Vélemény és vita
Belépő a kötéltáncra
Álláspont. Orbán Viktor már a választási kampányban kiállt Donald Trump mellett, és az elsők között gratulált a megválasztott amerikai elnöknek
A magyar kormány a republikánus elnöktől a magyar–amerikai kapcsolatok hosszú ideje tartó vergődésének végét és egy új korszak kezdetét várta. Ami mégsem köszöntött be jó ideig: Donald Trump nem találkozott a magyar miniszterelnökkel, és arra is mostanáig kellett várni, hogy a két ország külügyminiszterei összejöjjenek.
Persze az Orbán-kormány részben maga választotta ezt az utat (vagy az obamai kritizáló politika kényszerítette erre az útra) például a keleti nyitás meghirdetésével: bármit is mondott Ben Cardin szenátor arról, hogy az Egyesült Államok legszorosabb szövetségesei azok az országok, ahol a legjobb a demokrácia, a valóság az, hogy Washington az amerikai érdekek mentén dönti el, kik a legszorosabb szövetségesei: Szaúd-Arábia, Lengyelország, Románia, Izrael jobban kiszolgálja az amerikai cégek érdekeit például hatalmas fegyvervásárlásokkal, vagy azzal, hogy kéri, amerikai katonai bázis működjön a területén. Magyarország azzal, hogy nyitott Kína, Oroszország és Törökország felé, döntést hozott. És ez a döntés egy republikánus párt által támogatott amerikai üzletember elnökké választásával még nagyobb súllyal esik latba.
Hiába van sok hasonlóság Orbán Viktor és Donald Trump politikája között, Washingtonból nézve a különbségek is szembetűnőek: a Vlagyimir Putyin felé nyitás az amerikai politikai elit, a kínai és orosz beruházások támogatása pedig Donald Trump és a jenki üzleti élet rosszallását váltja ki.
A magyar kormánynak is meg kell tanulnia az új washingtoni nyelvezetet. Amíg az Obama-adminisztrációnak teljesen megfelelni szinte lehetetlen volt, a kormányváltással sokat egyszerűsödött a történet: Trump szívéhez az amerikai termékek vásárlásán és az üzleti kapcsolatokon át vezet az út.
A dolgot nehezíti, hogy a külügyminisztérium személyzetének jelentős része még mindig ellenséges a magyar kormánnyal, hatalmas botrány volt belőle, hogy Szijjártó Pétert fogadta Pompeo. „Undorító” – mondta egy nevét nem vállaló külügyi alkalmazott a találkozóról a Daily Beast portálnak, amely Orbánt „Putyin barátjának” nevezte.
A találkozó létrejötte ugyanakkor azt jelzi, hogy a demokrata időkből a külügyminisztériumban maradt emberek befolyása gyengül, de ez még nem ad okot felhőtlen örömre. Mike Pompeo is megjegyezte, hogy a civil társadalom fontos az Egyesült Államok számára, de már sokkal inkább a közös pontokra került a hangsúly, így például a terrorizmus és az Iszlám Állam elleni harcra, az illegális migráció megállítására, a keresztények megvédésére és segítésére világszerte.
A találkozó nagy előrelépés, de inkább szimbolikus ajándék, vagy a korábban megtörtént valódi fordulat protokolláris lecsapódása. A valódi váltás Magyarország számára Wess Mitchell eurázsiai ügyekért felelős államtitkárrá kinevezésével már eljött, amikor egy republikánus, Közép-Európát jól értő ember kezébe kerültek a szakmai döntések.
A magyar külügy esélyt kapott a bizonyításra, ami több, mint amit az Obama-adminisztráció valaha is adott, de a lehetőséggel élni is tudni kell. Bizakodásra ad okot, hogy úgy tűnik, Szijjártó Péter sok kérdésben megtalálta a közös hangot Mike Pompeóval. Ugyanakkor nagy egyensúlyérzéket kívánó kötéltánc vár a magyar kormányra, ha az Egyesült Államoknak is meg akar felelni, de az orosz és kínai kapcsolatok javításában elért sikereket sem akarja veszni hagyni.
Persze az Orbán-kormány részben maga választotta ezt az utat (vagy az obamai kritizáló politika kényszerítette erre az útra) például a keleti nyitás meghirdetésével: bármit is mondott Ben Cardin szenátor arról, hogy az Egyesült Államok legszorosabb szövetségesei azok az országok, ahol a legjobb a demokrácia, a valóság az, hogy Washington az amerikai érdekek mentén dönti el, kik a legszorosabb szövetségesei: Szaúd-Arábia, Lengyelország, Románia, Izrael jobban kiszolgálja az amerikai cégek érdekeit például hatalmas fegyvervásárlásokkal, vagy azzal, hogy kéri, amerikai katonai bázis működjön a területén. Magyarország azzal, hogy nyitott Kína, Oroszország és Törökország felé, döntést hozott. És ez a döntés egy republikánus párt által támogatott amerikai üzletember elnökké választásával még nagyobb súllyal esik latba.
Hiába van sok hasonlóság Orbán Viktor és Donald Trump politikája között, Washingtonból nézve a különbségek is szembetűnőek: a Vlagyimir Putyin felé nyitás az amerikai politikai elit, a kínai és orosz beruházások támogatása pedig Donald Trump és a jenki üzleti élet rosszallását váltja ki.
A magyar kormánynak is meg kell tanulnia az új washingtoni nyelvezetet. Amíg az Obama-adminisztrációnak teljesen megfelelni szinte lehetetlen volt, a kormányváltással sokat egyszerűsödött a történet: Trump szívéhez az amerikai termékek vásárlásán és az üzleti kapcsolatokon át vezet az út.
A dolgot nehezíti, hogy a külügyminisztérium személyzetének jelentős része még mindig ellenséges a magyar kormánnyal, hatalmas botrány volt belőle, hogy Szijjártó Pétert fogadta Pompeo. „Undorító” – mondta egy nevét nem vállaló külügyi alkalmazott a találkozóról a Daily Beast portálnak, amely Orbánt „Putyin barátjának” nevezte.
A találkozó létrejötte ugyanakkor azt jelzi, hogy a demokrata időkből a külügyminisztériumban maradt emberek befolyása gyengül, de ez még nem ad okot felhőtlen örömre. Mike Pompeo is megjegyezte, hogy a civil társadalom fontos az Egyesült Államok számára, de már sokkal inkább a közös pontokra került a hangsúly, így például a terrorizmus és az Iszlám Állam elleni harcra, az illegális migráció megállítására, a keresztények megvédésére és segítésére világszerte.
A találkozó nagy előrelépés, de inkább szimbolikus ajándék, vagy a korábban megtörtént valódi fordulat protokolláris lecsapódása. A valódi váltás Magyarország számára Wess Mitchell eurázsiai ügyekért felelős államtitkárrá kinevezésével már eljött, amikor egy republikánus, Közép-Európát jól értő ember kezébe kerültek a szakmai döntések.
A magyar külügy esélyt kapott a bizonyításra, ami több, mint amit az Obama-adminisztráció valaha is adott, de a lehetőséggel élni is tudni kell. Bizakodásra ad okot, hogy úgy tűnik, Szijjártó Péter sok kérdésben megtalálta a közös hangot Mike Pompeóval. Ugyanakkor nagy egyensúlyérzéket kívánó kötéltánc vár a magyar kormányra, ha az Egyesült Államoknak is meg akar felelni, de az orosz és kínai kapcsolatok javításában elért sikereket sem akarja veszni hagyni.