Bazári majmok

Szintén egyetlen nap alatt. Ehhez a horvát politika – élén Milanovic miniszterelnökkel, akinek állítólag mindig és minden szituációra van valami megoldása, és így bizony a legalábbis hangzatosnak tűnő Zs tervvel is rendelkezik – tartós és stabil alapot teremtett. A különbség annyi, hogy Szlovénia a méltóságát jelentős mértékben megőrizve szenvedte el ezt a csapást, valahogy úgy, mint régen azok a brit katonák Gallipolinál, akik úgy szaladtak ki a lövészárkokból, hogy tudták, egyenesen a török géppuskáknak és egyenesen a halálba rohannak.

A horvátok pontosan ugyanúgy fordították a szlovén határnak az illegális bevándorlókat, ahogy nemrég felénk tették. A mi kapacitásaink nagyobbak voltak, türelmünk azonban véges, és lezártuk a horvát zöldhatárt is. Tudott róla mindenki, a szerb határzárról is, Orbán Viktor júniusban nem akármekkora plénum előtt számolt be róla, később még Werner Faymann osztrák kancellárhoz is kiutazott, és megkérdezte tőle, hogy Magyarország kerítést építsen-e vagy korridort létesítsen. Egész egyszerű, eldöntendő kérdés volt, de válasz nem érkezett rá, a kancellár annyira nem értette, mintha a Hair című musicalből lépett volna ki annak a nyüzüge kis katonának a képében, aki sokadik felszólításra sem hajlandó levenni a zokniját. Aztán amikor egy markos katonai rendész felkapja, egy másik pedig megszabadítja a fuszekliktől, akkor kiderül, hogy a kis fickó nemcsak a szemérmét, hanem a lábujjain pirosra festett körmeit is takargatta.

Nem tudom persze, hogy Faymann kancellár lábán a körmök pirosak-e vagy sem, de azt igen, hogy Ausztria befogadóképessége is véges, akárcsak választópolgárainak türelme. Ezt a bécsi választás, amit ugyan megnyertek a szociáldemokraták, de az igazi győzelmet mégiscsak a Szabadságpárt könyvelhette el, pontosan megmutatta. A faymanni okoskodás pedig senkinek sem használ, most a szlovéneknek sem, mert a nagy és befogadóbarát Ausztria meghatározta, hogy naponta pontosan hány migránst hajlandó befogadni. Kevesebbet, mint amennyit a szlovének át szeretnének hozzájuk engedni, és jóval kevesebbet annál, amennyit Horvátország Szlovéniára zúdít. Úgy, hogy a két ország előtte megállapodott bizonyos számokban, és úgy, hogy a horvátok nem válaszolnak a szlovén telefonhívásokra. Itt megemlítjük azt is, hogy nem a mi határzárunk szünteti meg a bevándorlási hullámot, hiszen van annak utánpótlása bőven, csak eltereli azt, bár a végcél sokak, talán milliók számára továbbra is Németország.

Németország nélkül pedig nem lehet megoldani ezt a problémát, ezért nincs semmi meglepő abban, hogy Angela Merkel most éppen Ankarában tárgyal, mert a törökök nélkül sem lehet megoldani ezt a népvándorlási válságot. Vitt is a zsákjában minden jót, vízumkönnyítést például és a lehetséges uniós csatlakozás lehetőségét. Ahmet Davutoglu miniszterelnök máris nagyvonalúan és sok-sok mindent megelőlegezően bejelentette, hogy hat uniós csatlakozási fejezet azonnal megnyitható. Arról egyelőre nem esett szó, hogy az eddig megszavazott eurómilliárdokon túl mennyi pénzt kap majd hivatalosan és nem hivatalosan Törökország, és arról sem, hogy milyen egyéb más kedvezményekben részesül. Nem esett szó a kurd kisebbségről sem, bár mire az Európára nehezedő migrációs nyomás megszűnik, addig még rengeteg bomba hullik Szíriára, és ezek a csapások, ahogy eddig is, nem csak az Iszlám Állam állásait és harcosait pusztítják. A kis Ciprus, pontosabban annak görög illetőségű fele is felemelte már a hangját, jelezve, hogy azok a problémák, amelyek korábban megakasztották a török csatlakozási tárgyalásokat, nem szűntek meg, továbbra is fennállnak. Athén pedig bejelentette, hogy bizonyos területi viták miatt semmilyen formában nem hajlandó együttműködni a törökökkel a görög határ védelmében. Ez azt feltételezi, hogy Alekszisz Ciprasz jelentős engedményeket érhet el a különböző segélyek és azok visszafizetése területén.

Angela Merkel nincs alkupozícióban, sem irigylésre méltó helyzetben, a török és a görög pedig híresen jó kereskedő nép, tudnak, sőt szeretnek is alkudozni, és majd megadják Merkelnek, amit kér, de annak iszonyatos ára lesz, hiszen a törökök bármikor, újra és újra elővehetik a migránskártyát, amit a görögök még egy hússzal, sőt egy negyvennel is kiegészíthetnek, hiszen az aduk náluk vannak. Nem véletlenül nyilatkozott úgy Merkel párttársa, a szintén CDU-s Günther Oettinger – aki nem mellesleg az Európai Unió digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztosa – a kancellár törökországi látogatása kapcsán: „Két évvel ezelőtt nem gondoltam volna, egy évvel ezelőtt éppoly kevéssé, hogy a német kancellárnak kérelmezőként, konkrét ellenszolgáltatással a birtokában Ankarába kell utaznia”.

És akkor jöjjön most még egy csipet szenvedély: ha Törökország teljes jogú uniós tag lesz, akkor hetvenötmillió török és vele az iszlám előtt is megnyílik Európa. Teljesen hivatalosan, rokonok pedig bőven vannak szerte Németországban. Mindez azt mutatja, hogy Angela Merkel és vele az unió boldogabbik része még mindig nem tanulta meg annak a mondásnak az értelmét, amit évtizedek óta tudnia kellene, és amit mi már nagyon régóta tudunk, mert megtapasztaltuk, hogy ha törököt fogunk, akkor bizony nagyon gyakran előfordul, hogy nem ereszt.