Amikor végigtekintünk a balliberális sajtó agitációs termékei sokaságán, majd megállapítjuk, hogy a híranyag olyan világot ábrázol, mely valójában nem létezik, Hegel juthat eszünkbe: ha a valóság ellentmond az elméletnek, bajba kerül a valóság. Fölösleges, tán unalmas is lenne ennek az alternatív valóságnak a tájegységeit részletesen feltárni, mindenki ismeri, érdemes azonban példaként bemutatni, miként ábrázoljanak egy „kis létszámú” utcai csődületet a fent leírt médiavilágban.
A következő jelentéktelen üzenetet a legtöbb „újdemokrata” irányultságú hírportál az év első fontos híreként továbbította. „A tüntetés több szónoka is kiemelte: legfontosabb céljuk Orbán Viktor és kormánya eltávolítása a hatalomból, de az sem megengedhető, hogy Magyarországot kivezessék az Európai Unióból. A közösségi oldalon szerveződött megmozduláson hirdette meg Orbán Viktor és kormányzata megbuktatásának tervét tavaszi vihar címen Szabó Gábor »Tuareg«. Ebben az szerepel: március 15-én este százezres nagygyűlést tartanak a Kossuth téren, ahol közfelkiáltással átmeneti kormányt választanak, amely a szeptember közepi - már a 2010-ben érvényes alkotmány és választási törvény alapján tartott - választásokig irányítaná az országot, tagjai pedig nem kerülhetnének be az új parlamentbe. Békés volta ellenére »ez nem performance, ez forradalom« - jelentette ki Szabó Gábor »Tuareg«.” A megfelelő jelentések függvényében sokféleképpen értelmezhető ez a tartalmi vonatkozásokban szerteágazó valóságimitáció. Ha kislányokra jellemző ártatlanságot keresünk benne, olyannak tűnik a megjelenített „tavaszi vihar” ábránd, mint egy babaszobaálom, ahol kormányt buktatnak gumibugyis „Tuareg” lovagok, akik néha-néha bepisilnek még – ezért a gumibugyis elővigyázatosság. Iskoláskor előtti kisfiúk mértéktartó ítéletképzésére utal a „százezres nagygyűlés” fantazmagóriája, mely a „Mozdonyvezető, rendőr vagy űrhajós leszek, ha megnövök” típusú, pontosan megfogalmazott jövőképhez hasonlítható. Ha pedig a harcos önbizalom némi túltengését helyezzük előtérbe, kedves kis ölebek juthatnak eszünkbe, amelyek a gazdi karjai védelmében bőszen megugatják a hatszor nagyobb szelindeket.
Nem szabad komolyan venni az effajta zagyvaságot! – mondhatná valaki, aki a hátsó szándékot, amely nagyon is nyilvánvaló, nem ismeri fel: Nemzeti Ünnepünk otromba meggyalázásáról van szó. Tudják a szervezkedők is. Nem felejtették még el a Békemenetet, amelyen félmillió honpolgár tett hitet az ország szuverenitása és külső befolyástól független irányítása mellett – a Kossuth téren.
Éppen azért készül a Kossuth térre a kommandós különítmény, hogy átértelmezze az ünnep sugallatát: legyen örömünnep helyett ádáz hangoskodás, rombolás, meg talán olyasmi, ami rendőri túlkapáshoz vezethet, és bizonyítja, megérett Magyarország egy ukrán mintájú forradalomra. Március 15-én szeretnék az aktivisták közzétenni: megdőlt a „kétharmados diktatúra”, új kormány alakult a pártoktól független „civilek” műhelyében. Ha esni fog az eső, akkor kevesen lesznek, de ez nem zavarhatja őket, hisz Lenin elvtárs régen megmondta: kisebbségben lakozik a forradalmi erő.
Ha nem lesz eredményes a forradalom, az se baj, megelégszenek azzal, hogy balhét csapnak. Hírt adnak országnak-világnak a sajtó és gyülekezeti szabadság felszámolásáról, kormányzati korrupcióról, rasszizmusról, antiszemita érzelmek szításáról, Amerikával és az Európai Unióval való bűnös szembenállásról, a kommunista diktatúra emlékeit idéző oroszbarát külpolitikáról, az ország elszegényedését okozó gazdaságpolitikáról és így tovább.
Tegyük fel itt a kérdést: vajon milyen lelki tényezők hatnak arra, aki képzeletbeli világot alkot magának a nem kívánt valós helyett?
Ha tudományos szinten vizsgájuk a fölvetést, kórlélektani ismereteket adhatunk válaszul. Köznyelven szólva mániákus képzelgésnek, néha nagyzási hóbortnak nevezik azt a pszichés megbetegedési formát, melyben a beteg felfűtött érzelmi világának hatására hajt végre őrületes akciókat. Előfordul, hogy prófétának képzeli magát, beront a nagymisére, és a szószékről számol be világmegváltó gondolatairól. Ez esetben nyilván nem szándékos ünneprontásról, hanem egy kóros állapot képzeletkényszerítő erejéről van szó.
A serdülőkor előtti fantáziatúltengésről fentebb már röviden szó esett. Ennek az állapotnak a stagnálása gyakorta enyhébb személyiségsérülések formájában, nemritkán azonban kóros hazudozás kialakulásában nyilvánulhat meg. Nézzük meg, milyen formában jelenik meg a szürke hétköznapokat széppé, izgalmassá tevő gyermeteg álomvilág a szakirodalomban.
Öt év körüli fiúcska mogyorófa -pálcából, cérnából és gombostűből készült, nyilván saját készítésű pecabottal csalit lógat a vízzel teli lavórba egy kőkerítés tetejéről. Egy felnőtt megjegyzi: „Hé, kisfiú! Abban az edényben nincs is hal.” A gyerek elnézően mosolyog: „Az nem baj, én csak horgászom.”
A lényeges, mindent eldöntő különbség a két eset közt az eredmények másságából adódik. A gyereknél már a csacska illúzió tényében kimerül a megvalósulás, ám a „forradalmi erők” programjában nem az álmodozás, hanem a destruktív ünneprontás a sötét cél. A „tavaszi vihar”, illetve „százezres tüntetés” címszó hangoztatásával persze kicsit hülyének tetetik magukat, eszükbe se jut, hogy ezzel nemhogy elősegítenék, inkább hátráltatják az akció sikerét. Elképzelhető azonban, hogy náluk a politikai program megvalósítása csak kulisszaként szolgál, és az infantilis „performance”-szal csupán kis izgalmat akarnak csempészni gyermeteg szinten megrekedt, tartalmatlan életükbe – ezek a gumibugyis tuareg-lovagok…