Vélemény és vita
Biztos pont
Álláspont. A magyar kormány már hat éve képviseli azt a nemzetpolitikát, amelynek kulcsa a családpolitika.
Azzal a gondolattal zárta Orbán Viktor idei tusványosi beszédét, hogy mindaz, amit kormánya 2010-ben elkezdett – ideértve a családpolitikát, a demográfiai kérdések megoldását –, egyetlen célt szolgált: azt, hogy Magyarország biztos pont maradjon egy bizonytalan világban. A magyar miniszterelnök régóta nyíltan hangot ad azon meggyőződésének, hogy a demográfiai kérdésekkel komolyabban és politikai tabuktól mentesen kellene foglalkozni – s nem csupán itthon, hanem a fogyatkozó és elöregedő népességű Európában. A téma ennek ellenére alulreprezentált az európai politikában és közbeszédben. „Kik lakják majd be Európát, ez itt a kulcskérdés” – szögezte le a kormányfő a tavaly novemberi, budapesti demográfiai fórumon, és azt hangsúlyozta, hogy a családok helyett az EU nem építheti jövőjét a bevándorlásra.
A múlt év óta Európát elárasztó migránscunami és a vele járó, immár mindennapossá vált terrorakciók, az Európában korábban elképzelhetetlen eszeveszett, gyilkos ámokfutások jól láthatóan növelik a tömeges félelmet és a társadalmi káoszt. Egy-egy sokkoló tragédia után az emberek – a franciáktól immár a németekig – mindenekelőtt biztonságot, nyugalmat kívánnak az államtól, a rendfenntartó szervektől, és politikai változásokat, szigorúbb rendszabályokat, büntetéseket sürgetnek. Közben még mindig nem értik, hogy a tömeges illegális népvándorlás elsődleges oka a gyorsuló túlnépesedés. Pedig Konrad Lorenz Nobel-díjas osztrák orvos, etológus már csaknem fél évszázada rámutatott arra, hogy „a civilizált emberiség nyolc halálos bűne” közül az első a túlnépesedés. Az ember mértéktelen szaporodása és ezzel együtt az élettér – a földi bioszféra – elpusztítása azzal fenyeget, ami egyébként élő rendszerrel szinte sohasem esik meg: önmaga megfojtásával. Amikor Európában még nem jelentett gondot a más földrészekről bevándorlók tömege, már akkor figyelmeztetett, hogy a túl sok egymásnak idegen ember összezsúfol(ód)ása bizonyos helyeken – főként a nagyvárosokban – az elembertelenedés megnyilvánulásaihoz vezet, s egyre gyakrabban agressziót vált ki.
Lorenz sajnos – sok tudóstársával ellentétben – jó prófétának bizonyult, de nem fogalmazott pontosan és egyértelműen. Ugyanis nem „a civilizált emberiség” túlnépesedését tapasztaljuk. Éppen a föld legfejlettebb, leggazdagabb nagyrégiója, a nyugati civilizáció – s ezen belül főként Európa – szenved a népesség fogyásától és elöregedésétől, miközben a világ legszegényebb kontinense, Afrika – és Ázsia nagy része is – patologikus mértékű népességrobbanást produkál. Az ENSZ demográfiai előrejelzése szerint miután Afrika lélekszáma 1950 és 2016 között 5,3-szeresére gyarapodott, 2050-re a jelenlegi duplájára: 1,2 milliárd főről 2,5 milliárdra emelkedik, amit becslések szerint a század végére további 1,9 milliárdos növekedés követ, így megközelíti a legnagyobb földrész, Ázsia 4,9 milliárdos népességszámát. Ugyanakkor Európa népessége előreláthatóan csaknem százmillióval csökken 2100-ig, s a jelenlegi tíz százalékról hat százalék alá zsugorodik aránya a világ össznépességében. A miniszterelnök is megemlítette Tusványoson, hogy jó néhány, az európai országoknál már ma is nagyobb lakosságú afrikai ország népessége néhány évtizeden belül megduplázódik, ezért az igazi nagy nyomás Afrika felől, a Líbia mögötti térségből fogja érni Európát. Ezért az európai országoknak egyenként is, de még inkább együtt, összefogva, mindenáron meg kell védeniük a határokat, máskülönben a migráció „megöl bennünket”.
