Billog a „külföldi”?

De tényleg: miért megbélyegző az, ha valamiről tudjuk külföldi eredetét? A Dior, az Armani, a Coca-Cola, a KFC vagy a Starbucks termékeiért nyúlva hány vásárló kezét fogta vissza az a tudat, hogy külföldi eredetű áruval permetezi le magát, ölti fel azt magára, helyezi el a gyomrában? De tudni azért nagyon illik. Hiszen ez nem egyszer a márka dicséretét jelzi.

Vagy hány végzősre néznek nálunk ferde szemmel, ha állásra jelentkezik, és „bevallja”: diplomáját bizony nem itthon szerezte, hanem Berlinben, Londonban, Párizsban vagy Bostonban? Azaz „külföldi” eredetű papírokról van szó.

Hogy ne legyünk megvádolhatók a szűk értelemben vett tárgytól való elkalandozással, vegyünk szemügyre néhány olyan karitatív, nem kormányzati szervezetet (NGO-t), amelyek e Soros-világ védelmét soha nem élvezték, nem élvezik, és soha élvezni nem fogják.

Például a Nemzetközi Vöröskeresztet. Aki veszi a fáradságot, és felkeresi magyarországi honlapjukat, ezt találja bemutatkozásuknak már az első mondatában: „A VÖRÖSKERESZT NEMZETKÖZI BIZOTTSÁGA egy – 1863-ban, Henry Dunant által alapított – humanitárius szervezet, melynek mindenkori székhelye Genf.” Jaj! Genf! Külföldi! Megbélyegzett! Ne adjunk neki pénzt, teret!

Vagy tegyünk egy hasonló látogatást a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica honlapján annak „Rólunk” rovatánál. Az így kezdődik:
„A Katolikus Karitász egyházi jogi személyiségű közcélú humanitárius szervezet, amely korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segíti a rászorulókat szociális, egészségügyi intézmények fenntartása és különböző segélyprogramok, akciók útján.
Munkánkat a nagy nemzetközi segélyszervezetek által kidolgozott és elfogadott alapelvek, szabványok határozzák meg.”

Ez már tényleg a szörnyű billog („nemzetközi”) mazochista önmutogatási kényszere. Tarkónkon érezzük 1944 nyirkos leheletét. Mert csak az nem hisz a történelem megismétlődésében, aki azt nem ismeri.
Ja persze. Azt is tudjuk, hogy aki most nem tiltakozik, mert e szervezeteket bélyegzik meg „sárga csillaggal”, mint hangzott el és írták le nemegyszer itthon és külföldön a civil szervezetek támogatási törvénye elleni globális cunami kapcsán, azt majd egyszer elviszik, mert nem lesz ki védelmezze. Legfeljebb néhány külföldi származású, nagyon ronda Vuitton táska ugrik bokszállásba.

Megközelíthetjük persze a kérdést úgy is, hogy ki az széles e hazában, aki annak a névnek kimondásakor, hogy Helsinki Bizottság, TASZ, Transparency International, a mangalicára, a barackpálinkára, a gulyáslevesre vagy a Gundel-palacsintára asszociál? De ha lenne is, nem történhetne vele semmi, mert már nem létezik a hűvösvölgyi diliház, amelyet ultratoleráns Orbanisztánunkban a még mindig szabad őrültként futkározó Gyurcsány Ferenc zárt be galád módon. De még a számára küldött, minden esetben amúgy is következmények nélkül maradó ügyészi levél sem érkezne meg időben, hála a szintén Gyurcsány által a Krisztina körúti postaközpont eladásos szétveréséből hatékonyságában máig ki nem vergődött magyar posta lelassult kézbesítési tempójának.

Viszont átláthatóságnak és rendnek lennie kell.

Ezt e civil szervezetek így gondolták már 1938-ban (tudjuk, Hitler) az Egyesült Államokban akkor és azóta is, San Fernando völgyétől a homárárusítókkal benépesített maine-i kikötőkig. Mint most Oroszországban és Izraelben, ahol Netanjahu miniszterelnök nemrégiben egyszerűen bezárással fenyegette meg ezeket a külföldről pénzelt szervezeteket.

Amelyhez képest az itteni NGO-k­­­-nak nem hogy törvényellenes engedetlenséget kellene kezdeményezniük – amely netán egy nekilódult alak ellenük elkövetett törvényellenes pofonját is magával vonhatja –, hanem örömünnepet rendezniük, amiért nem az említett országokban politizálnak.