Kiss László

Vélemény és vita

Brazilsirató

Új futball-időszámítás kezdődött, kedden Belo Horizontéban kimondatott: meghalt a brazil futball.

Eddig is sokan tudták, de legfeljebb suttogva beszéltek róla, hogy gyengélkedik, s már a brazilok sem brazilok, most meg, a németek elleni meccsen összetört az öröknek hitt futballvilágkép. Eddig is kaptak már ki – tőlünk is, nem is egyszer, igaz, nem 7–1-re –, de akkor legalább játszottak. Sőt, varázsoltak. Fegyelmezetlenek voltak, mint a gyerekek, elfelejtettek – és soha nem is tudtak – védekezni, de vonzotta őket a labda. Mentek utána meg persze a saját fejük után önfeledten. És közben szüntelenül csodát tettek, lélegzet-visszafogó trükköket műveltek, még azt is a játék föltétlen hívének szegődtették, aki korábban legszívesebben kiszúrt volna minden labdát. Akár még egy első osztályú brazil klub szertárosát is nyugodtan le lehetett volna látatlanban igazolni bármelyik európai klubhoz, mert biztos volt, hogy pertuban van a labdával. És még a közelmúltban is, olyanok csalták be mutatványaikkal a stadionokba a jónépet, mint Kaká, Ronaldo, Ronaldinho vagy Roberto Carlos. Ma meg…

Ma meg brazil öngóllal indul a brazíliai világbajnokság, mégpedig egy világsztár öngóljával. Hát ki látott-hallott már ilyet? Aztán tovább bukdácsol valahogy a csapat, de mindvégig érezni, hogy valami nem megy, valami savanyú. Olyasmiket lát a braziloktól az ember, amik bármely hazai pályán is mindennaposak és megvetendők. Igaz, mi már több mint negyedszázada, Irapuatóban leszámoltunk illúzióinkkal, náluk meg csak most jött el a józanodás kora. Igaz, mi azóta is permanensen másnaposak vagyunk.
Amikor hajdanán szomszédomat Trabantja láttán Olaszországban megdicsérték, mondván, ügyes kis kocsit barkácsolt, ő önérzetesen azt mondta, ez nem tákolmány, kérem, ez keletnémet autó. S erre az volt a válasz, hogy nem létezik, ilyet német nem csinál. No, hasonlóképpen vagyunk mi most Hulkék eddigi vébéügyetlenkedésével, mert amit látunk tőlük, olyat brazil ember nem csinál.

Legalábbis eddig nem csinált. Amit csinált, lőtt, fejelt, védett, indított, passzolt, szerelt, no meg persze cselezett és cselezett meg gólt is lőtt –, azért érdemes volt brazilnézőbe a világ legtávolabbi zugába is elzarándokolni. Vagy inkább érdemes lett volna, hiszen nem kaptunk hozzá útlevelet. Most kapunk. Útlevél van, brazil futball nem létezik. Meghalt. Persze, kis odafigyeléssel már látható volt agóniája. Ami egykoron elképzelhetetlen volt, most bekövetkezett: brazil emberek tüntettek a játékok játéka, a brazíliai világbajnokság ellen. De azt hittük, semmi gond, majd véget ér az egész, majd kiheverik. Nem heverték ki. És látjuk, most újra tüntetnek, de már a brazil futball ellen. S már csak egy lépés, s felszántják a Copacabanát, hogy soha többé ne lehessen ott vadon futballpalántát nevelni, és amikor a válogatott játszik, átkapcsolnak egy másik csatornára, ahol éppen Isaura szenved attól a gané Leonciótól, vagy a Való Világot sugározzák.

Hát most ez a futballvalóvilág – ügyetlen brazilokkal. Bár így is köszönet jár nekik, örök hála, hogy évszázadon át brazilok voltak, varázsoltak nekünk, tartották bennünk a lelket, és nem csupán a Copacabana mezítlábasaival hitették el kétszer negyvenöt perc erejéig, hogy létezik egy csodálatos, szebb, jobb, igazságosabb világ.

A futballban és azon túl is.