Cash-botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, ami lehetetlenné tette a piac normális működését. Ezt a helyzetet felerősítette a Hungária Értékpapír Zrt. ügye is”. Írták még azt is, a „kötvények visszafizetéséhez szükséges pénz megteremtése csak piaci eszközökkel lehetetlen, ahogyan a világ számos nagy bankjának, biztosítójának és kötvénykibocsátójának is az állam segítségét kellett kérnie, így mi is ezt kértük”.

Igen ám, de a likviditási gond csak a dolgok egyik fele. A másik, a nem kevésbé súlyos az, hogy az MNB a Quaestor brókercégének működését részlegesen felfüggesztette az észlelt szabálytalanságok feltárása és azok lehetséges következményei miatt. És itt ismét elérkezünk a pénzügyi felügyeleti rendszer kérdésköréhez, és egy kis párhuzamot is vonunk a 2008-as világgazdasági válsággal. Amelynek talán legfőbb oka az volt, hogy a világ egyik legnagyobb bankja, a Lehman Brothers a legjobb, AAA besorolású termékeket árulta, amelyeket vettek, mint a cukrot. Csak az ingatlanpiaci válság után derült ki, hogy jelzálogalapú termékekről van szó.

Persze ezek a brókerbotrányok nem idéznek elő újabb világpiaci válságot, de arra rávilágítanak, hogy a hazai pénzügyi felügyeleti rendszeren – pedig az még az uniós szinthez képest is kifinomult – még mindig lenne mit javítani, szigorítani. Annál is inkább, mert a felügyeleti feladatokat ellátó MNB most még csak gyaníthatóan a felszínt kapargatta meg.

Hogy a Quaestorral és ügyfeleivel mi lesz, nem tudni, mint ahogyan azt sem, hogy lejt-e valamerre a brókerház tulajdonában levő ETO-pálya. Az azonban biztos, hogy a stadionokért manapság nálunk nem kapkodnak. Tessék megkérdezni a Stadler Józsefet – ő már csak tudja.