Börtönnépesség

Külföldi fogvatartottnak számít – olvashatjuk a legutóbbi Börtönügyi Szemlében –, aki nem rendelkezik a fogva tartó ország állampolgárságával, de már látja a számára halványan felderengő horizontot. Három csoportja van: az elsőbe tartoznak azok, akik tudatosan bűncselekmény elkövetésére jöttek, a másodikba azok, akik huzamos ott-tartózkodás ellenére sem kaptak állampolgárságot, és a harmadikba pedig azok, akik rövid ideje kerültek be az országba menedékkérőként vagy illegálisan, de aztán bűncselekményt követtek el. Róluk tudós eszmefuttatások jelennek meg, hiszen nem tehetnek arról az elváltozásról, amely egy csinos nő vagy a nyugati gazdagság láttán a lelkükben végbemegy. Az alacsony külföldi fogvatartotti mutatóval rendelkező országok a kelet- és kelet-közép-európaiak: hazánkban a mutató 5,5 százalék, de nyolc-tíz százalék fölé sehol sem megy, az oroszoknál 3,9 százalék. Itt, Keleten mintha hiányozna a remény horizontja. Nyugat-Európában kirívóan magas a rabosított „külföldiek” aránya, van, ahol az összes fogvatartott több mint felét alkotják. Luxemburgban 72,2, Ausztriában 50,9, Svájcban hetvenhárom százalékos a mutató. A szakemberek szerint az utóbbi állam börtönrendszerére vár majd a migráció szabályozása. (Ha csupán ebben bíznak, az azt mutatja, hogy már a svájciak sem urai a sorsuknak.) Görögország, amely a merkeli intervencióknak köszönhetően képtelen megbirkózni helyzetével, 54,7 százalékkal nyugatias képet mutat. Németország enyhe büntetőpolitikáját szemlélteti, hogy 27,1 százalékos mutatóval rendelkezik, de rossz példát mutat: Freiburgban (Breisgau) két megerőszakolt és megölt nő ügyében „polkorrektségből” például elakadt a nyomozás. Hollandiában a külföldiekkel szembeni bírói szigor ingadozásának köszönhetően a ráta 23,2 százalék, az olaszoknál pedig ugyancsak ez a helyzet, rátájuk így is 33,6 százalék.

Egy biztos, a bevándorló, amikor összeszedi cókmókját Afrika, Ázsia vagy a közeli Balkán vad, elviselhetetlen földjein, vidáman indul útnak. Ezt a kalandot túl fogja élni.