Brit precedens

Megkönnyebbülten nyilatkoznak az uniós vezetők, a tagországok vezetői, szárnyal a tőzsde, hűlnek a kedélyek. Egy nyűggel, egy bizonytalansági tényezővel, egy nagy kérdőjellel kevesebb. Szerintük.

Skócia lakossága eldöntötte: Európa és az Európai Unió térképét nem kell újrarajzolni, az András-kereszt a brit lobogó alkotóeleme marad, a szoknyás férfiak országa továbbra is a korona fennhatóságát választotta, és elűzte a fekete fellegeket a skót whiskyt termelők és értékesítők feje fölül. (A Skócia védjegyének számító égetett szesz az északi-tengeri kőolaj után a brit országrész második legfontosabb exportcikke, amelynek a nemzetközi piachoz – különösen a kivitel 37 százalékát felvevő Európai Unióhoz – való hozzáférése elé akadályokat gördített volna a függetlenség.)

Hogy a skót szavazók a torkukkal, a hasukkal, a szívükkel vagy a fejükkel, netán ezek valamilyen kombinációival együtt szavaztak-e, majd ezután derül ki.

Az Egyesült Királyság nem bomlott fel, de a fél világ szeme most Londonra, azon belül is David Cameron miniszterelnökre irányul, akit a függetlenségpártiak veresége egyúttal a pozíciójában is megerősített.
A konzervatív kormányfőnek most be kell tartania ígéretét, amelyet a skótok maradásáért cserébe tett: az eddiginél sokkal szélesebb körű autonómia gyakorlatba ültetését, amelyben csak a külügy, a védelem- és a pénzpolitika maradna londoni hatáskörben.

Cameron azonban ravaszul nyúlt a kérdéshez, és ígéreteit péntek reggel – már a népszavazási eredmények ismeretében – váratlanul kiegészítette. Közölte, hogy Skócia mellett az Egyesült Királyság többi nemzetének, köztük az angolnak is nagyobb beleszólást kell adni saját ügyeibe. Nem mondta ki, hogy külön angol parlament létrehozását tervezné, de kijelentette, hogy „határozott választ” igényel „az angol törvényekre angol szavazatok” kérdése.

Lelke rajta, hogy ezzel megpróbálja-e lelassítani a skót autonómia megvalósítását, és ezzel a függetlenségpártiak karjaiba tolja azokat a szavazókat, akiken most az Egyesült Királyság egyben tartása múlt. Akárhogyan is dönt ezután David Cameron, Nagy-Britannia belpolitikája tegnaptól megújult, és a skótok referenduma több, a függetlenségéért küzdő népet is cselekvésre buzdíthat.

A másik fél világ szeme ugyanis a katalánokra, a bretonokra, a baszkokra és remélhetőleg a székelyekre vagy a felvidéki magyarokra irányul majd, még akkor is, ha helyzetük és törekvéseik egyenként, de még a skótokhoz hasonlítva sem azonosak, és talán a legkiváltságosabb és demokratikusabb helyzetben még mindig utóbbiak voltak, vannak.

Éppen onnan kiindulva, hogy a skót referendumot sikerült Londonnal egyetértésben, továbbá jogilag rendezett módon megszervezni, válik kényesebbé a katalánok helyzete, akiknek függetlenségi törekvéseit Madrid alkotmányellenesnek tartja, és Mariano Rajoy spanyol kormányfő úgy üti őket, ahogyan szlovák vagy román kollégája a magyarjainkat.

Koszovó függetlenségének 2008-ban történt egyoldalú kikiáltása óta most először olyan a nemzetközi hangulat, amikor a kisebbségben élő magyar közösségek önrendelkezési törekvéseire és jogfosztottságára ismét fel lehet és fel kell hívni a figyelmet. Ha pedig az Egyesült Királyság egyben maradt ugyan, de berendezkedése a referendum folyományaként megváltozik, akkor az is precedenst teremt.

Kialakítja annak lehetőségét, hogy a szabadságukért és nemzeti jogaikért küzdők azt üzenhessék a többségben élőknek, hogyha az Egyesült Királyságban meg lehetett tartani egy olyan fájdalmas népszavazást, ami Skócia elvesztését egy pillanatig is közelebb hozta a valósághoz, akkor sem Párizs, sem Madrid, de Bukarest és Pozsony sem tehet másként. Még akkor sem, ha közben David Cameron ravasz húzásokhoz folyamodik.

Minden nemzeti közösség megérdemli ugyanis, hogy saját sorsáról saját maga döntsön, hiába sóhajtozik – pillanatnyilag – a fél világ.