Bátor csapat

Bátor mutatványra készültek. Előzőleg megígérték, bizony kordont fognak bontani, hiszen itt diktatúra van, a hatalom fél, el akar zárkózni az emberek elől.

Az egykor az apostoli királyság visszaállításáért lelkesedő, ma inkább a Soros-féle civilekért aggódó, a 2006-os véres őszért is felelős Gyurcsánnyal és bandájával kokettáló műradikálisok neki is mentek a kordon helyén álló rendőröknek: nem féltek felmutatni képviselői igazolványukat, és kényelmesen besétáltak a törvényhozás alakuló ülésére. Aztán jöhetett egy vitriolos közlemény arról, hogy ők igazából kordont bontottak. Még az oviban is kínos magyarázat lenne, de szerintük a Fidesz annyira megrémült a csavarkulcsaiktól, hogy ezért nem állított akadályt a Kossuth térre. Na persze.

Ráadásul az elnyomás minálunk oly mértékű, hogy néhány tucat szabadnapos tüntető már a délelőtti órákban beszabadulhatott sípolni és hőbörögni a Parlament elé. Akkora lett a hangulat, hogy egyenruhásoknak kellett a taxijához kísérni az ülésről távozó Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnökét is, nehogy szétszedje a demokráciáért aggódó csőcselék. Tévedés ne essék: a kormány ellen természetesen bármikor és szinte bárhol lehet demonstrálni, 2010 óta ezt fizikai épsége kockáztatása nélkül bárki megteheti, ám a legitim választási eredmény miatti csalódottságot egyházi méltóságon, illetve a szakszerűen és higgadtan eljáró készenlétiseken levezetni közelebb áll a barbársághoz, mint a jogállamisághoz. Ennyit a békés tüntetések mítoszáról!

Eközben a – korábban zsidók listázásáról értekező Gyöngyösi Márton által vezetett – Jobbikhoz hason­lóan szebb napokat látott szocialisták frakciója is szimbolikus aktust szervezett, a Carl Lutz rakpartnál álló Magyar Köztársaság kövénél ünnepélyeskedett a voksoláson megbukott csapat, kiegészülve néhány ravasz potyautassal. Érdemes felidézni: a furcsa mementó 2011-es avatásán a polgári kormány legyűréséről értekezett Mesterházy Attila akkori elnök. Azóta túl vagyunk két kétharmados Fidesz-győzelmen, a szocialisták elfogyasztottak néhány pártelnököt, elveszítettek pár százezer szavazót, megbuktattak egy saját kormányfőjelöltet, majd importáltak egyet, s ezzel bevittek a parlamentbe egy mikropártból ejtőernyőzött politikai kaméleont. Aki hamarosan el is hagyja a tovább süllyedő hajót. Szintén bátor.

Ez lett tehát Horn Gyula utódpártjából: néhány szerencsés túlélő egy hangulatos parkban, négyévnyi biztos fizetéssel, csekély morális tőkével, még szerényebb társadalmi bázissal. Közben a feléjük húzó, ugyancsak rendkívül bátor LMP-s Hadházy Ákos nem volt hajlandó letenni a parlamenti esküt, mondván, Orbán Viktorral és Farkas Flóriánnal együtt neki az nem megy. Csakhogy a többszörösen áruló politikai kalandor érvelése azért is álságos, mert kormányváltás esetén ugyanez lett volna a helyzet. Akkor pedig nyilván nem keresett volna kibúvót. Ráadásul, ahogy arra Áder János államfő is utalt, az ellenzék április 8-án napközben, a részvétel kapcsán még ünnepelte a demokráciát, csak az eredmény ismeretében kezdte el ismét temetni. Márpedig a választók döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania, ez a demokrácia alapszabálya.

Igaz ez az ismét aggályos módszerekkel kísérletező Brüsszelre, a Soros-hálózat kipróbált tagjaira és a tüntetőkre is. Érdemes tisztázni továbbá, hogy az ellenzék nyomorát nem a kormány okozta, hanem maguk a szavazók. Büntetésből.