Csizmadia László

Vélemény és vita

„Bármi” – vagy mégsem?

Rákosi Jenő írta 1926-ban: „Életem törvényét bármikor, minden viszonyok között tartottam, állok a zászló alatt, amelyre ez volt és ez lesz kiírva: Magyarországért!”

Az ötvenes évek végén a Kádár-rendszer betiltotta Magyarországon az Ahogy lesz, úgy lesz címen közismert világslágert. A diktatúra úgy döntött, hogy ezzel is korlátozza a kiábrándultság közönyének terjedését.

Tusnádfürdőn a miniszterelnök a világ helyzetét elemezve valami hasonlót mondott: „Bármi megtörténhet” – de szükségesnek tartotta gyorsan hozzátenni, hogy kiszámíthatatlan külső erők sem kényszeríthetnek bennünket meghátrálásra, kishitűségre, az országunkért megkezdett munka feladására.

A CÖF közösségébe tartozó emberek jó ideje figyelik Európa és vezetői tekintélyelvűséggel körülbástyázott bizonytalankodását. Egyre biztosabban tudjuk, hogy nem ez az út. A reálisan létező veszélyek tudatában kell igaz hazafiassággal, elhivatottsággal dolgozni Európa és a világ jelenlegi keretei között a magyar közösség érdekében. Így talán megakadályozhatjuk, hogy ne történhessen „bármi”. Ellenkezőleg. Míg a többiek összezavarodnak, mi a meglévő értékeink tudatában és azokat védve valósítsuk meg azt, amit jónak és hasznosnak látunk, amit szeretnénk.

A jó kormányzást segítő és elismerő önkéntes civil emberek serege már többször megmutatta, hogy sok mindenre képes a magyarság érdekében. A CÖF-zászlókat lengető csendes, békés polgárok bizalma, amit tömeges jelenlétük és folyamatos aktivitásuk súlyoz, kötelezővé teszi a kormányzat, de az ellenzék részére is a lehető legszélesebb körű társadalmi béke megteremtését. Az egymás méltóságát tisztelő, észérvek alapján bátran vitatkozó közösségen belül meg lehet találni a többség és kisebbség érdekeinek ésszerű arányát, a jó szomszédság biztonságát határon kívül és belül. Magyar állampolgár nem gyűlölhet magyar állampolgárt. A pártpolitikai érdeket szolgáló, a kormányintézkedéseket érdemi végiggondolás nélkül, zsigerből támadó, hazug, uszító ellenvetéseket a közösség erejével kell kivetni a közjóért és a közhaszonért folyó értelmes vitákból.

Az ország belső ügyeiben nem szabad teret engedni civilnek álcázott, külföldi pénzekből finanszírozott „ellenzéki” zsoldos szervezeteknek. Még az Európai Unió bürokratáinak segítségével sem hagyhatjuk kialakulni a liberális köntösbe bújtatott III/III-as uniós ügyosztályt, amely – jó pénzért - az egyes „renitens” tagországok választásokon megbukott ellenzéki csoportjainak újbóli hatalomra juttatásán fáradozik.
A demokrácia az Európai Unió alapokmányban is rögzített, megkérdőjelezhetetlen alapelveinek egyike, hogy a tagországi országgyűlési választások eredménye mindenki számára szent és sérthetetlen. Még az Európai Unió legfőbb szerve sem dönthet tagországi felhatalmazás nélkül az egyes nemzetek polgárainak feje fölött. Sőt! A „verseny szabadsága” jegyében folytatott titkos pénzügyi beavatkozásokkal sincs joga senkinek megváltoztatni egy nemzet demokratikus választásokon hitelesített politikai állásfoglalását.
A Trianon okozta sebektől, majd a szovjet diktatúrától szenvedő, évszázados társadalmi feszültségeket hordozó kelet–közép-európai országok – és különösen Magyarország –, mindennél jobban várták és akarták, hogy befogadják őket az Európai Unióba, amely a szemünkben a demokratikus értékek megtestesítője volt. És jött a meglepetés! Soha nem sejtett kihívásokkal kerültünk szembe. „Halandó ember” számára megközelíthetetlen, vezető tisztségviselőknek nevezett bürokraták kezdték megkérdőjelezni nemzeti szuverenitásunkat. Még inkább meglepett bennünket, hogy az „európai közösség” ezt magától értetődőnek tartotta. Büntetlenül vették és veszik semmibe a tagországok egyenjogúságának elvét. Éppen azokkal a népekkel szemben alkalmaznak szankciókat, amelyek hosszú évtizedeken át szenvedtek birodalmi elnyomás alatt, holott ezeknek a népeknek a szabadság talán drágább - de mindenesetre jóval megszenvedettebb – kincs, mint a nyugati nagyhatalmak polgárai számára, akiknek ugyanez évszázadok óta evidencia.

Ez a jól ismert, birodalmi elnyomásra törekvő viselkedés váltotta ki a magyar polgárok nagyfokú éberségét. Úgy tűnik, a „válság” a pénzvilág mágnásainak új stratégiai megoldásokat sugall. A jelek szerint Európa is csatlakozott egy megdönthetetlen, pénzelven alapuló szuperbirodalom létrehozásához, amely nem tűr meg önállósági törekvéseket. Ennek a globalista pénzügyi erőszaknak a végterméke az egyes országokra leosztott, „a pénz beszél, a nép még csak nem is ugat” effektus, amely az oligarchák korlátozhatatlan uralmának alapfeltétele és egyben táptalaja.

Az Európai Unió közösségét alkotó nemzetek kötelezettséget vállaltak a jogok és kötelezettségek alapszerződés szerinti megvalósítására. Ennek jegyében és az Európai Unió válságának megoldása érdekében a bal- és jobboldali szélsőségeket száműzni kell.

Ez viszont csakis az egyes nemzetek polgárainak akaratából és bizalmából valósulhat meg. A világuralomra törő pénzügyi gyarmatosítók látható és láthatatlan seregét a szélsőségek kiszűrésével lehet megállítani a kontinens és az egyes országok határainál. Európa polgárainak közös érdeke, hogy éljenek a természet adta gazdasági előnyökkel. Egyetlen európai ország sem tehet különbséget a Kelet és Nyugat kínálta lehetőségek között. Hasonlóan kell cselekednünk, mint a természetben élő ember, akit egyaránt gyönyörködtet a napkelte és a napnyugta. Az organikus rendet gazdasági értelemben sem ajánlatos mesterséges politikai beavatkozásokkal zűrzavarossá tenni.

Az emberiség hatalmas kihívások előtt áll, a politikában és az élet többi területén egyaránt. Karizmatikus, tiszta lelkű és hiteles politikusok mestermunkájára, világszintű együttműködésére van szükség. A békére való törekvés a fenntartható emberi élet és élhető társadalom egyetlen reménye és forrása.

A CÖF feladata, hogy az emberi közösség erejével támaszt adjon az uniós és a nemzeti kormányzáshoz egyaránt. A civil többség mindenkori összefogása, szervezett részvétele saját sorsának irányításában egyben azt is jelenti, hogy a polgárok közös tetteikért felelősséget is vállalnak, annak tudatában, hogy „bármi megtörténhet”. Ugyanakkor nem mi felelünk azért, ami nem rajtunk múlik.

A lényeg azonban minden magánember és minden civilszervezet számára: mindent megtenni Magyarországért, ami az ember vagy a közösség szempontjából lehetséges.