Boldog Karácsony

Miután sikerült ellehetetleníteni az olimpiai pályázatot egy bátor aláírásgyűjtéssel, itt a következő sansz megmutatni, mire is képes a kormány tervei ellen berzenkedők morcos tábora. Nosza, Karácsony Gergely, az immár csak Párbeszéd névre hallgató, nagyjából a szavazóképes magyarok egyetlen százalékát képviselő pártocska megmondóembere mint lelkes tiltakozó, megint az élére is állt a „ligetvédő” akciónak. Az ATV-nek nyilatkozva úgy tűnt, boldog, sőt, büszke, hiszen a Fővárosi Választási Bizottság a napokban hitelesített egy kérdést, amely így szól: egyetért-e ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy módosítsa a városligeti építési szabályzatot, hogy a Városliget közpark megengedett legkisebb zöldfelülete hetven százalék legyen?

A saját kerületét, Zuglót kissé elhanyagoló Karácsony polgármester szerint ugyan jobb lenne, ha a kérdésben zöldterület szerepelne, de hát ebben a diktatórikus világban ez is csoda, sőt, igazán annak örülne, ha mindent elbontanának a területről, s maradna a természet. Ahogy azt eredetileg megálmodták. Arról nem értekezik, hogy ez a „megálmodás” a tizenkilencedik század közepén történt, amikor még sem Hősök tere, sem Andrássy út, sem palotanegyed nem volt a park közelében, sőt, még város sem nagyon. A jelenlegi Városligeti fasor helyén lévő poros úton kellett kizötykölődni az alakuló-formálódó közparkba, tegyük hozzá, ezt akkor társadalmi okok miatt szinte csak az úgymond úri népek tehették meg.

Aztán jött a Millennium, az államalapítás ezredik évfordulója, csodák épültek Pesten, a Ligetben pedig világkiállítást rendeztek. Mai fejjel tényleg barbár beavatkozásnak hat, hogy ennek érdekében nyolcszáz fát kivágtak, s akkor még ideiglenesnek tervezett épületeket, csarnokokat húztak fel. Az esemény azonban hatalmas siker volt, tömegek fordultak meg a magyar múltat, jelent és a reménybeli jövőt bemutató nagyszabású eseményen.

Kis túlzással pedig ekkor dőlt el a Liget további sorsa, ami már korántsem a Karácsony által emlegetett „megálmodást” jelentette, sőt. Társadalmi nyomásra ugyanis számos épületet maradandóvá tettek, ennek gyakran emlegetett példája a Vajdahunyadvár. Vagyis az emberek igényelték, hogy a területnek legyen – úgymond – funkciója, ne csak pihenni, hanem kulturálódni és szórakozni is lehessen a város e valóban csodálatos részén. E megfontolásból van ott ma is az állatkert, a Szépművészeti vagy éppen a Közlekedési Múzeum, ezért került ide később a Petőfi Csarnok mára lebontott, kétségtelenül ocsmány épülete, s tartották itt már 1907 óta évtizedeken át a Budapesti Nemzetközi Vásárt, illetve annak elődjét.

Vagyis szép dolog arra hivatkozni, hogy a Liget milyen csodálatos lenne épületek, tömegeket vonzó múzeumok nélkül, csakhogy ez éppen a hagyománnyal menne szembe, amely immár évszázados, és kis túlzással éppen a társadalmi elvárás alakította ki. Erre hivatkozik egyébként lépten-nyomon a Szépművészeti Múzeumot sikerre vivő Baán László is, aki a Liget Budapest Projekt vezetőjeként számos vitát vállalt az elmúlt években.

De nézzük a konkrét népszavazási kérdést, amely hetvenszázalékos zöldfelületet említ! A jelenlegi arány, amely évtizedek óta érvényes, hatvan százalék, ezt növelné a projekt hatvanötre. Vagyis öt százalék lenne már csak a különbség, miközben a Dózsa György út melletti gigaparkoló például eltűnne. Hovatovább a fejlesztési terv bejelentése előtt senki nem sírt a park egyébként igen cudar, mondhatni posztkádári állapota, a területen átvonuló elképesztő autóforgalom és egyéb kellemetlenségek miatt. A zrt. részéről ráadásul ismét utaltak arra, hogy a látogatók megkérdezését nem hagyják ki, rendszeresek a társadalmi egyeztetések, már százhúsz szervezet, intézmény és közösség képviselői fogalmazták meg javaslataikat, miközben az Ipsos felmérése szerint az érintettek csaknem hetven százaléka egyetértett azzal, hogy új, korszerű kulturális intézmények is kerüljenek a Ligetbe, ha a park zöldfelületét is fejlesztik, annak nagyságát növelik.

Mindettől függetlenül még lehet ellenezni ezt az egészet, követelni a teljes parkosítást, a további egyeztetéseket, meg az azokról való tárgyalásokat megelőző fórumokat, bármit. Viccen kívül: legitim álláspont, ha valaki tiltakozik bármilyen fejlesztés ellen. Lehet. Bár szerényen javasolnám, hogy ezeket az energiákat talán érdemesebb lenne a nem túl távoli, szintén lepusztult Népliget rendbetétele iránti protestálásba fektetni.

Mindent egybevetve azonban, továbbá az építő ötletek és a társadalmi vízió szinte teljes hiányában szenvedő balos ellenzék újabb „rátelepedési manőverét” nézve, mégis csak azt mondhatjuk, itt kérem kekeckedés zajlik. Megint ott tartunk, hogy a kormány ellenében, alig leplezetten politikai célokból akarnak megtorpedózni egy, a többség által eddig támogatott kezdeményezést, amely ráadásul újfent nemzetközi vonatkozású, hiszen a Liget Budapest tervei immár a határainkon túl is elismerésben részesülnek.

Pedig a „földesurak” sarcolását követelő Jobbik, a gazdagok megadóztatásával kampányoló MSZP, az ezt demagógnak minősítő DK, a paksi beruházást zsigerből utáló LMP, a szinte minden nagyobb fejlesztést és tervet ellenző „civilek” részéről oly szívesen hallanék már valamit arról, mit csinálnának ezzel az országgal, mit építenének, hoznának létre, ha megkapnák az annyira áhított társadalmi felhatalmazást, vagyis a hatalmat. Túl azon, hogy kis túlzással mindent leállítanának és visszabontanának, konstruktív felvetésekről kevesebb szó esik. Fundamentalizmus van.

Talán ezért sem kíváncsi rájuk a többség. De ők tudják.