Flick László

Vélemény és vita

Baloldali törekvők

A közismert anekdota szerint a diplomaták és politikusok világában, ha valaki igent mond, az jelenti a talánt, a „talán” a nemet, ha pedig valaki nemet mond, az illető nem is politikus

Ha máshol nem, a hazai ellenzék egyes szereplőinek karrierjében igazolódni látszik ez a közhelyszerű szóbeszéd. Igaz ez például Gyurcsány Ferencre, aki úgy gondolja, „ágaskodhat még” miniszterelnöki ambíciója, hiszen ő maga sem fogadna arra, hogy ő már nem lesz miniszterelnöki kihívó. Gyurcsány az a vérbeli politikus, aki úgy tűnik, soha nem fog nemet mondani arra a lehetőségre, hogy régi-új ambícióit kielégítse. Mesterházy Attiláról olyan hírek szivárognak, hogy szintén visszatérésre készül. Kettejükkel szemben Bajnai Gordon többször mondott már nemet a jövőbeli kihívásokra és ezzel magára a politikára. Ezzel együtt többször az is igazolódott, hogy ő „nem politikus”, hanem olyan politikai szerepkörre pályázó gazdasági ember, akit felöltöztettek a „válságszakértő” márkajellel.

Mindemellett mindig visszatértek. Olyan hajthatatlan visszatérők, mint a Bonaparték. A nagy ambíciók nem engednek egyetlen bukást sem véglegesen elfogadni. A kudarc után pedig mindig a megfelelő pillanatra való várakozás következett, mikor újra megfordulhat a szerencse, mikor a körülmények újra adottak lehetnek a visszatérésre. Ez talán nem feltétlenül a baloldal sajátos hozzáállása, hiszen az ambíció lételeme a politizálásnak.

Van azonban még valami, ami jellemzi ezeket a törekvéseket. Gyurcsány visszatérésével és az azóta is képviselt, de régebbről hozott politikájával kapcsolatban már több helyen megírták, hogy elköveti azt a hibát, amit a Bourbonok. Ők ugyanis semmit nem felejtettek, és semmit nem tanultak. Minden visszatérés alkalmával ugyanabban a lázban, de egyben ugyanazzal az ajánlattal érkeznek, miközben a világ megváltozott körülöttük.

Voltak és vannak azonban törekvések arra, hogy valami változzon. Mesterházy Attila nemcsak személycseréken értette a szocialista párt reformját. Ugyanakkor a szellemi és tartalmi változások rövid távon nem fogják sikerrel jutalmazni a baloldali törekvőket. Ahogyan a külhoni magyaroktól való bocsánatkérés, úgy minden más, pálfordulásnak ható esemény számító, érdekből elkövetett politikai színjátéknak fog tűnni. Ezért nem is várható, hogy rövid távon beérjen bármilyen „megtisztulási” folyamat. A valódi kérdés tehát nem az, hogy ki menti meg a baloldalt az önkormányzati választásokra, és talán nem az, hogy ki ragadja meg a kormányrudat 2018-ban. A baloldal hosszú távú befektetőt keres, aki minden korábbi előfeltevéstől elszakadva képes új irányvonalat adni.

Újabban ismét Mesterházyról hallani, és számára már csak az kérdéses, hogy mikor bont újra zászlót. Azt is mondják, hogy megújuló szellemi kutatóközpont támogatásával képzeli el a következő visszatérést. Ha valós hírekről van szó, célul tűzték ki a „balliberális” térből való kitörést, azaz a számukra még mindig új politikai és társadalmi környezethez igazítanák mondanivalójukat. Az új baloldal feltétele, hogy elfogadja az új politikai és kulturális közeget mint valóságot, ugyanis ebben kell elhelyezkednie. Ha erre nem hajlandó szervezeti szinten semelyik párt, akkor az amúgy is időigényes alkalmazkodás helyett új baloldali politikai elit fog kitermelődni, és hosszas egyeduralom vár a Fideszre a centrális erőtéren belül.

Mesterházy Attila esetleges újult erővel történő visszatérésével kapcsolatban ettől függetlenül kérdéses, mennyire számítana bármit is a baloldal már-már végtelennek tűnő tartalmatlanságában. Annyi bizonyos, hogy úgy tartják róla, erénye a kivárás és a csendes rendteremtés. A 2010-es vereséget követően meg tudta erősíteni saját helyét, különböző irányokkal szemben is képes volt központosítani az MSZP-t és megállította a párt hanyatlását. Mikor azonban úgy tűnt 2012-ben, hogy akár megközelítheti a Fideszt, a párt erősödése elmaradt. Mesterházyban talán megvan a hatalom megszerzéséhez szükséges „róka” jelleme. Tud kivárni, konfliktu­sait higgadtan, a háttérben rendezi el. A vezetéshez kell azonban az „oroszlán” is, aki a hatalmat képes hatékonyan gyakorolni. A „balliberális” térből való kitöréshez pedig irányadó vezető kell, aki egyszerre cselekvő és gondolkodó, aki valóban kortárs a magyar valósággal. Máskülönben az idő múlásában és új generációban bízhatnak csak az ellenzékiek, egészen addig, amíg a vezetésre esélyes jelöltek Bourbonok és Bonaparték.