Vélemény és vita

Az illiberális demokráciáról

A liberalizmus a 20. század folyamán elvetette a közjó fogalmát, és a hatalmasok korlátlan (ki)szolgálója lett.

A gyakorlatban a liberális demokrácia kifejezés inkább gúny. A gazdagodó bankok és lakásukat elvesztő adósok világa a liberalizmus torzszülöttje, és semmiképp sem demokrácia. Tusványos ezzel a világgal szakít.

Várható volt, hogy az ellenzék hisztérikus dührohammal reagál Orbán Viktor beszédére, holott abban semmi olyan nem hangzott el, ami ne lenne már jó ideje beszédtéma. Miért akkor a sok éles kirohanás, sőt az Euró­pai Unióhoz való szaladgálás, amit az Együtt–PM helyezett kilátásba? Talán mert a gondolatmenet kifejtése roppant meggyőzőnek bizonyult. Kármentési akcióba kezdtek a baloldalon, kiforgatva az elhangzottakat, s vádasodva rohantak Ponciustól Pilátusig.

Mit is mondott Orbán valójában? Rámutatott, hogy ma – a széles körben elfogadott dogmákkal ellentétben – a siker nem a nyugati típusú demokráciákban születik. Ma a slágertéma azoknak a rendszereknek a megértése, fejtette ki, amelyek nem nyuga­tiak, nem liberális demokráciák, talán még nem is demokráciák, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket. Például Szingapúr, Kína, India, Törökország, valamint Oroszország. Ezen országok sikerének megértéséről van szó, hazugság azt állítani, hogy szolgai másolásuk, követésük lenne Orbán célja.

A Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva megpróbáljuk megtalálni azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket versenyképessé tegye. Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, ki kellett mondanunk azt, hogy a demokrácia nem szükségképpen liberális. Ez a kijelentés azért kulcsmondat, mert rögzíti: szó sincs a demokrácia elvetéséről. Amivel szakítani kell, az a liberális társadalomszervezés.

Miért? Mert bebizonyosodott, hogy a korábbi liberális magyar állam nem volt képes arra, hogy kötelezze a mindenkori magyar kormányokat a nemzeti érdek képviseletére s arra, hogy elismerjék a világban élő magyarok nemzetünkhöz való tartozását, nem védte meg sem a közösségi vagyont, sem az országot, hiszen eladósította azt, a családokat szinte adósrabszolgává tette.

A politikai vezetés ma arra tesz kísérletet, hogy az emberek személyes munkája és érdeke szoros összefüggésben álljon a közösség és a nemzet érdekével. A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell, ilyen értelemben az az új állam, amelyet Magyarországon építünk, az illiberális, nem liberális.

Itt a fő különbség. A liberális állam központjában az egyén áll, a kormány gondolkodása pedig közösségközpontú. A közösségek a családtól a nemzetig terjedő láncolatában fontos helyük lehet az egyesületeknek, amelyeket egy ideje szeretnek civilszervezetekként emlegetni. Ezt a fogalmat még a rendszerváltás hajnalán kisajátította magának a baloldal, létező és szinte csak papíron létező csoportosulásaik beépültek a különféle nyugati ernyőszervezetekbe, s ezen keresztül esetenként anyagi támogatáshoz jutottak, máskor meg politikai befolyást gyakoroltak, a saját politikai kötődésük alapján, de a függetlenség látszatával. Orbán erre a jelenségre hívta fel a figyelmet, de szavait ellenfelei az egész civil társadalomra vonatkoztatták. A magyarországi civil világ sajátos képet mutat, mondta a miniszterelnök, mivel „itt nem civilekkel állunk szemben”, hanem külföldi érdekkörök által fizetett politikai aktivistákkal.
Visszatérve a nyugati állam- és társadalomszervezési modell kritikájára, mindenki látja: a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalé­kait. Mára önmagát emészti fel hatalmas eladósodással, és ez nem fenntartható létezési forma. Nem érdemes ezt a modellt követni. Tegyük hozzá, hogy a bajt mindenki látja, de jelenleg a szociális rendszer leépítésével próbálják kezelni a problémát. Ez embertelen, s nem csökkenti, hanem növeli a társadalom feszültségeit.

Kereszténydemokrataként pontosan tudom: nincs visszaút a 19. század vadkapitalizmusához. A megszorítások elleni hatalmas erejű tiltakozások világosan mutatják. Mi, magyarok kétszer is megmutattuk, hogy ebből nem kérünk. A Horn-kormány ezért bukott bele a Bokros-csomagba, pedig az eredeti elképzelésnek talán a fele sem valósult meg, az MSZP-ben akkor még számottevő szociális elkötelezettség miatt.

Orbán Viktor mostani beszéde nem ment bele a részletekbe, de a 2010 óta megtett lépések világosan mutatják, hogy kulcskérdés a terhek igazságosabb elosztása. A társadalom működéséhez szükséges pénzeket nem lehet csak a lakosságra terhelni, hiszen az adóelvonások szinte büntetik a munkát, ahelyett hogy elősegítenék azt. A pénzt onnan kell elvenni, ahol összegyűlik: ezért van a bankadó, ezért lettek bevezetve a különadók. A gazdaság sem a jó erkölcs tiszteletben tartásával működik, ezért kell az államnak az igazságosság és a tisztesség érdekében fellépnie, ahogy történik a devizahitelek esetén. A közösség érdekét kell képviselni az állam pénzosztó szerepében is, ezért kell korlátozni a területalapú agrártámogatást. Az emberek terheit azzal is könnyíteni lehet, ha az államnak van vagyona, saját tulajdonából származó bevétele. A hazai liberális állam ész nélkül szabadult meg az állami vagyontól, ma a magántőke részesedése a nemzeti vagyonból hatalmas arányú, messze  nagyobb az ésszerűnél. Ezért kell – lehetőség szerint – növelni az állami vagyont.

Mindezeket a lépéseket a tusványosi beszédhez hasonló felhördülések és éles támadások kísérik. Érthető, mert minden ilyen lépés érdekeket sért. Az ellenzék csak a konkrétumokat látja, képtelen az összefüggések felfogására, pedig némely vonatkozások éppenséggel közös platformra hozhatnák a kormányt egy valóban szociális elkötelezettségű baloldallal. Sajnos azok a tehetséges kampányemberek, akik hatásosak a kormányoldallal szembeni éles kritikák megfogalmazásában, Ady szavával Tökmag Jankóknak bizonyulnak, amikor a tágabb horizonton is tájékozódniuk kellene. Ők azt remélik, hogy miként Orbán is megmondta, korunkban minden megtörténhet, még akár az is, hogy az általuk hergelt emberek végül leváltják a kormányt. Nem veszik észre, hogy épp az ő egyoldalú kritikájuk az egyik nagy segítség a kormányoldal összetartásában. Ismét csak A muszáj Herkulesből idézve: „Milyen hígfejűek a törpék”. A liberális demokrata eszméket elvető illiberális megközelítés nem csupán megőrzi, kiteljesíti a demokráciát. Az illiberális demokrácia fényében éppen a liberális demokrácia tűnik fából vaskarikának.

Önriogatás volna azt mondani, hogy a közeljövőben „besodródunk az orosz medve ölébe”. Magyarország továbbra is a NATO és az unió tagja, viszont éppen az a legnagyobb bajunk, hogy a külkereskedelmi mérleg több mint kétharmada az unió felé irányul, ami egészségtelen arány. Igazából az lenne az egészséges, ha ez ötven százalék lenne, a másik fele pedig a világ más pontjaira irányulna, hogy több lábon álljunk.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom