Vélemény és vita
Barbárok
Álláspont. Az ember megdöbben, s önkéntelenül kifogásokat, mentőövet keres a román miniszterelnök számára
Hiszen olyan nincs, hogy 2018-ban egy európai ország kormányfője akasztással fenyegesse meg egy nemzeti kisebbség tagjait egy zászló kitűzése miatt. Ilyen nem létezik: biztos nem úgy gondolta, félreértették vagy félrefordították – kattog az ember agya, önkéntelenül tiltakozva a sötét középkort idéző szöveg ellen. „Világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök” – így hangzott Mihai Tudose eredeti mondata, s a magyar külügy által becitált román nagykövet sem tett mást, mint mismásolva-nyelvészkedve próbálta magyarázni a megmagyarázhatatlant.
Csakhogy mi már nem vagyunk partnerek ebben, nem nyom el, nem domesztikál minket Rákosi és Kádár a „baráti” kisantanttal való kényszeres összekacsintásra, hogy a románok megint úgy tehessenek, mintha csak afféle félreértésről lenne szó, sőt, még mi kérjünk elnézést holmi irredenta érzékenységért. Amit Tudose mondott, tűrhetetlen, ez vitán felül áll – fogalmazott Szijjártó Péter külügyminiszter, s kivételesen az ellenzéki pártok is kiálltak a hungarofób sovinizmus ellen.
A Mandiner publicistája foglalta össze legtalálóbban a Tudose-jelenség lényegét: előjött a románból a román – írta. A kormányfő csupán kimondta azt, ami számos román politikus gondolatainak motorja, de mindig valami vékonyka européer mázzal lefújja a karosszériát, amikor könnyített vizsgára viszi a NATO, az EU vagy legújabban az OECD és Schengen műhelyébe. A máskor oly hangos uniós intézmények persze hallgatnak, például az EU igen tisztelt bírósága éppen olyan kulcsfontosságú diszkriminációs ügyekkel volt elfoglalva Románia kapcsán, mint hogy egy kanadai–román homoszexuális pár tengerentúli tagja letelepedhet-e Romániában, vagy hogy megfigyelheti-e egy bukaresti dolgozója munkahelyi levelezését a munkáltatója.
Persze a román félt is meg lehet érteni: identitásuk alapja a szíriuszi magyarság meséjével vetekedő dáko-román vágyálom, majd az „ősi föld” visszaszerzéséért folytatott tiszta küzdelem – indulószerű himnuszukban a „barbár zsarnokok” elleni harc – s a római mintára, kultúrfölényre alapozott nagylelkű uralom.
A román néplélek nem viselné el a szembesülést azzal, hogy a románok valójában ágrólszakadt balkáni pásztorok magyar királyok és nemesek kegyelemből Erdélybe befogadott utódai, akik elitje azóta is primitív hordaként viselkedik Európában, porcelánbolti elefántként az erdélyi tündérkertben.
S ahogy Drakula sem lép ki a halálos napfényre, a Román Akadémia sem hajlandó vitázni az 1918-as „nagy egyesülés” centenáriumán – emlékezetes, éppen száz éve szerezték meg ármánnyal, kétszeres árulással és a budapesti Károlyi-kormányzat köldöknéző ostobasága jóvoltából Erdélyt. S románosítják azóta is, korábban népirtással, kitelepítéssel, most üldözéssel, erőszakos asszimilációval – hiszen a rablógyilkosnak is elemi érdeke eltüntetni a szemtanút. Csak azok a fránya magyarok nem tudtak kihalni, beolvadni vagy elköltözni. Ehelyett bosszantó létezésükkel nap mint nap rámutatnak a kínos történelemhamisításra.
Eközben nincs olyan hét, hogy Bukarest ne ismételgetné: Románia modellértékű kisebbségpolitikát folytat. A számtalan atrocitás melletti alkalmi gesztusaik azonban kimerülnek egy díszszász fajankó elnökké emelésében, kényszermosolyokban és ígérgetésekben. Majd jön egy ilyen Tudose-féle kirohanás, ami szertefoszlat minden délibábot – s rámutat, ki is viselkedik a himnuszban megénekelt barbár zsarnokként.
Csakhogy mi már nem vagyunk partnerek ebben, nem nyom el, nem domesztikál minket Rákosi és Kádár a „baráti” kisantanttal való kényszeres összekacsintásra, hogy a románok megint úgy tehessenek, mintha csak afféle félreértésről lenne szó, sőt, még mi kérjünk elnézést holmi irredenta érzékenységért. Amit Tudose mondott, tűrhetetlen, ez vitán felül áll – fogalmazott Szijjártó Péter külügyminiszter, s kivételesen az ellenzéki pártok is kiálltak a hungarofób sovinizmus ellen.
A Mandiner publicistája foglalta össze legtalálóbban a Tudose-jelenség lényegét: előjött a románból a román – írta. A kormányfő csupán kimondta azt, ami számos román politikus gondolatainak motorja, de mindig valami vékonyka européer mázzal lefújja a karosszériát, amikor könnyített vizsgára viszi a NATO, az EU vagy legújabban az OECD és Schengen műhelyébe. A máskor oly hangos uniós intézmények persze hallgatnak, például az EU igen tisztelt bírósága éppen olyan kulcsfontosságú diszkriminációs ügyekkel volt elfoglalva Románia kapcsán, mint hogy egy kanadai–román homoszexuális pár tengerentúli tagja letelepedhet-e Romániában, vagy hogy megfigyelheti-e egy bukaresti dolgozója munkahelyi levelezését a munkáltatója.
Persze a román félt is meg lehet érteni: identitásuk alapja a szíriuszi magyarság meséjével vetekedő dáko-román vágyálom, majd az „ősi föld” visszaszerzéséért folytatott tiszta küzdelem – indulószerű himnuszukban a „barbár zsarnokok” elleni harc – s a római mintára, kultúrfölényre alapozott nagylelkű uralom.
A román néplélek nem viselné el a szembesülést azzal, hogy a románok valójában ágrólszakadt balkáni pásztorok magyar királyok és nemesek kegyelemből Erdélybe befogadott utódai, akik elitje azóta is primitív hordaként viselkedik Európában, porcelánbolti elefántként az erdélyi tündérkertben.
S ahogy Drakula sem lép ki a halálos napfényre, a Román Akadémia sem hajlandó vitázni az 1918-as „nagy egyesülés” centenáriumán – emlékezetes, éppen száz éve szerezték meg ármánnyal, kétszeres árulással és a budapesti Károlyi-kormányzat köldöknéző ostobasága jóvoltából Erdélyt. S románosítják azóta is, korábban népirtással, kitelepítéssel, most üldözéssel, erőszakos asszimilációval – hiszen a rablógyilkosnak is elemi érdeke eltüntetni a szemtanút. Csak azok a fránya magyarok nem tudtak kihalni, beolvadni vagy elköltözni. Ehelyett bosszantó létezésükkel nap mint nap rámutatnak a kínos történelemhamisításra.
Eközben nincs olyan hét, hogy Bukarest ne ismételgetné: Románia modellértékű kisebbségpolitikát folytat. A számtalan atrocitás melletti alkalmi gesztusaik azonban kimerülnek egy díszszász fajankó elnökké emelésében, kényszermosolyokban és ígérgetésekben. Majd jön egy ilyen Tudose-féle kirohanás, ami szertefoszlat minden délibábot – s rámutat, ki is viselkedik a himnuszban megénekelt barbár zsarnokként.