Bízzunk Trumpban

Donald Trump először járt konfliktuszónában, karácsony után egyből az Irakban szolgáló amerikai katonákhoz utazott, aminél kevés népszerűbb és hazafiasabb dolgot tehet egy elnök. A katonák boldogan szelfiztek az elnöki párral, Trump pedig olyanokat mondott az újságíróknak, hogy „hülyére vertük az Iszlám Államot”, de az utazás persze nem csak show volt. Az iraki látogatás kulcsfontosságú politikai üzenet is egyben.

Amikor tavaly tavasszal Trump légitámadást indított Szíria ellen, addigi kritikusai az – akkor igen rövid életűnek tűnő – izolacionista, azaz elszigetelődő politika végét üdvözölték, akik viszont éppen az „Amerika az első” és „Tegyük újra naggyá Amerikát” szlogenek miatt szavaztak a republikánus jelöltre, csalódottan dobták félre piros Trump-sapkájukat. Trump ugyanis pont azzal nyert, hogy megígérte: vége a folytonos beavatkozás politikájának. Már évekkel korábban felelőtlennek nevezte elődje, Barack Obama politikáját, mondván: az amerikai kormánynak egyáltalán nem dolga felfegyverezni mindenféle gyanús milíciákat, amelyeket egyébként Bassár el-Aszad szíriai elnök kezdettől fogva kollektíve leterroristázott, és ezzel nem is tévedett nagyot. A demokraták ugyanis úgy álltak hozzá a Szíriában harcoló, nagyjából egyformán szakállas, rossz arcú és allahakbározó fegyveresek öndefinícióihoz, mint ahogy a genderhez: ha egy középkorú fehér férfi azt mondja, hogy márpedig ő egy ázsiai tinilány, akkor az úgy is van.

Trump nemrégiben jelentette be, hogy az Egyesült Államok Szíriából és Afganisztánból is kivonul. Döntésével eddig egy védelmi minisztert, valamint több Izrael-barát lobbiszervezet támogatását vesztette el, nem is beszélve arról, hogy ezúttal a washingtoni héják átkozzák csalódottan a nevét. Iraki látogatásával viszont tompított valamelyest ezeken a „traumákon”. Egyrészt bejelentette, hogy Irakból egyelőre nem kíván csapatokat kivonni, másrészt pedig azt is egyértelműsítette, hogy szükség esetén onnan is tudnak műveleteket végrehajtani Szíriában. Az iraki jelenlétet egyébként a kivonulásokat értelemszerűen üdvözlő Moszkva sem kifogásolja különösebben. Arra azonban tegnap felhívta a figyelmet Konsztantyin Koszacsov szenátor, hogy légi támadást végrehajtani Szíriában az ottani kormány jóváhagyása, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül továbbra is illegális.

Miközben Trump továbbra is igyekszik fenntartani a kettősséget, vagy ha úgy tetszik, egyensúlyt az ígéretei és a washingtoni érdekharcok között, az Iszlám Állam legyőzésére való hivatkozás szintén kulcsmomentum. Szerinte ugyanis az amerikai katonáknak pontosan addig volt keresnivalójuk Szíriában, amíg megsemmisítették az Iszlám Államot. Ha ezt elődje és annak tanácsadói is így látták volna, nagyon sok halált, pusztulást és menekültáradatot megspórolt volna a világ. A szíriai konfliktus kezdete óta ugyanis az Egyesült Államok és egyes szövetségesei távolról sem az Iszlám Állam legyőzését tekintették prioritásnak, hanem Aszad elnököt akarták mindenáron megbuktatni. Kevesen vannak már hatalmon azon közül, akik 2011-ben magabiztosan mondták, hogy Aszadnak mennie kell. Politikai megfontolásokat helyeztek a terrorizmus legyőzése és a béke elé, ami nem is meglepő annak fényében, hogy az egész konfliktus nagyhatalmi érdekek ütközésének következménye.

A világ akkor lesz jobb hely, amikor Donald Trump és a világ más vezetői is a józan eszükre hallgatnak. Amikor nem akarnak világrendőrt játszani, hanem tiszteletben tartják más államok szuverenitását.