Kacsoh Dániel

Vélemény és vita

Balos tisztogatás

Álláspont. Virtigli balos hagyomány a belső ellenséggel való leszámolás

Ezt már Rákosi is tudta, no meg persze Kádár is, különösen, hogy ő maga, előbbi nevezett személy „jóvoltából”, a saját bőrén tapasztalhatta meg. E régi nemes szokást újítja fel mostanában az utódpártban Botka László. A több mint tíz éve népszerűtlenségi rekordokat döntögető csapat régi-új üdvöskéje, az „örök reménység” a minap kvázi ismét programot hirdetett. Amolyan tabudöntögetőt.

Bejelentette: akik a 2010-es választási kudarcban tevőlegesen részt vettek, nem szerepelhetnek a jövő évi vokslistán. Hogy kik ezek, pontosan nem tudni. Nem írja. Az nem újdonság, hogy Botka kiebrudalná Gyurcsány Ferencet a még meg sem született együttműködés környékéről is, aki persze erre legfeljebb akkor lenne hajlandó, ha pisztolyt fognának a fejéhez. Vagy még akkor sem. A szegedi polgármestert ezért érthető módon nem szívlelik a DK háza táján, kedves netes portálukon egyenesen komcsi tempónak titulálják, hogy a Botka vezette városházától rendőrökkel tartották távol a szintén nem Gyurcsány-kedvenc Echo Tv stábját. A szoci hadvezért pedig nemes egyszerűséggel Rolex Laciként emlegetik, utalva a gazdagok megsarcolását hangoztató politikus korántsem szerény életvitelére.

A kizárósdi azonban most szintet lépett, a kormányfőjelölt, akinek vezető posztjáról majd a május végi MSZP-kongresszus dönt, a saját soraiban is rendet vágna. Első ránézésre ez azt jelenti, hogy felszámolná a pártot. Hiszen a 2010 előtti időszakban – ha nem is főszereplőként, de – valamennyi szocialista részt vett. Azok feltétlenül, akik gombokat nyomtak a parlamentben, vagy csak bizalmat szavaztak Gyurcsány ámokfutásának, majd Bajnai egyéves megszorítósdijának, a „Fájni fog” kezdetű koncepciónak. Márpedig e klub oszlopos tagja maga Botka is. Véleményes, hogy ezek után hogyan fogja megmagyarázni az esetleges „persona non grata” bélyeggel kitüntetendő harcostársaknak, hogy hol a határ ebben a vetélkedőben. Nekem szabad, neked nem, én szavaztam, de te sajtótájékoztatót is tartottál?

Külső szemlélőként persze akár mókás is lehet ez a belső szalámizás, úgyhogy csak előre, Botka úr! Az önjelölt, magának különböző előjogokat vindikáló néptribun persze itt nem áll meg, egyenesen falat épít az MSZP köré, mondván, az általa kijelölt, szerinte Fidesz-bérenc, ám valójában inkább másként gondolkodó sajtótermékeknek szoci nem nyilatkozhat. Fantasztikus tolerancia, a sajtószabadság csimborasszója! Olyannyira, hogy ezen még a potenciálisan támogató holdudvar is kiakadt. A kollaboránsokat pedig megbüntetik, így aki bármiben is együttműködik a Fidesszel, annak annyi!

Szóval ilyen ez a Botka-féle szép új MSZP-világ – tüskés, bezárkózó, mélységesen antidemokratikus. Éppen olyan, amilyennek ők szokták lefesteni a kormányzó pártok ténykedését. Sőt, olyanabb! És talán kissé ismerős a nagy rivális, a balos szavazatokra ácsingózó DK környékéről is. Emlékezzünk csak, mit mondott Gyurcsány a gázrezsóról! Hát Botka most legalább megfogadta a tanácsát, hiszen akármennyire kínos is, amit művel, langyosnak nem nevezhetjük.

Erősen kérdéses persze, hogy a hiteltelenséget csúcsra járató módszer mennyire lesz célravezető, ám a közvélemény-kutatási adatok szerint egyelőre egyáltalán nem. Inkább kudarc, ugyanakkor, akárcsak az önfelszámolás, a rossz irányba való dacos menetelés ugyancsak balos hagyomány.

No de az ezerarcú ellenzék kínál egyéb recepteket is. Például a mindig mozgékony Gulyás Marci, aki immár saját mozgalmat is hirdetett. Az ATV stúdiójában pedig lelkesen számolt be a minap arról, hogy bizony ez siker: már ezerkétszázan csatlakoztak hozzá. Ők így együtt azt tervezik, hogy elképesztő társadalmi nyomást gyakorolnak a kormányra. Akkorát, hogy kénytelen lesz a nekik tetsző módon arányosítani a választási rendszert.

Játsszunk csak el a gondolattal. Marciék kivonulnak az utcára mind az ezerkétszázan, és a kormányzaton akkora ijedelem lesz úrrá, hogy rögvest jogalkotói munkába kezd, meghívja a mozgalmárokat, akik lediktálják az új szabályokat, amelyeket aztán a szintén a félelemtől remegő Fidesz–KDNP-frakció rögvest meg is szavaz. Nonszensz. Más kérdés, hogy Gulyás úr arról egyelőre nem tud beszélni, pontosan milyen rendszert szeretne, de gondolom, olyat, hogy az Orbánékra adott voksok mondjuk érjenek csak felet, sőt, negyedet, az ellenzékre adott szavazatok meg kettőt. Valahogy így.

Szóval mindenki próbálkozik, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltet is állít, az LMP búcsúzkodik a kilépőktől, a Jobbik szokja a balos szakzsargont, és a többiek sem tétlenkednek. Alakul a szivárványszínű koalíció. Hogy mit akarnának kezdeni az országgal, ha netalántán nyernének, nem igazán tudjuk. A gond az, hogy a jelek szerint ők sem.