A színes tömeg Szegedre a Tisza árterében menetel be. Ám Szegeden, Botka László szocialista polgármester szerint legalábbis, semmi gondot nem okoznak. Érthetetlen farkasvakság. Hiszen a menekültek egyre nagyobb csoportjai járják be a várost, mint Európát egykor a kommunizmus kísértete. Jönnek-mennek ezek a szerencsétlenek, éhesek, szomjasak, piszkosak, büdösek, és szabadok akarnak lenni. Röszkén, Botka városának közvetlen szomszédságában gyűjtik össze őket, nyilvántartásba veszik, és továbbszállítják a tömeget, ám erről Botka nem hallott, Szegedet ez nem érinti, Szegeden csak a nyomorult menedékhordák masíroznak fel-alá, fekszenek a közparkokban, piszkítják tele ürülékükkel a várost. Botka nem lát, nem hall, nem szagol. Botka szerint rend van. Szocialista rend. A másik szomszéd, Mórahalom polgármestere nem ilyen derűlátó. A települést ellepő menekülthullámról azt mondja, lehetetlenné teszi az életüket. Gyerek, nő nem mer kimenni az utcára, az utak és terek pokoli mocsokban, és csak jönnek és jönnek. Éppen Mórahalomban nyomorítottak be százhat menekültet az embercsempészek egy teherautó fémbódéjába, csak igen kevés hiányzott megfulladásukhoz. Ha szerencséjük volt, kiszabadulásuk után eljuthattak a bicskei, háromszáz ember befogadására alkalmas menekültállomásra, ahol már ezernél jóval többen vannak. A Fejér megyei kisváros népe erősen tart tőlük. Okkal. A migránsok lopnak, szemetelnek, nőket molesztálnak. Egy fekete ember a bicskei Tescóban késsel támadt a biztonsági emberekre. Botka Lászlónak ez bizonyára nagyon tetszene.
Dippold Pál: Botka rendjeMagyarországot elöntötte a menekültáradat - A színes tömeg Szegedre a Tisza árterében menetel...
Posted by Magyar Hírlap on 2015. június 29.