Banki engedetlenség

A Fidesz–KDNP-kormány ígéretének eleget téve 2014. július 26. napján megszületett a hitelek által eladósodott embereknek szánt mentőcsomag első lépéseként a 2014. évi XXXVIII. törvény, amely a fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozik. A törvény egyértelműen kimondja: „A kölcsönszerződésen alapuló követelések behajtása iránt folyamatban lévő (vagy a kölcsönszerződésből eredő követelés behajtása érdekében bekapcsolódással indult) végrehajtási eljárásokban – a (4.), (7.), (8.) és (10.) bekezdésben foglalt kivétellel – a külön törvényben meghatározott időpontig eljárási cselekmény, intézkedés nem foganatosítható, a felek és egyéb érdekeltek által tett nyilatkozatok is hatálytalanok; eddig az időpontig minden határidő megszakad, azt követően a határidő újra kezdődik. A végrehajtási ügyet a végrehajtónak szünetelő ügyként kell nyilvántartania, ha a végrehajtási ügyben eljárási cselekmény vagy intézkedés foganatosítására e törvény alapján nem kerül sor.”

A törvény tehát hatályos, az adósok fellélegezhetnek egy időre. Illetve, mégsem. Vannak ugyanis olyan végrehajtók, akik törvényen kívülinek érzik magukat, és a bajba jutott emberekkel szemben fizetési letiltásokat próbálnak foganatosítani, bár nem tehetnék. Vannak bankok, amelyek, mintha mi sem történt volna, ugyanolyan vehemenciával zaklatják telefonon fizetésképtelen ügyfeleiket, mintha ez a törvény nem is létezne. Vagy ami még rosszabb, egyes pénzintézetek egymásnak ellentmondó értesítéseket küldözgetnek a legtöbb esetben laikus ügyfeleiknek. Nem pihennek a közjegyzők és a bíróságok sem, pedig az ember az eddigi gyakorlat alapján úgy gondolná, itt a nyár, ítélkezési szünet van, haladékot kaphat mindenki, legalább egy kis időre.

Ha már a nyárnál tartunk, szót kell ejtenünk arról, esetleg a bajban lévő embereknek is van lehetőségük, és elutaznak pihenni. Nem sokra, egy hétre, valahová országon belül. Teljes nyugalomban tehetik, hiszen – gondolhatják bátran – nyár van, életbe lépett a törvény, az alatt az egy hét alatt nem kaphatnak újabb végrehajtásról szóló papírt vagy közjegyző általi fizetési meghagyást. Aztán a rövidke nyaralásból hazatérve kellemetlen meglepetésben lehet részük. A postaládában ott várja őket a második kézbesítési kísérletről szóló postai értesítő, holott elsőt nem kaptak. Ez pedig jelen esetben óriási bajt jelent! Röviden elmondom azoknak, akik szerencséjüknél fogva járatlanok a MOKK (Magyar Közjegyzői Kamara) közjegyzői által küldött levelek terén: bizonyos összegű hitelek felvételekor a bank ragaszkodott közjegyző bevonásához, ami a hitelt felvevő ügyfél számára kétszeresen rossz volt. A hitel folyósításához ki kellett fizetnie a közjegyző rendszerint busás díját, majd kényszerűen hozzájárult ahhoz, hogy abban az esetben, ha fizetési gondok merülnének fel a hitel visszafizetése során, a közjegyző a bíróság kihagyásával küldhet az adós munkáltatójának fizetési meghagyást, és letiltathatja fizetésének 33 százalékát. A fizetési meghagyás ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, a 16. napon már teljesen felesleges, ezért, ha valaki csak második postai értesítést kap az ajánlott küldemény érkezéséről, és ha mondjuk nyaralása miatt azt sem aznap látja, amikor a postás otthagyta, már ki is csúszott a fellebbezési határidőből, és a gépezet kíméletlenül beindul. Törvény ide vagy oda.

Természetesen lehet azon vitatkozni, vajon hibás-e az az ember, aki hitelt vett fel, és így próbálta anyagi nehézségeit áthidalni, lakását felújítani, autóját lecserélni, lányát férjhez adni, unokája tandíját kifizetni az egyetemen, és még sorolhatnám. Lehet mondani, mindenki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér, de már késő. Sajnos a lakosság jelentős része bedőlt a bankok által felelőtlenül kínált hiteleknek, amelyeket sokszor olyan jövedelmű és korú embereknek is folyósítottak, akikről eleve tudni lehetett, hogy soha nem fogják tudni visszafizetni azt.

E hitelek felvevői szinte minden esetben pénzügyi dolgokban járatlan, jóhiszemű emberek, akik becsületesen próbálták tartozásukat rendezni egészen az utolsó fillérjeikig. Voltak azonban olyan tényezők, amelyekkel ők mint laikusok nem számoltak előre, de a bankok szakemberei pontosan tisztában voltak ezekkel. Mint ahogy azzal is, hogy a bajba jutott, eladósodott embereknek nem lesz lehetőségük arra, hogy jogi segítséget kérjenek a napi rendszerességgel ajánlott levelekben érkező felszólítások megválaszolásához, vagy az őket nap mint nap telefonon zaklató banki alkalmazottakkal szemben. Mert ha lenne pénzük arra, hogy jó ügyvédet fogadjanak, akkor fizetnék a hiteleiket is.

Természetesen szót kell ejtenem azokról az ügyvédekről, jogászokról is, akik szívügyüknek érzik a hitelkárosultak gondját, és sok esetben minden ellenszolgáltatás nélkül nyújtanak segítséget a rászorulóknak. Nagy köszönet érte, de sajnos, nincsenek sokan. Meg kell említenem azonban azt is, hogy vannak olyan médiamunkások, akiket hallgatva sokszor úgy érzem, talán valamelyik bank szóvivőjét hallom éppen. Az egyik kereskedelmi rádió jeles személyisége délutánonként betelefonálós műsorában nemegyszer adott hangot véleményének, amely szerint minden esetben a hitelek felvevői a hibásak, és szegény bankok a kárvallottak. Nemegyszer a betelefonáló is nehezményezte hozzáállását, néha éles szóváltás is kerekedett e témában, de a „szerkesztő úr” hajthatatlan maradt.

Van, ami nem változik, mint ahogy a BAR-listán, vagy ha úgy jobban tetszik, a KHR-listán szereplő adósok névsora sem.

Erre a bizonyos listára csak felkerülni könnyű, pedig mint minden, ez is egész problémahalmazt von maga után. Az magától értetődő, hogy a hitelét fizetni nem tudó nem vehet fel újabb hitelt, amennyiben szerepel e listán. Ez rendjén van, de ha tönkremegy a mosógépe, esélye sincs arra, hogy lecserélje újra addig, amíg valamennyi tartozását ki nem fizette az összes büntetőkamattal együtt. Marad tehát a rossz mosógép, marad a BAR-lista, és marad a mosógép is a hipermarketek eladóterében.

Remélhetőleg a kezdeti tétovázás után minden bank, pénzintézet, végrehajtó, közjegyző magáénak érzi majd a kormány rendelkezését, és hagyja lélegzethez jutni a bajba jutott embereket, mert ez nemcsak a hitelek súlya alatt vergődők érdeke, hanem az egész társadalomé is.