Az irány jó!

Mármint voltak, akiknél ilyen táblák voltak, másoknál lemondást követelő transzparensek díszlettek, és közülük elég sokan ki is fütyülték a kormányfőt. Ilyenre – ahogy arra az osztrák sajtóban széles körben rámutattak – még nem volt példa a szociáldemokrata majálisokon.

Ausztria kancellárja nincs könnyű helyzetben, sőt roppant kellemetlen helyzetben van, hiszen szembesülnie kell tettei következményeivel. Az osztrák szociáldemokraták – ahogy annyi kollégájuk Európa-szerte – tavaly ősszel teljes mellszélességgel beleálltak a bevándorláspárti politikába. Faymann egyedi döntést hozott, amikor szeptemberben Angela Merkel mellé állt a vélt erkölcsi magaslatra, és megnyitotta a határt a Magyarországon, sajtója szerint „pokoli kínokon” keresztülment migránsok előtt. Az osztrák kancellár csak azt tette, amit az Európai Parlamentben szociáldemokrata, zöldpárti és liberális barátai hónapok óta szajkóztak: befogadás, szolidaritás, nyitott kapuk, legális utak. Nagy volt a tülekedés az erkölcsi magaslaton, Zoran Milanovic akkori horvát szociáldemokrata miniszterelnök is helyet akart szerezni magának: „Mindenki magának választ társaságot, az enyém Angela Merkel, Faymann és Cerar” – mondta akkor, a német és az osztrák kancellár mellett Miro Cerar szlovén kormányfőre utalva.

Milanovic úr már nem tud kedvenc barátaival pacsizni az Európai Tanács ülésein, ahol egyébként mintha némileg változott volna a hangvétel. Tavaly az európai vezetők még abban versenyeztek, hogy ki a nagylelkűbb, a jobb, a befogadóbb. Nem volt ez máshogy Ausztriában sem, beindultak a civilek is. A jótét lelkek autókonvojokkal „mentették” a migránsokat Magyarországról, hogy aztán a Keletinél szembesüljenek a kínos valósággal: ha tényleg csak gyerekeket és nőket akarnak felvenni, akkor bizony üres kocsikkal mennek haza Bécsbe.

Werner Faymann az elmúlt hónapokban észbe kapott, persze nem magától, hanem néppárti koalíciós partnere nyomása, az ellenzéki Szabadságpárt népszerűségének szárnyalása, no meg a közelgő elnökválasztás miatt. Problémakezelése valahogy úgy nézhetett ki, hogy suttyomban, amikor azt hitte, senki se látja, ráguglizott Orbán Viktor nevére, és megnézte, hogy miket is mondott mostanában a tavaly még de facto lenácizott magyar vezető. A biztonság ked­véért belepillantott még a Szabadságpárt tavaly kiadott megoldási tervébe, és ebből megszületett „az” irány, szóval az a fent említett kurzus. Előbb ajtócska épült oldalszárnyakkal, ahogy mondta – nem ám kerítés, mint Magyarországon! –, aztán végül csak kell kerítésecske, határellenőrzésecske és hasonlók. Végül is ezt akarják az emberek, nem? No de akkor mégis hogyan nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját 36 százalékkal a szabadságpárti Norbert Hofer, míg a koalíciós pártok jelöltjei csak tizenegy-tizenegy százalékot kaptak?

Apró hitelességi probléma van a kurzussal. Faymann abban a kellemetlen helyzetben találta magát, hogy bár vannak, akik lelkesen gyártják a táblákat a támogatására, a pártja balos szárnya elítéli, amiért „jobboldali követeléseket” vett át, a Szabadságpárthoz átállt szavazók pedig nem hisznek neki.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung tegnap írta meg, hogy hat uniós ország – Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Németország és Svédország – arra kérte az Európai Bizottságot, hadd maradjon még a határaik ideiglenes ellenőrzése a schengeni zónán belül. A német belügyminiszter szerint a balkáni útvonalon valóban enyhült ugyan a helyzet, de máshol – például a Líbián és Olaszországon át vezető úton – továbbra is indokolt az ellenőrzés. A tények azt mutatják, hogy saját jól megfontolt érdekükben minden további nélkül készek a nyugat-európai országok félretenni Schengent – dacára annak, hogy tavaly még egymásra licitálva pocskondiázták Magyarországot, amiért kiveszi a saját részét a közös külső határok védelméből.

Mostanra mindössze már csak két kérdés maradt: mi lett volna akkor, ha megspóroljuk a több hónapnyi széplelkűsködést, és vajon mennyi időnk maradt egyáltalán?