A határok megerősítése, megvédése, a honfoglalóként viselkedő, az európai társadalmakba beilleszkedni többnyire nem tudó és nem is akaró idegen – zömében muszlim hitű, kultúrájú, életformájú – tömegek illegális, ellenőrizetlen beáramlásának megállítása azonban önmagában kevés. A magyar kormány már hat éve képviseli azt a nemzetpolitikát, amelynek kulcsa a családpolitika. Egyre több eszközzel, évről évre bővülő anyagi ráfordítással támogatja a gyermekeket vállaló és nevelő családokat, hogy a fiatalok által vágyott-kívánt gyermekek megszülethessenek, mert – főként anyagi-pénzügyi, munkapiaci és szociális, életviteli okokból – ma még sokkal kevesebb gyermek születik, mint ahányat eredetileg terveznek.
A KSH legfrissebb tájékoztatója szerint az év első öt hónapjában 36 100 gyermek jött világra, s ez 616-tal, 1,7 százalékkal marad el a 2015. január–májusitól. Így még mindig nem állt meg az 1981 óta tartó népességfogyás. Ugyanakkor biztató, hogy a házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó számottevő emelkedése az idén folytatódott, 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Emellett az is a gyermekvállalási kedv várható növekedését jelzi, hogy az első fél évben már több mint tízezren igényelték a családi otthonteremtési kedvezményt. Az azonban kedvezőtlen, hogy évről évre több tízezren vándorolnak ki hazánkból, s többségük szakképzett fiatal, ami nemcsak a hazai munkapiacon okoz egyre nagyobb gondot, munkaerőhiányt, hanem a születésszám emelkedésének is komoly gátja. Mindez azt mutatja, hogy a negatív demográfiai trend megfordítása, a népességgyarapodás előmozdítása nehéz és összetett feladat, s a kormányzat, az önkormányzatok, a családok és a civil szervezetek felelős gondolkodására és közös erőfeszítésére van szükség, hogy hazánk fokozatosan, egyre inkább családbarát, gyarapodó népességű országgá váljék. Akkor valóban biztosabb pont lehet bizonytalan világunkban.
A múlt év óta Európát elárasztó migránscunami és a vele járó, immár mindennapossá vált terrorakciók, az Európában korábban elképzelhetetlen eszeveszett, gyilkos ámokfutások jól láthatóan növelik a tömeges félelmet és a társadalmi káoszt. Egy-egy sokkoló tragédia után az emberek – a franciáktól immár a németekig – mindenekelőtt biztonságot, nyugalmat kívánnak az államtól, a rendfenntartó szervektől, és politikai változásokat, szigorúbb rendszabályokat, büntetéseket sürgetnek. Közben még mindig nem értik, hogy a tömeges illegális népvándorlás elsődleges oka a gyorsuló túlnépesedés. Pedig Konrad Lorenz Nobel-díjas osztrák orvos, etológus már csaknem fél évszázada rámutatott arra, hogy „a civilizált emberiség nyolc halálos bűne” közül az első a túlnépesedés. Az ember mértéktelen szaporodása és ezzel együtt az élettér – a földi bioszféra – elpusztítása azzal fenyeget, ami egyébként élő rendszerrel szinte sohasem esik meg: önmaga megfojtásával. Amikor Európában még nem jelentett gondot a más földrészekről bevándorlók tömege, már akkor figyelmeztetett, hogy a túl sok egymásnak idegen ember összezsúfol(ód)ása bizonyos helyeken – főként a nagyvárosokban – az elembertelenedés megnyilvánulásaihoz vezet, s egyre gyakrabban agressziót vált ki.
