Baltatávolság

Tartsanak kartávolságot, mozogjanak csoportban! – javasolta Henriette Reker, Köln főpolgármestere a karneválozó nőknek a szilveszteri szexuális zaklatások után. A városvezető hamar megbánta a tanácsot, miután többekben felmerült, hogy miért is a Kölnben ünneplő nőknek kellene változtatniuk a viselkedésükön. Az Armlänge Abstand szállóigévé vált, s csak bízhatunk benne, hogy nem egy új korszak jelszava lesz. Reker szellemiségét idézték meg a minap az osztrák Info-DIREKT alternatív hírportálnál, amikor a würzburgi támadás után felvetették, hogy mostantól vajon baltatávolságot, Axtlänge Abstandot kell-e tartani.

Kevés abszurdabb momentuma volt a migrációs válságnak annál, mint amikor a hét elején egy magát afgánnak mondó pakisztáni fiú baltával támadt egy kínai családra egy bajorországi regionális vonaton. Az ilyen esetekre adott válaszok széles skálán mozognak, amelynek az egyik vége szerint minden migráns potenciális terrorista és erőszaktevő, a másik szerint pedig minden merénylő meg nem értett áldozat. „Aki elvágja a torkodat, az lesz a hírekben az áldozat” – énekelte Ákos már 2002-ben, mit sem sejtve arról, hogy tizennégy évvel később lesznek emberek, akik egy terrorszervezetre felesküdő baltás támadót fognak gyászolni a közösségi médiában, és azon keseregni, mennyi trauma érhette életében. Egyébként egészen biztosan nagyon sok, ahogy azokat is, akik nem baltával támadtak, és nem csak megsebesíteni tudtak négy embert, hanem felrobbantottak mondjuk ötvenet, vagy egész harcoló alakulatokat irányítanak a Közel-Keleten.

Az európai embereket félelem bénítja meg és fosztja meg a józan gondolkodás képességétől. Van, aki a jobboldali populista pártoktól fél, illetve inkább attól, akik rájuk szavaznak és attól, mi történik, ha hatalomra kerülnek, az uszítástól, az ostobaságtól, az ítélkezéstől, a gyűlölettől – egy szóval attól, amik vagyunk vagy amivé lehetünk. Saját magunktól. Meg lehet érteni. Mások pedig „tőlük” félnek, az „idegenektől”. Meg lehet érteni ezt is. Meddig fajulhat, ha végleg két táborra szakadunk? Akármeddig. Az elhallgatás, az öncsalás és örökös magyarázkodás vége egy nagy, kollektív öngyilkosság lenne, és hangsúlyosan csak lenne, ha nem ütközne ellenállásba. Minél később veszi elő Európa újra a józan eszét, minél tovább halogatják a vezetők és véleményformálók a veszély felismerését és a problémák kimondását, annál durvább lesz az ellenállás.
Az egyelőre békés többség ugyanis nem akar félelemben élni, nem akar se kar-, se baltatávolságot tartani, nem akar azzal a tudattal kilépni reggel az utcára, hogy este már talán nem tér haza – vagy a szerettei, vagy a barátai, a munkatársai – bárki. A többség, ahogy azt látjuk Franciaországban, egyre dühösebb lesz, és egyre kevésbé hatja meg a kormány magyarázkodása arról, hogy tulajdonképpen ők rengeteg terrortámadást megakadályoznak.

A többség ugyanis azt mondja nekik erre, hogy „gyilkosok vagytok”, és takarodjatok innen. Nem, Manuel Valls helyében se lennék, amikor ki kell mondania, hogy háborúban állunk a terrorizmussal, és lesznek újabb támadások, újabb életeket fogunk veszteni. Ez az őszödi hangulatú beszéd nem old meg semmit, ugyanis a valódi hibák felismerése továbbra is elmaradt. Nem attól van terrorfenyegetettség Európában, nem azért kell rettegni, mert a titkosszolgálatok nem százszázalékos hatékonysággal végzik a munkájukat. Le lehet hallgatni mindenkit, ki lehet nyittatni az összes sötétebb bőrű ember táskáját, ha felszáll a vonatra – már a gondolat is agyrém, és nem csak morálisan, hanem az értelmetlenségét tekintve is.

A már említett józan észre leginkább azért van szükség, mert szerencsére Európának, az európai embernek van még túlélési ösztöne. Csak hogy a túlélési ösztön nem mindig szép dolgokhoz vezet: a veszélyes helyzetet el lehet kerülni, vagy legalábbis időben kihátrálni belőle, de ha már igazán nagy a baj, akkor – mint a tömegpániknál – bizony képesek vagyunk halálra tiporni a földre esőket, hogy mentsük a saját bőrünket. Ha nem akarunk eljutni a taposásig és lincshangulatig, le kell számolnunk az ön- és közveszélyes hülyeséggel.

A visegrádi országok vezetői tegnap Varsóban egy közös európai program mellett tettek hitet, egy tagországainak szuverenitását, hagyományait és identitását tiszteletben tartó biztonságos Európa mellett. „A migránsok valójában áldozatok, de a migráció veszélyforrás” – fogalmazta meg Orbán Viktor, megcélozva azt a bizonyos józanságot, amire a lengyel fővárostól nyugatabbra is nagy szükség lenne.

Sokszor hallottuk, hogy Kelet-Közép-Európa az unió gazdasági motorja – akkor már lehetünk Európa szíve is. És józan esze.