Lorenz sajnos – sok tudóstársával ellentétben – jó prófétának bizonyult, de nem fogalmazott pontosan és egyértelműen. Ugyanis nem „a civilizált emberiség” túlnépesedését tapasztaljuk. Éppen a föld legfejlettebb, leggazdagabb nagyrégiója, a nyugati civilizáció – s ezen belül főként Európa – szenved a népesség fogyásától és elöregedésétől, miközben a világ legszegényebb kontinense, Afrika – és Ázsia nagy része is – patologikus mértékű népességrobbanást produkál. Az ENSZ demográfiai előrejelzése szerint miután Afrika lélekszáma 1950 és 2016 között 5,3-szeresére gyarapodott, 2050-re a jelenlegi duplájára: 1,2 milliárd főről 2,5 milliárdra emelkedik, amit becslések szerint a század végére további 1,9 milliárdos növekedés követ, így megközelíti a legnagyobb földrész, Ázsia 4,9 milliárdos népességszámát. Ugyanakkor Európa népessége előreláthatóan csaknem százmillióval csökken 2100-ig, s a jelenlegi tíz százalékról hat százalék alá zsugorodik aránya a világ össznépességében. A miniszterelnök is megemlítette Tusványoson, hogy jó néhány, az európai országoknál már ma is nagyobb lakosságú afrikai ország népessége néhány évtizeden belül megduplázódik, ezért az igazi nagy nyomás Afrika felől, a Líbia mögötti térségből fogja érni Európát. Ezért az európai országoknak egyenként is, de még inkább együtt, összefogva, mindenáron meg kell védeniük a határokat, máskülönben a migráció „megöl bennünket”.
A határok megerősítése, megvédése, a honfoglalóként viselkedő, az európai társadalmakba beilleszkedni többnyire nem tudó és nem is akaró idegen – zömében muszlim hitű, kultúrájú, életformájú – tömegek illegális, ellenőrizetlen beáramlásának megállítása azonban önmagában kevés. A magyar kormány már hat éve képviseli azt a nemzetpolitikát, amelynek kulcsa a családpolitika. Egyre több eszközzel, évről évre bővülő anyagi ráfordítással támogatja a gyermekeket vállaló és nevelő családokat, hogy a fiatalok által vágyott-kívánt gyermekek megszülethessenek, mert – főként anyagi-pénzügyi, munkapiaci és szociális, életviteli okokból – ma még sokkal kevesebb gyermek születik, mint ahányat eredetileg terveznek.
A KSH legfrissebb tájékoztatója szerint az év első öt hónapjában 36 100 gyermek jött világra, s ez 616-tal, 1,7 százalékkal marad el a 2015. január–májusitól. Így még mindig nem állt meg az 1981 óta tartó népességfogyás. Ugyanakkor biztató, hogy a házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó számottevő emelkedése az idén folytatódott, 22 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Emellett az is a gyermekvállalási kedv várható növekedését jelzi, hogy az első fél évben már több mint tízezren igényelték a családi otthonteremtési kedvezményt. Az azonban kedvezőtlen, hogy évről évre több tízezren vándorolnak ki hazánkból, s többségük szakképzett fiatal, ami nemcsak a hazai munkapiacon okoz egyre nagyobb gondot, munkaerőhiányt, hanem a születésszám emelkedésének is komoly gátja. Mindez azt mutatja, hogy a negatív demográfiai trend megfordítása, a népességgyarapodás előmozdítása nehéz és összetett feladat, s a kormányzat, az önkormányzatok, a családok és a civil szervezetek felelős gondolkodására és közös erőfeszítésére van szükség, hogy hazánk fokozatosan, egyre inkább családbarát, gyarapodó népességű országgá váljék. Akkor valóban biztosabb pont lehet bizonytalan világunkban.